2018. júl 07.

Vakító napfényben / A Bigger Splash (2015)

írta: Petra mozizik
Vakító napfényben / A Bigger Splash (2015)

851fcc8877e8b45a2b53f585d2f599ce.jpg

furcsa lesz, amit most mondok, de ennél a filmnél a háttértörténet - az, hogy hogyan született meg, egyes színészek miért bólintottak rá a szerepükre - sokkal érdekesebb, mint maga a film...
a film ugyanis egy "művészieskedő" művészfilm
nem igazán sikeredett túl jól, annak ellenére, hogy 4 A-kategóriás színész szerepel (vergődik?!) benne
és közülük kettő tényleg world-class
mondom azonban azt, ami érdekessé teszi:
Tilda Swinton - aki egy csoda és kb. mindent eljátszik - Cate Blanchett helyett vállalta el a szerepét
viszont cserében konkrétan átírta az egész karakterét :)
nem színésznőt alakít, akinek az anyukája egy emblematikus, még nagyobb színésznő, mint ő - hanem rocksztárt
az, hogy nincs hangja, és az egész filmben néma, az is az ő (remek!!) ötlete volt
nem akarta elvállalni a szerepet, mert épp elvesztette a saját édesanyját, de ezzel a "módosítással" (hogy nem tud beszélni) igazából el tudott mélyülni a karaktere (és közben a saját) fájdalmában is
minden ruhadarabját a Dior ház tervezte - meseszépek, légiesek, csodálatosak, gyönyörűek
(ez a kedvencem, ami a fotón van)
aztán ott van Ralph Fiennes - ő is eléggé elgondolkodott a szereplésen, de amikor megtudta, hogy - egy trendi kifejezéssel élve - NAGYON ki kell lépnie a komfortzónájából, elvállalta
ami pedig messze áll tőle: a TÁNC! :)
meg az ének is...
és mindkettőt művelnie kell a moziban :P
külön koreográfust hívatott, aki tanított neki 1-2 mozdulatot
eleve: egy olyan laza, vicces, folyton bolondozó pasit játszik (aki azért a felszín alatt megvív a saját kis démonaival :P), aki nem zavartatja magát, hogy pucérkodjon és egy szál ... öööö ... "ádámkosztümben" ugráljon mindenki előtt
ott van a rendező, Luca Guadagnino, aki retteg a víztől, nem tud úszni - és ez már a 2. olyan mozija, ahol valaki meghal egy medencében...
Dakota Johnson - 100x szexibb, mint a szürke bármennyi árnyalatában :)
Matthias Schoenaerts meg kb. bármit csinálhat nekem - annyira dögös... grrr... (neki is van meztelen jelenete, Csajok ;))
a társaság (a stáb) együtt lakott/élt/lélegzett, ami nagyon jót tett mindenkinek
ott voltak ezen a meseszép olasz szigeten (Pantelleria) és kvázi nyaraltak...
imádtam a Rolling Stones-szálat, aminek masszívan van alapja is
a stáb tartotta a kapcsolatot velük, leveleztek Mick Jaggerrel, sőt, egy római koncertjükre is elmentek csoportostul
amit pedig Ralph Fiennes mesél (a dalról, a dobolásról) az full igaz - annyi különbséggel, hogy nem vele esett meg hehehe, hanem a Stones igazi producerével
azt hiszem ennyit a szép és érdekes dolgokról...
ja, bocs, nem, még 1: biztosan Bennetek is felmerül majd, hogy hol forgatták Tilda (Marianne) koncertes jeleneteit, mert azok is igaziak, nem CGI :)
nos, Milánóban, Lorenzo Jovanotti (olasz rocksztár) koncertjén - Jovanotti konkrétan "kölcsönadta" 70.000 rajongóját a stábnak 15 percre :)
és itt TÉNYLEG vége
ennyit a JÓ dolgokról
maga a film egy szenvedés
szerelmi háromszög, vagy négyszög...
nem értem és nem éreztem az igazi feszkót Marianne és Penelope között
tök gáz ez a Harry - Penelope szál: most akkor az apja, vagy nem az apja?! vérfertőző viszonyban szexelnek egymással? brrr...
Penelope nagy csábító - konkrétan meztelenül járkál fel-alá, Paul pedig (úgy tűnik) tök érzéketlen, nem érdekli, hogy ott vonaglik és teszi magát - akkor meg minek d**ja meg?! (már bocsánat!!) tényleg "kell" ez?!
de ugyanúgy nem értem Marianne és Harry szerelmét/szexuális vágyait sem
nagy katyvasz ez az egész!
OK, mondhatjuk, hogy művészek - de azért nem tud olyan lenni és olyan hangulatot teremteni, mint nagy kedvencem, a 'Lopott szépség' és a legfrissebb, hasonló tematikájú 'Szólíts a neveden' (mindkettő Olaszo. és művészek)
arról meg nem is beszélve, hogy történik egy bűntény (végre valahára!! mert azt hittem, belealszok) és az olasz rendőrök EZT hívják nyomozásnak?
mindenütt bűnjelek, indokok, amik arra utalnak, hogy ki és miért ölte meg Harry-t, de ők nem csinálnak semmit
vicc az egész
vagy inkább nagyon szomorú
ezért mondtam az elején, hogy ez nem egy igazi művészfilm, csak megpróbál az lenni... ezért művészieskedik - én meg azt nem szeretem
valahogy nem sikerült összeállnia
és hogy miért 'A Bigger Splash' a címe?! (a magyar fordítást hagyjuk is... :() - nos, azt a jelenetet, ami ezt megmagyarázhatta volna, KIVÁGTÁK a filmből
????
David Hockney '67-es festményének ez a címe, amit (még egyszer: a KIVÁGOTT jelenetben!!!) Penelope nézeget egy múzeumban
és mindjárt értelmet is nyerne az egész - hiszen ő megy oda a békés párocska életébe és belezavar erősen; egy nagy csobbanással... :P
(Fotó: co.pinterest.com)
(2018. július 7.)
Szólj hozzá

Rolling Stones Dior A szürke ötven árnyalata Mick Jagger Ralph Fiennes Tilda Swinton Pantelleria Cate Blanchett David Hockney Matthias Schoenaerts Dakota Johnson Lorenzo Jovanotti A Bigger Splash Luca Guadagnino Call Me by Your Name Szólíts a neveden Lopott szépség Vakító napfényben Bigger splash