Tick, Tick... Boom! / Tick, Tick... Boom! (2021)
ciki vagy sem, én sosem titkoltam, hogy szeretem a musicaleket (és ugye ismerjük azt a ’South Park’ részt, amikor Marsh apuka elmondja, a nők miért szeretik a musicaleket és ez miért jó… :) aki nem, járjon utána ;))
eleve: szeretem a zenét, a jó énekeseket – a tehetségkutatókat is ezért nézem (az más kérdés, hogy manapság inkább sajnos reality show lett belőlük, nem az éneklés számít… csak a dráma, meg a TÖRTÉNET)
mindig örülök, ha valaki ajánl egy jó, új (nem a ’West Side S.’-remake-re gondolok, bár állítólag jó lett… :P) musicalt
ez most nem személyes ajánlás után jutott el hozzám, hanem egy 2021-es legjobb filmes listán bukkantam rá
Jonathan Larson zeneszerző, író, színész-táncos életének egy szakaszáról szól
ha valakinek ismerős a neve, tutira a ’Rent’ című musical kapcsán, az volt a legismertebb darabja és nagyon drámai, hogy nem érhette meg a bemutatóját :(
35 évesen egy váratlan aorta disszekció miatt (a főverőér szakadása) hunyt el, bár valószínűsíthető, hogy Marfan-szindrómája volt
már a halála előtt is sokat szédült, fájt a mellkasa – erre nem figyeltem konkrétan a filmben, de szerintem voltak ráutaló jelek
nos, mindegy is, ezek a szomorú tények – NEM erről szól a mozi
kicsit nekem olyan volt az egész, mint a ’Chicago’ – amellett, hogy látjuk a sztorit, nézzük, mi történik, párhuzamosan ott vagyunk egy színházteremben, közönséggel, ahol J. L. előadja a címben szereplő rockmusical monodrámája, zenekarral és két háttérénekessel (Vanessa Hudgens – akinek iszonyatosan (!!!!) csodás hangja van, de ezt eddig is tudtuk, illetve Joshua Henry, aki szintén fantasztikus)
J. L. (és most akkor már végre illő őt is megneveznem: Andrew Garfield, aki őrült tehetséges és csak ’Pókember’-ként nem tetszett, minden más moziban imádtam <3) ott ül, zongorázik, énekel, néha feláll és úgy énekel, kicsit tombol, táncol stb.
a közönségben az arcokat csak a végén látjuk, és annak szerepe is van – az egyik legmeghatóbb pillanat a filmben (hogy kik élnek még (igen…), kik jöttek el a barátok, támogatók közül, illetve, hogy ott van-e a régi szerelme, Susan)
ez az egyik sík, J. L. bemutatja a ’Tick, Tick... Boom!’-ot, ami igazából önéletrajzi ihletésű
arról szól, hogy fiatalkora óta Broadway-re vágyott, énekelt, táncolt, de elsősorban musicaleket akart írni, mint nagy példaképe, Stephen Sondheim (akit itt Bradley Whitford alakít)
rettenetesen régóta írja a Superbia-t és nagyon vágyna rá, hogy végre bemutassa közönség előtt (hátha felfigyel rá 1-1 producer és támogatja őt, beindítja a karrierét)
amúgy éli a csóró művészek életét, nem tudja fizetni a számláit, egy kis dinerben dolgozik, mint pincér és nemsokára 30 lesz
a lakótársa és gyerekkora óta legjobb barátja, Michael (Robin de Jesús) egy meleg srác
ő is a Br.-re vágyott, de nem volt annyira tehetséges, mint J., épp ezért a business-t, és azon belül is a reklámipart választotta (a valós életből Matt O'Grady személyén alapult ez a karakter)
M. jól keres, jól él, elköltözik az East Endre, míg J. egyre lejjebb csúszik, elkeseredik és írói válságban szenved
összejön végre egy workshop, szuper énekesekkel, viszont a főszereplő lánynak kéne írni 1 betétdalt és ez nagyon nem megy neki
sehogy sem…
az idő pedig ketyeg… (erre utal a cím is)
így is ketyeg, hogy kifut a határidőből, meg úgy is, hogy a saját élete is leketyeg, hiszen nagy példaképe S. S. 27 évesen már bemutatókra készült, kb. ünnepelte a Br., ő pedig 30 évesen nem tart sehol
nem elég, hogy idegbeteg, a legjobb barátja elköltözik, még az is körülveszi, ami sajnos a ’90-es években még nagyon általános volt: egyre több (meleg) barátja hal bele az AIDS-be :(
az étteremből is lebetegszik egy srác és sajnos később kiderül, hogy Michael is elkapta :(
Jonathan full kivan, zaklatott, kicsit megcsapja a midlife crisis szele, őt 30 évesen :P
ha ez mind nem lenne elég, a csodaszép barátnőjével (Susan - Alexandra Shipp, szintén nagyon erős énekhanggal) sem alakulnak túl jól a dolgok
nagyon szeretik egymást, minden OK, de J. „idegbaja” (főleg a határidő, a bemutató és soha el nem készülő dal miatt) sajnos nyomot hagy a kapcsolaton
Susan kap egy nagyon ígéretes új állást, ami miatt költöznie kéne és szeretné ezt megbeszélni J.-nel (igazából arra vágyik, hogy a srác megkérje, ne menjen, maradjon vele), de J.-nek sosincs rá ideje
soha!
különben ilyenkor egyáltalán nem lehet azonosulni vele vagy esetleg kedvelni őt
szerintem bunkó és arrogáns, egocentrikus…
hiába szeretik egymást, végül szakítanak, a csaj elvállalja a melót
de van olyan jó fej, hogy J. 30. szülinapjára elmegy, sőt, erre a bizonyos színházi darabra is (amit látunk végig) – igaz, a hátsó sorban, a sötétben áll, de ott van (na ja, néha tesznek ilyet a régi szerelmek… ;))
picit a ’La La Land’ is felrémlett bennem, hiszen ott is két tehetséges ember életútja szakad szét, mert mindkettőjüknek beindul a szekér, csak máshol, másképp
ha nem is pont u.ez történik itt, de hasonló
attól, hogy elválnak, még szerethetik, tisztelhetik egymást
ugorjunk vissza oda, hogy megtörténik a workshop, begyakorolják a ’Superbia’-t (amilyen dalt bemutatnak belőle, nekem nagyon tetszett!!), sokan eljönnek, sőt, maga S. S. is, viszont amikor vége lesz. J. L. ügynöke, Rosa (Judith Light) mondja J.-nak, hogy mindenkinek tetszett, de senkinek nem kell
mindenki a következő darabot várja tőle… az már biztosan ütős lesz
le kell ülnie és írnia kell újra
valami olyat, amit ismer…
ami azonban szuper hír, hogy mindezek ellenére maga S. S. felhívja és üzenetet hagy a rögzítőjén (az amúgy az IGAZI S. S. hangja, 91 évesen hunyt el, idén novemberben, pár nappal a Netflix bemutató után; logikus, hogy a filmben nem alakította magát, de ezt a „cameot” bevállalta)
mondván: neki nagyon tetszett a darab és szívesen segít bármiben, támogatja, ad tanácsokat stb.
ez így is lett, végig segítette J. L. pályafutását – már amíg élt :( (még 5 évet…)
ha már cameo: számos-számos óriási Broadway-klasszis felbukkan a filmben (elsősorban a „Sunday” c. dalban) – én nem ismerem őket sem névről, sem arcról, de akit érdekel, guglizzon rá, tényleg sokan vannak
a dalok igazából nem tipikus musical-dalok, történetet mesélnek el, hangulatokat, azt, amire a szereplő épp gondol
szóval nem olyanok, mint a klasszikus sikerszámok: refrénnel, fülbemászó dallammal, tudjátok...
emiatt is mondják sokan, hogy J. L. megreformálta a musicalek világát
szó szerint mesélt…
itt ugye ennek a pincér vs. szerző életének szenvedéseiről
emiatt lehet szeretni vagy nem szeretni
emiatt sokan talán lehúzzák, elfeledik a filmet, mert nem úgy állsz fel utána, hogy benned marad a dallam – bár azért 1 kivételt tudnék mondani, azt azóta is dúdolom: https://www.youtube.com/watch?v=BGIc8kb7dAA
azt gondolom, hogy a szereplők igazán mindent megtettek, szuperül énekelnek, nagyon megható és elgondolkodtató ez a bohém élet, a kettősség
ezer fokon égeted a gyertyát, aztán ráég az ujjadra
mész a vágyaid után, bátran élsz, de vállalnod kell a következményeket
…ez a felnövés
a felnőtté válás
amikor már felelősséget kell vállalnod dolgokért
ha valaki szívesen néz ilyet, szeretni fogja
ha pedig valaki inkább az ’Elizabeth’-et választja, vagy a hasonló nagy klasszikusokat, szép ruhákkal, hős szerelmesekkel, akkor annak ez nem fog sokat adni
én szerettem ezt… nagyon…
nem mondom, hogy minden pillanata tűzijáték volt, sőt, ahogy írtam, a főszereplőt is sokszor utáltam (no, nem a hangja és az alakítása miatt, mert az hibátlan – pedig ez az első énekes szerepe A. G.-nek és kb. 1 évig készült, gyakorolt rá), de vannak igazán jó mondatok, jelenetek és valahogy lehet kapcsolódni vele
még akkor is, ha nem vagy művész és nem New Yorkban élsz
a dalok közül a „Sunday” nekem kiemelkedik, csakúgy, mint a „Real Life”, amit de Jesús énekel…
de szórakoztató a „Therapy” előadása is (a színházas vonalon) – kicsit az is emlékeztetett a ’Chicago’-ra, amikor Richard Gere marionettként játszott az újságírókkal… hasonló volt a mimika, gesztus
a Black Thought (Tariq Trotter)„Play Game”-jét meg azoknak ajánlom, akik szeretik az igazi RAP-et ;) (kár, hogy ilyen rövid…)
zárásként pedig mindenképpen jöjjön egy fejhajtás Hollywood új ünnepelt üdvöskéje, Lin-Manuel Miranda előtt (aki maga is vállalt egy cameót a „Sunday”-ban, ő az egyik szakács; tök felismerhető ;)), aki mindezt összegyúrta, megrendezte, elkészítette – sőt, mi több, ez volt élete első rendezése!
szerintem nagy fába vágta a fejszéjét a darab komplexitása miatt (amit fent leírtam: párhuzamosan fut a két szál, szó van egy darab megírásáról, miközben épp egy másikat mutatnak be a színháztermes vonalon… picit bonyi, de nem kell izgulni, nézve teljesen érthető :))
szerintem nagyon jól megcsinálta, méltó emléket állítva a poszthumusz Pulitzer-díjjal és a Tony-díjjal kitüntetett Jonathan Larson előtt
(Fotó: bostonglobe.com)
(2021. december 12.)
