2015. dec 12.

Elveszett / Gone (2012)

írta: Petra mozizik
Elveszett / Gone (2012)

3_bild.jpg

tegnap este valamelyik TV csatornán belefutottam, és bár fel is vehettem volna - mert elég későn ért véget -, inkább megnéztem, mert izgi volt és érdekelt a megoldás
előre szólok - sok SPOILER jön most!!
Amanda Seyfried nem az a hű de nagy tehetség, de rossznak sem tartom
ebben a filmben viszont kimondottan ügyes, hiteles
egy kattantnak tűnő (?) lányt játszik, akit egyszer elraboltak, de sikerült megszöknie és azóta az a fixa ideája, hogy a városban (Portland) történt összes lány eltűnése ehhez a pasihoz köthető, akit persze nem fogtak el
a zsaruk nem hittek neki, elmegyógyintézetbe küldték és azóta is gyógyszert szed, pszichológushoz jár
most elrabolják a húgát (szerinte a gyilkos érte jött vissza amúgy), és mivel a zsaruk továbbra is betegnek tartják, le sem xarják, amit mond, így saját maga kezd nyomozásba
természetesen, a csajnak van igaza... de erre hamar ráérez az ember
fel sem merül a film nézése közben, hogy hazudott volna
nagy csavar lett volna a végén, ha MÉGIS, de nem...
így is jó
a rendőrök töketlenkedése iszonyatosan bosszantó!!
először is, a régi ügy kapcsán: a csaj tudta, hol tartották fogva, hiszen megszökött, látta (egy parkban, egy gödörben), de a zsaruk nem találták ezt meg (WTF???)
aztán amikor a húgát elrabolják és egy csomó bizonyítéka van erre, a rendőrök nem indulnak el a nyomokon, csak a csajt hülyézik le
döbbenet!
illetve, amikor a csaj már nyomoz és itt-ott bajba keveredik (kocsit lop, fegyvere van, stb.) - a fakabátokat CSAK ez érdekli
az, hogy milyen infók birtokába jutott, és esetleg annak ők is utánanézzenek - azt nem!
pl.: kérdezősködik a szomszédoknál, egy boltban, a barátnőjénél
ezekről MIND tudnak a zsaruk, de ők nem teszik fel azt a kérdést, hogy mit akart tudni Jill
helyette hatalmas erőket küldenek rá, x kocsit és rendőrt, hogy kapják el, hiszen menekül a zsaruk elől
eszméletlen! nevetséges!
emellett az sem derül ki, hogy a rabló/gyilkos hogyan jutott be anno a csaj házába (nem volt betörés nyoma), és most hogyan rabolta el a húgát
ezt a végén sem fedik fel, így hagyják
csalódás...
és még 1 negatívum: amikor megtalálja a rablót és elbánik vele...hogy a pasi miért áll neki rinyálni, sírni és hisztizni - na, azt nem tudom
iszonyat gáz
vagy xar volt a színész
egyszerűen csak ki kellett volna csinálnia, tök fölösleges volt ez a rinya (hiszen egy hidegvérű gyilkos, aki sok csajt kinyírt már... egy "ilyen" biztos, hogy sír az életéért?!?!)
sok negatívumot leírtam, de ezek max. kis bosszúságok közben
tényleg izgalmas, pergő, a csaj ügyesen nyomoz, okosan old meg szitukat, hazudik, ha kell, de mindig megtudja, amit akar
és még egyszer: hitelesen játszik
frankón izgultam
szászor jobb, mint a hasonló című Gone Girl, ami azért picit más történet

(Fotó: bild.de)

(2015. december 12.)

Szólj hozzá

Gone Elveszett Amanda Seyfried