A holtak nem halnak meg / The Dead Don't Die (2019)
nekem megnézni ezt a filmet olyan érzés volt, mint egy gyereknek elmenni a vidámparkba, ahol degeszre zabálhatja magát hamburgerrel, pizzával, vattacukorral, fagyival és természetesen minden játékra felülhet… akár többször is :P
egy szóval: jutalom
hogy ennyire tetszett-e, az majd kiderül, de előbb elmagyarázom, ezt mire értettem
ha választanom kéne 2 kortárs férfi színészt, akivel leülnék egy kávéra beszélgetni:
nos, az egyikük biztosan Bill Murray lenne
iszonyatosan tehetséges, és valahogy süt belőle az, hogy mennyire humoros ember
valszeg’ még kedves, jófej is
szerintem nagyon tud(na) sztorizni
érdekel a véleménye a világról és minden másról is
a másik színész a fiatalabb generációból lenne; jópár éve nagy kedvencem: Adam Driver
na Ő aztán mindent el tud játszani
vígjáték, dráma, akció – mindegy
mindenben jó
és mint látjátok, nem két szuperpasira böktem, nem Brad Pittre, hanem olyanokra, akik egyáltalán nem jóképűek, „csak” nagyon-nagyon értékes emberek
ehhez tegyük hozzá, hogy egy olyan rendező rendezte a filmet, aki piszkosul ért az emberi történetekhez, a lélekhez, a szívhez
aki nagyon tud mesélni
és a meséit átszövi a kultúra, az irodalom, a zene
egy kultikus rock’n’roll-rendező (ezalatt a menőség-faktort értem ;)), aki ismeri a lassú rockballadákat is
ha már zene: ő inkább a hip-hop szerelmese; de értitek, mire utaltam itt fentebb :P
ő nem más mint Jim Jarmusch, akitől több filmet szeretek
legjobban a ’Ghost Dog’-ot, de szuper volt a ’Broken Flowers’ – ha már Bill Murray (ő amúgy 2 filmjében is szerepelt már) és nagyon lírai a ’Paterson’ is – ott meg Adam Driverrel dolgozott együk (vele ez a 2. kollaborációjuk), a 'Night on Earth'-ről nem is beszélve
sejthetitek, hogy milyen lelkesen és izgatottan ültem le megnézni
wow
2 ilyen színész és egy ilyen rendező!! paradise!!
vagyis itt éppen: zombiapokalipszis, de kit érdekel :D
nincs bajom a zombikkal
aztán elindult a stáblista, az örömöm pedig egyre fokozódott:
Steve Buscemi – mint a bunkó, embergyűlölő és rasszista farmer, akinek a sapkáján a felirat: ’Keep America White Again’ – mekkora húzás ez J. J.-től (vagy attól, aki kitalálta!)
hahaha :D :D
nem is nagyon kell magyaráznom, azt hiszem
de itt van a nagyon szerethető Danny Glover, Tom Waits, Iggy Pop (az ő karakteréről nem írok semmit… állat! :D), Selena Gomez (nem az első és nem is az utolsó színészi alakítása), Caleb Landry Jones, aki feltűnt már nekem a ’Twin Peaks’-ben, de szerepel a ’ Three Billboards Outside Ebbing, Missouri’-ban is
és persze semmiképp ne feledkezzünk meg Tilda Swintonról, aki egy nagyon különleges jelenség a maga nemében – itt erre pedig még jobban ráerősítenek ;)
parádés stáb, komolyan mondom!
ja, és szerepel egy magyar színésznő is: Bálint Eszter, akit eddig sajna nem ismertem
ő is dolgozott már J. J.-sal, sőt, a rendező fedezte fel, ha mondhatom ezt
1. filmjük a ’Florida, a paradicsom’ volt
Eszter amúgy énekesnő-dalszerző, emellett profi hegedűművész
több lemeze is megjelent – mindegyiket imádták a kritikusok
ő a kávézó vezetőjét, Fernt alakítja
meg nem mondtam volna róla, hogy magyar :P
azt hiszem, kellően felpimpeltem a film alkotógárdáját és stábját, szóval nem úszom meg, hogy most már a filmről is beszéljek :P
mindamellett, hogy a karakterekben, a párbeszédekben, a viccekben, a kiszólásokban felfedezhető J. J., azt kell hogy mondjam: a zombihorror nem az ő műfaja
sajnos
minden jóindulatommal együtt néztem, szurkoltam, szurkoltam, hogy valami igazán jó jöjjön ki belőle, de sajnos nem ez történt :(
egyrészt, mert a zombik u.úgy, mint minden gagyi vagy nem gagyi horrorban a fogyasztói társadalmat, a függőségeinket szimbolizálják…
nekem ez picit uncsi már
lejárt lemez
azt leszámítva, hogy a főcímdalt éneklő Sturgill Simpsonnak van egy cameoja (ő a gitáros zombi), illetve, hogy amikor Adam Driver a machete-vel levágja egy zombi fejét, az az alak nagyon hasonlít Bill Murray ’Zombieland’-es (1. rész) karakteréhez… nos, nem sok jót vagy eredeti ötletet tudok kiemelni
az meg eleve vicc, hogy a Caleb által alakított szereplő full horror-fan és pont ő ne tudná, hogy zombik elől SOSEM zárkózunk be pici, szűk helyekre??
ez nagyon nem passzolt az ő karakteréhez
abszolút logikátlan és érthetetlen az egész Tilda Swinton-szál, bár sztem. ő az egyik legjobb arc a filmben
és nagyon kitűnik a többiek közül (okkal)
hogy került ő ide? mi volt a dolga? miért hagyta, hogy elvesszen a Föld? sosem tudjuk meg...
szintén kiakasztott, hogy elvarratlan maradt a 3 szökött neveldés gyerek szála… velük mi lett?
sok-sok apró részben szerepeltek… miért nem tudjuk, hogy ők hová mentek, élnek-e?
Hermit Bob (Tom Waits) rendben van
az ő sorsával egyetértek ;)
szóval az egész film egy nagy katyvasz, se füle, se farka
persze-persze, vannak parádés dolgok benne: az összes utalás a ’Star Wars’-ra Adam D. jeleneteiben (kulcstartó, a filmzene, amikor begurul a kocsija a büfé parkolójába, stb.), és a legjobb – naná – az a beszélgetés, amikor kicsit kilépnek a szerepükből és Jimről, illetve a forgatókönyvről beszélnek :D
az remek!
de összességében elég sokat szenvedtem és unatkoztam
fáj ezt így leírni, mert ettől a bandától tényleg csakis a legjobbakat vártam
és mondom, még a téma sem zavart
biztos voltam benne, hogy J. J. ebből is valami állati jót (elsősorban mélyet) hoz ki
de sajnos nem így lett
egynek elment, de bízom benne, hogy legközelebb visszatér a gyökerekhez :(
én meg majd a jövőben óvatosabban ülök fel a hullámvasútra teli pocakkal :P
(Fotó: sudouest.fr)
(2020. március 7.)