Locke & Key - Kulcs a zárját (2. évad) / Locke & Key (season 2) (2021)
tudjátok rólam, hogy szeretem a mágiát, a varázslatot…
emiatt imádtam a ’Locke & Key’ 1. évadát is – ciki vagy sem, így volt :P
logikus, hogy nagyon vártam a folytatást, sajnos azonban mégsem azt hozta, amire számítottam
OK, nem volt rossz, de annyira nem is hozott lázba, mint az első :(
hogy miért? mi volt a baj?
a sztori ment, pörgött, az pipa (ha nem is akkora vehemenciával, mint az elsőben… :P)
rendben volt az is, hogy behozták a múltat, láthattuk, ki, hogyan és mikor találkozott először ezzel a kapuval, hogyan jutott át a gonosz a világunkba, hogyan készül el az Omega-ajtó elé
sőt, a pasi és a kislánya (új szál, új szereplők) is nagyon kellettek ide, több szempontból is (szerelmi szál, baráti szál)
viszont: épp a mágia veszett el
nagyon kevés az új kulcs, sőt, a kulcsok használata is :(
OK, készülnek újak, láthatjuk, az hogyan megy, mégsem dobtam akkora hátast az egésztől, amennyire kellett volna
kicsit olyan libikóka az egész: eszembe jutnak nagyon jól dolgok (pl. az édesanya szálát kimondottam szerettem, az meg, ha a következő évadban ő is részese lehet a varázslatnak, az szuper lesz! ;)), viszont rögtön beugranak olyanok is, amik meg kiakasztottak (pl. Duncan szenvedése annak kapcsán, hogy visszajöjjenek az emlékei)
nem jó, ha valami ennyire hullámzó…
az első 5-6 rész volt kicsit gyengébb, onnantól beindult
a soundtrack továbbra is csillagos ötös, ismét jegyzeteltem és írtam ki dalok címeit (miután rájuk kerestem, természetesen ;); TOP kedvenc a ’Youth’ című szám a Daughter együttestől)
a szereplők továbbra is jók, jól játszanak (főleg Bode, Kinsey és Eden), és tényleg látom a remek sztorivezetést (Erin „felébredése”, de ami ennél is jobb, a végén az, hogy visszahozzák Ellie-t, őt nagyon kedveltem az elsőben is, csakúgy, mint a fiát, Rufus-t)
viszont néha eltúloznak dolgokat (ebből tényleg Duncan szenvedése volt a legszörnyűbb, de az új pasi, Josh Bennett (bár a színész naggggyon szexi - Brendan Hines) is néha erőltetett)
máskor meg szerettem volna, ha valamibe jobban belelátunk (a kulcskészítés, vagy az új kulcsok szerepei – pl. az angyalszárnyas, illetve a szellemvilágban az öreg és a srác… jó lenne tudni, mikre képesek, meddig mehetnek el)
persze-persze, nem lehet mindent és nem kéne rinyálnom, hiszen így is sok minden kiderült a múltról, csepegtetve ugyan, de kapjuk az infókat, mégis, bocsi, hogy ezt mondom, de csalódott vagyok :(
egyedül tényleg csak a vége dobott fel, nagyon szurkolok annak, hogy az édesanya is bekerüljön ebbe a „bandába” – hiteles és szomorú volt, amikor mondta, hogy érzi, hogy kimarad valamiből, kimarad a gyerekei életéből
ebben picit magamat is láttam, valszeg’ azért éltem át ennyire…
sosem szeretnék igazán felnőni és SOHA ne legyen elég a varázslatból… soha!!
(Fotó: distractify.com)
(2021. december 31.)