Minden kémia (minisorozat) / Lessons in Chemistry (miniseries) (2023)
ez a sorozat ismét a cukkermukker, édibédi sorozatok listáját erősíti – csupa szeretet és kedvesség
mindamellett, hogy vannak csúnya, gonosz emberek benne, persze – és ha nem is győz mindig az igazság és a jó, de azért a legtöbbször igen ;)
van benne küzdés a nőkért, a nők megbecsüléséért, jogaikért (munka, tanulás), vagy éppen olyan egyszerű célokért, hogy hordhassanak nadrágot :P
picit felrémlik bennünk ’A számolás joga’ (kritika a blogon), hiszen az afroamerikai közösség helyzete és jogai szintén központi szerepet kapnak
illetve egy homoszexuális-szál is 2 fiatal fiú között (ami drámával végződik)
mellette ott van a szerelem, a család, a barátság
és két full magának való, antiszociális ember (rövid :() egymásra találása – de aztán némi vigaszt nyújthat, hogy semmi nem volt véletlen
összeér a kör, a szálak
és rájövünk, hogy mindennek így kellett történnie <3
szerintem ezzel nagyjából le is írtam mindent :)
de azért 1-2 kis kitérőt még teszek ;)
a sztori az ’50-es években játszódik, szuperek a ruhák, a design, a színek – tökéletes a hatás
Brie Larson alakítja Elizabeth Zottot, a főszereplőt, és ismét bizonyítja, hogy jóval több ő, mint ’Marvel Kapitány’ – sőt, AZ volt egy mellékvágány, de nagyon!! :P
a kedvesét Lewis Pullman, Bill Pullman fia személyesíti meg, sztem. okésan
zseniális a szomszéd nő (ő az, aki küzd az afroamerikaiak ÉS nők jogaiért), Aja Naomi King
illetve örömmel fedezhetjük fel az ’Agymenők’ Stuartját, Kevin Sussmant a TV-s producer szerepén (jó a karakter nagyon, és ő is!)
vicces szerepet kap Dwight a ’The Offie’-ből (Rainn Wilson) – haha… alig ismertem fel, a hangja segített
akit pedig a legnagyobb öröm nézni, egyértelműen Elizabeth kislánya, Madeline: Alice Halsey, aki amellett, hogy gyönyörű, szerintem ragyogóan tehetséges is – én még sokat jósolok neki <3
van egy nagyon egyedi húzása az alkotónak, Lee Eisenbergnek (aki amúgy Bonnie Garmus azonos című regényét vette alapul a sorozathoz): a 3. részt egy kutya narrálja (a hangja B. J. Novak)
eleinte ezen tök fennakadtam, jaj, mondom, ne, ismét egy gagyi, csöpögős, beszélő állatos sztori, de közben meg nagyon megszerettem
oka van, helye van, és nem ront el semmit, sőt!
…és csak 1 rész
amit talán kritikaként felróhatok, az az, hogy kicsit sok
sűrű
sok a szál: a nő fiatalkora, a ff. fiatalkora, a szomszédok teljes története, a nő felnőttkora, a ff. felnőttkora – barátsága a pappal, aztán a nő és a ff. találkozása, a jelen, a családfa, a kislány sulija, az ottani történések, a nő karrierje, a TV, a TV-s producer története stb., stb.
mondom, mind összeér majd, kerek lesz és valahogy le is pecsételi az egészet azzal, hogy NINCS véletlen, mindennek ÍGY kell lennie
de mégis, sok…
néha „elfáradtam” benne
viszont tényleg nagyon kedves, szeretettel teli, jó ügyeket emel fel – szóval, ha nem vágytok gyilokra, zombikra és sorozatgyilkosokra, akkor inkább ezzel kuckózzatok be ebben a mocsok hidegben :D
(Fotó: readysteadycut.com)
(2024. január 13.)