2025. jún 01.

A főníciai séma / The Phoenician Scheme (2025)

írta: Petra mozizik
A főníciai séma / The Phoenician Scheme (2025)

01_1.jpg

FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott

nagyon el vagyok maradva a kritikákkal: konkrétan 4-et kéne megírnom, viszont engedjétek meg nekem, hogy ne azzal kezdjem, amit legkorábban megnéztem/befejeztem (’You’), hanem azzal, amit a legkésőbb
ezt pedig teszem dupla elfogultsággal is
sőt, legyen tripla! ;) <3
ez a film a ’ The Phoenician Scheme’, Wes Andrerson legújabbja, amit most mutattak be Cannes-ban is, de már látható a hazai mozikban
nekem volt olyan szerencsém, hogy sajtóvetítésen láthattam, 2 nappal korábban a hazai premier előtt
ezért, mint oly sokszor korábban, köszönet Andinak és a UIP-nak
1000 hála
tudjátok, hogy mennyire imádom Wes-t, nagyon sok filmjéről írtam… viszont az is tény, hogy bármennyire is szeretem, tisztelem őt, ha nem tetszik, amit csinált, azt is leírom
volt már rá példa, nem is egyszer
sőt, pl. az ’Asteroid City’-ről azóta sem írtam; egyszerűen nem tudtam mit kezdeni azzal a mozival… mindamellett, hogy ’star-packed’, új belépőként (Wes Univerzumába) Scarlett Johanssonnal és Tom Hanks-szel (akik EBBEN a filmben is szerepelnek ;))
mostanában azt éreztem nála, hogy elveszett a mesékben, a kis történetekben és Roald Dahl-világában (akit imád…)
természetesen minden mozija gyönyörű volt, színes és szimmetrikus, ahogy szeretjük – az nem változott
de valahogy a sztori nem volt az igazi
amikor meg novellákból rak össze egy filmet, óhatatlanul benne van, hogy nem lesz kiegyensúlyozott, nem lesz mind egyforma minőségű – és ez pontosan így történt
mind a ’The French Dispatch’ (az nem Dahl, azt közösen írta Roman Coppolával, Hugo Guinness-szel és Jason Schwartzman-nel), mind az eggyel korábbi ’The Wonderful Story of Henry Sugar and Three More’ (azok Dahl történetek) darabos volt, TOP pillanatokkal és kisebb hullámvölgyekkel
érthető, ha ERRE óvatosan, kis félsszel ültem be, hogy vajon milyen lesz
ezen a hangulatomon azért sokat dobott a társaságom; egy általam igen kedvelt kedves ismerősömet vittem el; ugyanazt, akivel a ’Tár’-t is láttam
azt kell, hogy mondjam: tökéletes társaság volt
nem csak azért, mert kedves, okos. jó vele lenni, beszélgetni… mindig tanulok tőle
hanem egyszerűen a kisugárzása is olyan, amibe szívesen belesüpped az ember lánya <3
vagyis, belesüppedne, HA lehetne :D
ennél jobban nem mennék bele kettőnk kapcsolatába, barátságába ;)
vannak számomra fontos és kedves emberek a világon, legyen ennyi elég :D
ugyan a kritikusok szerették a filmet, a nézők nem nagyon húzzák fel, ami számomra érthetetlen, ugyanis azt érzem, hogy Wes VÉGRE visszatért a gyökerekhez, az igazi alapokhoz és egy csodálatos filmet készített
egyrészt izgalmas (kém-thriller! ;)), másrészt nagyon jók a karakterek és az őket alakító színészek is (jön majd a lista, nyugi ;)), illetve nem túl hosszú, nem rövid, nagyon jól ki van találva minden pillanata
talán a vége hagy egy picit „lógva” minket, olyan hirtelen lezár… (az ismerősöm cukin meg is kérdezte, hogy nem lehet, hogy lesz még valami mid-credits scene is… :D sajna nem… akkor ez nem W. A., hanem Marvel lenne ;) de abszolút adtam volna!!! <3)
nem azt mondom, hogy ne lenne érthető ez a befejezés (vagyon, siker és trükközés helyett választ a családot, a szeretetet, az egyszerű, de boldog életet), csak… nem is tudom… vártam még valamit
de még így is 10/10-es, vagy legyen akkor 10/9-es, az korrektebb
mivel a TOP kedvencem tőle továbbra is a ’The Grand Budapest Hotel’, legyen az 10/10, és EZ azért nem körözte le AZT
de ennek ellenére maximálisan szerettem
mit szerettem?! imádtam!
végig kuncogtam az egészet, tele volt csodálatos fordulatokkal, lenyűgöző sminkkel (pl. a mocsaras jelenet után), ruhákkal, kiegészítőkkel, masinákkal, kütyükkel (kedvencem a telegramos), bútorokkal, vagyis ’set design’-nal…
minden pillanatban le kellett volna állítani a filmet (de mivel nagy vásznon láttuk, ezt így majd egy későbbi (online) nézésre kell hagynom), hogy szemügyre vegyem, mit is látunk
mert Wes-nél ugye minden pici részlet kidolgozott, méghozzá mesterien <3
hány ember melója van ebben! mennyi munkaóra! elismerésem! megérdemelnek minden gratulációt!
nem mondom, hogy a történet felépítése nem bonyi kissé, utána az ismimmel azért a metróig sétálva át „kellett” ezt beszélnünk :), de ettől még azért érthető, higgyétek el
döbbenet, és Wes-től teljesen meglepő, hogy 2 igen agresszív halált is látunk és nem csak utalás van rá, de persze nála ez is vicces (értsétek jól)
viszont az mekkora húzás, hogy a repülők lezuhanása és földbe ütközése – mármint, hogy ezt lássuk – az mindig elmarad :D
mindig csak a „végeredményt” látjuk, no meg persze a katasztrófát
haha…
a lényeg, hogy Zsa-zsa Korda mindig biztonságban érzi magát :)
ja, és igen-igen, Wes továbbra is imád minket, magyarokat, hála ég! <3
az utalásokat magyaráznom sem kell… minden világos…
adná az ég, hogy ez a szeretett, drága, kedvenc rendezőm még egyszer eljöjjön Mo.-ra és talizhassak vele (nem tudom, hogyan, de életem pillanata lenne, az tuti!!)
bevallom, nem emlékeztem rá, nem tudtam, hogy járt már itt, de igen, és akkor nagyon lenyűgözte a Gellért Szálló – emiatt került be a kedvenc filmem címébe a Budapest, és emiatt hasonlít is picit a szálló a Gellértre… de! a ’The Grand Budapest Hotel’-t nem itt forgatták (gyakori tévhit…)
térjünk rá a karakterekre, de főleg magukra a színészekre, hiszen olyan TOP gárda szerepel – ismét –, hogy attól az ember eldobja az agyát
ami fontos: soha… senki… nem… nevet…
még csak nem is mosolyog :D
SOHA!
Benicio del Toro a főszerepben tökéletes, mint mindig – szavak nincsenek erre a pasira, tényleg mindent mindig szuperül hoz
kellemes meglepetés volt – a számomra ismeretlen, de amúgy Kate Winslet lánya – Mia Threapleton, akinek nagyon jól áll a fekete haj és EZ a frizura (alapból nem ilyen)
illetve szerintem az egyik legjobb alakítás Michael Ceráé volt – a leghumorosabb volt mind közül… na, ő talán néha mosolygott… talán… sőt, most, hogy belegondolok, igen, ő egy kedves arc volt, addig, amíg ki nem derült róla ez-az, de valójában utána is kedves maradt <3
utánuk pedig jön számos olyan VILÁGKLASSZIS, akik 1-1 mondatokra, rövid jelenetekre „ugrottak” csak be Wes-hez, de ugye tudjuk (ezt is többször, több kritikámban is leírtam), hogy ő AZ a rendező, akiért ezt megteszik a színészek
Riz Ahmed semmi extra, viszont a Tom Hanks-Bryan Cranston páros szenzációs!! (sokáig rugóztam azon, hogy Bryan Stanfordos melegítője mellett mi volt Hanks-en, de azóta megvan: Pepperdine, ami egy nagyon híres keresztény egyetem az USA-ban)
Jeffrey Wright-nak mindig örül az ember (a ’The Last of Us’-ban is, pl.), Scarlett Johansson tehetséges, mint a Nap, Rupert Friend szuper – kár, hogy csak egy ilyen picuri szerep az övé… de ebben is látszik, milyen jó <3
a TOP 3 főszereplő mellett azonban aki igazán kiemelkedő volt, ő Benedict Cumberbatch, aki Henry Sugarként is remekelt már, az eggyel korábbi moziban
fantasztikus ez a pasi, és ki gondolta volna, hogy ő belepasszolhat egy Wes-filmbe?! de nagyon is!
és jönnek azok, akiknek 1 pillanat, 1 pillantás is elég volt; volt, hogy szöveges részünk sem volt, csak felbukkantak, ültek, néztek: Bill Murray <3 (mint Isten, mi más?!), Charlotte Gainsbourg, Willem Dafoe, F. Murray Abraham (alig észrevehető volt, de azért kiszúrtam ;)), Stephen Park (a repülőgép pilótája az elején; őt nagyon bírtam, ahogy kiakadt :D) és Alex Jennings (aki kiszolgálóból kiszolgált lett a film végére ;))
meg még sokan mások…
eleinte talán nem érti az ember, miért van Zsa-zsa Kordának ez a sok „álma”, halálközeli élménye – mindig a Mennyország, ami fekete-fehér (mennyire klassz ez, nem?! egy Wes-nél, akinél mindenből ÖMLIK a szín… az élet…)
tök szimbolikus…
szóval sokat ott van, vannak látomásai, múltbéli utalások – mint akinek tényleg egy picit lepörögne az élete…
de lát már meghalt családtagokat is
illetve pl. amikor viszi a 3 (szintén elhunyt) feleségének azt a szent szarvast (sztem. sejtitek, erről melyik film jutott az eszembe ;)), majd felvágja és dől ki belőle a pénz… - jaj, olyan okos ez a Wes, de tényleg!
vagy aki ezeket mind-mind kitalálta
és nagyon jól érthető, hogy ez az ember mindig picit "javul", jobb lesz, hiszen végül az egyszerűséget és a családot, a lányát választja, aki talán nem is a lánya... (jó eséllyel: NEM)
közben a csaj meg egyre világiasabb lesz: rettenetet sok, nagyon színes smink + a körmei is vérvörösek lesznek :D
Gyerekek, minden jelentnél 100x megállhatnék, kimerevíthetném, beszélhetnénk róla, abból a szempontból, hogy mit látunk, az milyen szép, mit üzen stb.
de már fáj a kezem a sok pötyögéstől :D
és kéne még másról is írnom (de mikor?! :D)
az biztos, hogy én ezt – mindenestül (beleértve magát a mozis élményt is) – nagyon-nagyon szerettem <3
stílusosan: "Myself, I feel very safe"

(Fotó: universalpictures.ie)

(2025. június 1.)

Szólj hozzá

Charlotte Gainsbourg Tár Scarlett Johansson You Bill Murray Benedict Cumberbatch Tom Hanks Bryan Cranston Kate Winslet Roald Dahl The Last of Us Wes Anderson Roman Coppola Benicio Del Toro Willem Dafoe Jeffrey Wright F. Murray Abraham Jason Schwartzman Michael Cera The Grand Budapest Hotel Rupert Friend Riz Ahmed The French Dispatch Alex Jennings Asteroid City Stephen Park The Wonderful Story of Henry Sugar and Three More Henry Sugar The Phoenician Scheme Mia Threapleton A főníciai séma Phoenician Scheme Főníciai séma Hugo Guinness