Egy nő láthatatlan élete / A Vida Invisível / The Invisible Life of Eurídice Gusmão (2019)
az ’Egy nő láthatatlan élete’ egy nagyon szép, érzelmes film
a lélekre hat
lassú, hosszú, nekem olykor-olykor kicsit vontatott is, máskor meg pont ennél jobban, részletesebben érdekelt volna, hogy mi történik a folytatásban
viszont akkor ugrottunk egy idősíkot – ez picit bosszantó volt, de gondolom, tudatos rendezői döntés
(nyugi, nem időutazós film :) csak egy család, pontosabban egy testvérpár életét mutatja be a kamasz éveiktől az idősebb korukig és néha hónapokat ugrunk, máskor meg évtizedeket)
de kb. ennyi lenne a negatív kritikám a filmről
mint látjátok, nem túl sok…
tényleg egy csodás alkotás – teljesen jogos a Cannes-i nagydíj, az Oscarra benevezés (végül nem került rá a shortlistre), meg minden más is
na, de nézzük kicsit részletesebben!
most – bár nem igazan szoktam történetet mesélni – belemegyek jobban a sztoriba, mert úgy lesz igazán képetek arról, hogy miért csodálatos ez a film
Martha Batalha regénye alapján készült, a rendezője a brazil Karim Aïnouz (logikus módon a film portugálul van és zene a fülnek ezt a nyelvet hallgatni)
a sztori az ’50-es évek Rio de Janeirojában játszódik és két lánytestvér viszonyán, felnövésén, életén keresztül mutatja be a kort
nos, akkoriban nem volt egyszerű élete a nőknek; szavuk sem sok – és még finoman fogalmaztam…
* Eurídice (akit inkább becenevén hívnak) (Carol Duarte) a fiatalabb
tehetségesen zongorázik és minden vágya, hogy elmenjen egy meghallgatásra, majd bejusson a bécsi zenei konzervatóriumba és zenéljen
minden tehetsége megvan hozzá
meseszép darabokat játszik a film során…
sejthetitek, hogy erre mennyi esélye van… :(
úgy igazán sosem mondják a szülei az arcába, hogy „ebből nem lesz semmi, kislányom”, hagyják álmodozni, a családi ünnepeken játszani, de amint lehet, akaratán kívül kiházasítják (egy gazdag fiúhoz, akit se nem szeret, se nem kedvel) és a sorsa megpecsételődik
egyrészt nem nagyon tehet semmit a szülei (pláne az apja) akarata ellen, másrészt történik egy kisebb dráma is (erről később), ami megroppantja
az esküvőjük és pláne a nászéjszaka (akkor veszti el a szüzességét is) kisebb horror – utóbbit kb. úgy éli túl, hogy elég sokat iszik hozzá
de amúgy azt nyugodtan hívhatnánk erőszaknak, amit a férje „elkövet” :(
semmilyen szinten nem akar teherbe esni – mert még mindig el akar menni a meghallgatásra és HISZI, hogy neki lesz jövője a zenében -, és bár mindenféle „házi praktikát” alkalmaz, evidens, hogy teherbe esik
a gyereket is el akarja vetetni, de meggondolja magát, elbizonytalanodik, utána meg késő bármit is tenni, mert a férje is megtudja, hogy terhes…
Dicinha (így is becézik) egy ponton elenged mindent, éli a brazil nők mindennapi életét, jó feleség és háziasszony válik belőle, a férjét is megkedveli (a maga módján), sőt, néha ő kezdeményezi a szexet (!!)
viszont az a bizonyos tragédia végig meghatározza őt
* a nővér, Guida/Gisele (de inkább az előbbit használják) (Julia Stockler) a visszafogott, csendes húgának pont az ellentéte
lázad az apja akarata ellenére
kilóg esténként, bulizik, pasizik és neki már van némi szexuális tapasztalata, amit nagy vihogások közepette megoszt Dicinha-val is (amúgy az egy nagyon jó jelenet ;))
a dráma azonban beüt a film 1/8-ánál: az egyik ilyen bulizás során G. lelép azzal a matrózzal (görög, Jorgos), akibe szerelmes, felmegy vele a hajóra és irány a nagyvilág
egy levelet hagy csak hátra
D. teljesen kiborul (azt akkor még ott fura megemészteni, hogy miért szagolgatja a nővére párnáját, hiszen ez nagggggyon a film elején van és addig nem sok olyan jelent volt, ami azt bizonyította volna, hogy mennyire közel állnak egymáshoz – de aztán kiderül, hogy nagyon is…), az apja felrobban a dühtől, az anyja próbálja csitítani, de ugye tudjuk, hogy egy nőnek itt nincs szava
konkrétan: még a levelet sem őrizheti meg D., ki kell dobniuk
az egyedüli, ami a nővéréből maradt (a ruháin kívül) az egy darab fülbevaló; a nagymamájuktól kapta D., és G. elkérte az ominózus bulira/randira
az egyik fele kiesett a füléből a háznál, ezt D. megtalálja és élete végégig viseli – először fülbevalóként, majd nyakláncra fűzve
a másik pedig folyton ott van G. fülében – ő is ragaszkodik hozzá
G. sorsa egy ponton sejthető: a matróz elveszi a hajón, majd felcs*nálja, aztán otthagyja
G. így egyedül, hatalmas hassal hazajön Brazíliába
akkorra D. már a férjénél él, nincs a családi házban
G. betoppan, az anyja némán, de örül neki, az apja pedig teljesen felháborodva kitagadja (már akkor kitagadta, amikor lelépett, de most még „élőben” is megerősíti ezt)
ad neki v.mennyi pénzt, aztán mehet… kidobja az utcára
az anyja próbálja rendezni a viszonyokat, de a ház ura mondja neki, hogy ha utána megy, akkor pakolhat ő is, örökre
mit tehet ilyenkor egy asszony?!
rettenetes, komolyan…
(talán nem véletlen az sem, hogy rákja lesz később… nem akarok általánosítani, de az elfolytós embereknél ez azért elő-előjön)
a legnagyobb törés azonban az, hogy az apa azt hazudja G.-nak, hogy D. elment Bécsbe, ott él, zongorázik
G. úgy éli le az egész életét, hogy ebben hisz, örül a húga sikerének és fel sem merül benne, hogy 2-3 kerülettel arrébb lakik :(
hiába ír neki leveleket, amiket a szülői házhoz küld (hiszen nem tudja a bécsi címét), sosem juttatják el ezeket D.-nek :(
G. eljut oda, hogy el akar menni Bécsbe, hogy megkeresse szeretett húgát, de ez nem jön össze neki (jobb is)
D. pedig magánnyomozót fogad és keresteti – az úriember viszont nem találja G.-át (senki nem tud róla, hogy hazajött – vagyis a szülők igen, de ők nem beszélnek róla)
nagyon szomorú D. sorsa, a kényszerházasság, az, hogy az álma nem jöhet össze, és az is, amennyire kikészül a nővére elvesztésétől
de ez mind semmi ahhoz képest, amit G. él át
terhesen vonszolja magát az utcán, nincs pénze, nincs hol laknia
„kipottyantja” a gyerekét a kórházban és lelép, otthagyja :(
pár órával később pedig már megy @rválkodni, hogy legyen pénze
a szívem szakadt ki a helyéről, komolyan
később szerencsére visszamegy érte, egy nő (aki a legjobb figura az egész filmben – hatalmas beszólásokkal; jegyzetelni kellett volna, akkora humora van ;)) befogadja és elkezdheti élni a láthatatlan, de viszonylag normális életét
ami persze nem mentes a fájdalomtól, a szenvedéstől, a rengeteg munkától…
de túléli, jó ember lesz belőle, szereti a kisfiát… és persze nagyon hiányolja a testvérért
nem akarom az egész filmet elmesélni, mert ezek után is rengeteg dolog történik, vannak fordulatok
azt pedig pláne nem lőném le, hogy végül összefutnak-e véletlenül, találkoznak-e öregkorukra, előkerülnek-e a levelek
majd ti megnézitek ;)
az biztos, hogy nem csak a két leányzó, de az anyjuk, a barátaik, a hozzájuk hasonló nők sorsain keresztül látjuk ezt a brutális, patriarchális világot, ahol piszok nehéz nőként létezni, megszólalni, kiállni magadért, a vágyaidért
a láthatatlan nő szerintem nem csak Guida, hanem minden nő, a testvére is (aki szintén csak akkor „ér el” valamit, ha titokban teszi)
borzalmas látni, hogy hogyan szakad szét egy család egy makacs ember döntése miatt – viszont egyben fantasztikus az, hogy a szeretetet semmi nem szakíthatja szét
a köteléket két ember között
teljesen mindegy, hogy a világ mit tesz, mit „hagy”, az továbbra is ott van bennük
kicsit talán közhelyesnek hangzik, de nem az, csöppet sem
ha a praktikus dolgokat nézem: mindenki nagyon jól játszik, természetesen, nem erőltetetten
tőlem D. személyisége eléggé messze állt, G.-val jobban tudtam azonosulni, őt sajnáltam igazán
tényleg szörnyűséges dolgokon ment át, és még úgy sem veszítette el önmagát, az életkedvét
csodálatos teremtés!
az édesapjuk viszont egy kőszívű ember – csak neki lányai vannak, nem fiai :P
összefoglalva tehát: egy nagyon hosszú, lassú film, ha azonban úgy ültök le, hogy tudjátok, ez egy művészfilm, ami játszik a színekkel, a zenékkel és a lelketekre hat majd, akkor nem ér benneteket csalódás <3
szerintem mindenki életében volt már olyan pillanat, amikor elkeseredésében azt érezte, hogy láthatatlan, hogy senki nem gondol rá, elfelejtették, senki nem szereti igazán – aztán hirtelen valaki ráír, felhívja, és az nagyon jól tud esni
az lenne igazán jó és fontos, hogy ezt tegyük meg, tegyétek meg ti is!
ne várjatok addig, amíg öregek lesztek és az élet véget ér…
* köszi Zsuzsinak és a Cirko Filmnek, hogy ott lehettem a bemutatón! :)
(Fotó: cartacapital.com.br)
(2020. augusztus 20.)
