FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott!

a ’Nobody 2’-höz képest erről a filmről sokat fogok írni ;) előre szólok! :D
az is szuper volt – másképp –, arról viszont pár szóban le tudtam írni, hogy izgi, szórakoztató, fordulatos; tökéletes akció
viszont ez annyira sokrétű, olyan mély, olyan sok oldalról meg lehet fogni, és érzem, hogy már ömlenek a szavak, a gondolatok – csak a kezem nem elég gyors, hogy leírja őket :P
de megpróbálok mindent összegezni: a hátteret, a sztorit, a színészeket, a felépítést és a sok-sok üzenetet, jelentést
az biztos, hogy a ’The Life of Chuck’ egy érzékeny, csodálatos film az Élet szépségéről (és nehézségéről), az emberi kapcsolatokról, a kötődésekről
az elején úgy tűnik, egy sci-fit nézel, beüt a világkatasztrófa, leáll az internet (ami mindenkinek hatalmas probléma, főleg a P**nhub eltűnése :P :D), és nem érted, pontosan mi okozza ezt, mi történik
de nyugi, ez NEM művészfilm, a végére minden össze fog állni, érthető lesz, sőt, óriási élményt ad a felismerés, hogy mi is volt ez az egész (és nem, nem sci-fi…)
no, de kezdjük az alapoktól: EZ egy Stephen King-novella alapján készült, ami az ’If It Bleeds’-ben jelent meg 2020-ban (korábban ki nem adott 4 novella szerepel benne)
ahogy gyorsan átolvastam annak a (zanzásított) sztoriját, a film teljesen hú maradt hozzá
azt tudjuk Kingről, hogy nem csak horroban erős, hanem történetmesélésben is
iszonyatosan kreatív, ötletes, elég csak a ’Stand By Me’-re gondolni, annak a narratívájára, a benne szereplő sztorikra (pl. a piteevő-versenyre)
eszméletlen a pasi, nagy koponya és szuperül ír!
na, EZ is egy ilyen mű… hibátlan minden szinten
(hozzátenném, van is egy „mesélőnk”, egy narrátor, Nick Offerman személyében, aki a bajszos ex-drogelhárító volt a ’We’re the Millers’-ben :D, de sztem. még emlékezetesebb volt a ’The Last of Us’ 1. évadának LEGENDÁS 3. részében (ahol a meleg pár történetét láthattuk))
fantasztikus húzás volt Mike Flanagantől, hogy hozzányúlt és ilyen remekül feldolgozta, ilyen TOP stábbal, ilyen A-kategóriás, zseniális színészekkel! (amúgy a pasi mindent IS maga csinált, az írástól a rendezésig, a vágásig és a produceri munkálatokig… bravó! ;))
a történet Charles "Chuck" Krantz életéről (gyerekkor-felnőttkor-halál) szól, méghozzá kronológialiag visszafelé (és emiatt lesz majd sok érdekesség, de NEM egy Benjamin Button-történetről van szó, senki ne aggódjon! ;))
őt Tom Hiddleston alakítja, akit nem lehet nem imádni – mindegy, hogy Loki (’Bosszúállók’-franchise), egy bűnbe eső pap (’Az essexi kígyó’ minisorozat, amiben grrrrr… <3) vagy titkosügynök (’Éjszakai szolgálat’ – MIKOR jön már a 2. évad?!?!)
én sokáig ’rootoltam’ neki, hogy ő legyen az új James Bond, sztem. tökéletes lett volna rá, de valszeg’ ebből már nem lesz semmi
ennek a pasinak van sármja, kisugárzása, szexepilje; értelmes, vicces
tökéletesen jó gonosznak (de az is olyan „összekacsintós” gonosz…) és jónak
vicces, és elhiszed neki, hogy az akcióhoz is ért
tökkkkéletes <3 – nem is kell tovább ragoznom, ugye?! :P
a film 3. részre van osztva (’Act Three: Thanks, Chuck’ (és ugye ez az első, amit látunk!), ’Act Two: Buskers Forever’, ’Act One: I Contain Multitudes’)
picit fura, hogy minden Chuck-ról szól, de az első „felvonásban” (szinte) nem is szerepel, csak a vége felé – de persze akkor sem értjük még ki ő, és mi köze ehhez az egészhez, a világvégéhez
az első (vagyis hivatalosan a 3.) részben az egyik főszereplő a szintén nagyon tehetséges Chiwetel Ejiofor (Marty), egy ált. iskolai irodalomtanár, aki épp Walt Whitman ’Song of Myself’ c. versét veszi a gyerekekkel, ill. próbálja elmagyarázni, értelmezni neki
de ekkor már javában tart az internet szakadozása, leállása ÉS a kataklizma – „eltűnt” (elsüllyedt) Kalifornia egy része, világszerte áradások, No.-ban kitört egy vulkán (!), mindenhol forrongások, lázadások, KÁOSZ
világos, hogy így nehéz figyelni, tanulni – és tanítani is
vagy értelmes véleményt mondani a tanár-szülő nyílt napon a gyerekek teljesítményéről, amikor mindenkit az épp bedőlő világ(vége) izgat
érthető…
(itt merül fel az egyik apukával a P**nhub hiánya is, ami piszok vicces jelent és btw David Dastmalchian szuper ebben a pár percben… ;))
a másik fő karakter Marty ex-felesége, Felicia (Karen Gillan – akit Nebulaként láthat(t)unk ’A galaxis őrzői’-szériában, illetve az új ’Jumanji’-filmekben is szerepel); ő egy ápolónő, a ’Suicide Squad’ (ez nem annyira vicces, de majd látjátok, miért hívják így magukat ☹) egyik tagja
teljesen reménytelen ebben a helyzetben dolgozni, sejthetitek, micsoda őrület van, mindenki a megkattanás szélén…
ők amúgy jóban vannak (M. és F.), sőt, a válás óta kimondottan barátian, gyerek nincs
a bajban, a világvége közeledtével pedig az ember a szeretteihez húz, nem?! velük akar lenni az utolsó percekben
Chuck neve és ez a bizonyos mondat (ami a kritikámhoz mellékelt fotón is látható) egyre többfelé felbukkan a városban, utcai plakátokon, hirdetéseken, de a TV-ben és a rádióban is
és SENKI nem tudja, ki is az a Chuck…
akkor még úgy tűnik, talán valami Isten, de hogy köze van (vagy neki „köszönhetik”) a világvégéhez, az tuti…
nem írok le minden pillanatot, de nagyon jó ez a rész, és tényleg furcsállod, hogy a film IGAZI főszereplője miért csak így szerepel (aztán a végén látjuk teljes valójában is, egy ágyon, épp haldokolni)
de miért szűnik meg minden más is a világban az ő halálával?! ekkor még nem tudjuk…
de sok a furcsaság – az elmondottakon kívül is: a bezárt, lelakatolt szoba M. házában (a kupola), a kislány, aki éjszaka görkorizik… nem is sorolom… (később MINDEN értelmet nyer, csak ennyit mondok…)
az 1. rész nagy sötétséggel és a világ végével ér véget – és azzal a meggyőződéssel, hogy ezt egy olyan emberrel akarod tölteni, akit szeretsz, aki közel áll hozzád, akinek szívesen fogod a kezét <3 (nektek ki lenne ez?!)
az egyik legszebb pillanat benne ez a záró képsor, illetve imádtam
a másik pedig, amikor M. a telefonon keresztül elmesélte a világ keletkezését, hogy ez hogyan fedné le a mi naptárunkat… a sok-sok billió év
jön a 2. rész, amelyben Chuck felnőtt életének egy fejezetébe látunk csak bele: van egy bankároknak rendezett konferencián van, amelynek egyik napján (délután) az uncsi előadások helyett inkább sétára indul és belefut egy utcai zenészbe, egy dobos lányba (Taylor Gordon – akit még sosem láttam semmiben, de jól dobol, az tény ;))
leteszi a kis könyvelő aktatáskáját és elkezd táncolni, de valami iszonyatosan professzionális módon, minden műfajt vegyítve – a csaj meg beindul és diktálja a tempót (meg persze piszkosul élvezi az egészet)
arrafelé jön egy csaj, akit épp aznap dobott a pasija egy SMS-ben (Annalise Basso) és C. őt is táncra invitálja
az utca népe meg áll, nézi, tapsol, videózza őket stb.
eszméletlen ez a koreo, amit letolnak – a ’La La Land’ nyomokban sem ér fel ehhez :) <3
sosem gondoltam volna, hogy Tom H. ennyire tehetséges táncos, de AZ!! ehhez IS ért, na, most mit mondjak?! :D
ez a ’session’ igazából emiatt fontos, ez mindent überel
látod persze, hogy egy gyerekkori emlék miatt kezd el táncolni, de akkor már tudod, hogy úgyis kiderül, mi is volt ez pontosan
itt is vannak furcsaságok: nem érted, miért van ott a görkosi kislány, akit M. látott éjszaka; mellékesen u.annyi idős és u.abban a ruhában van, illetve F. kollégája a kórházból (egy pasi) is feltűnik egy kávézó teraszán
na, itt már abban gondolkozol, hogy itt valami időutazás van, másik univerzum stb.
valami nem stimmel… kis zavaró elemek a „mátrixban” :D
illetve van egy fejfájása, amiről könnyen kikövetkeztetjük, hogy ez lesz ami, a halálához vezet 9 hónap múlva (rák-agydaganat)
aztán jön a 3. rész, ami ugye kronológiailag az 1. – Chuck kiskora
itt 3 fiatal is alakítja őt, (7 évesen Cody Flanagan (aki a rendező fia), 10 évesen Benjamin Pajak, 17 évesen pedig a számomra nem ismeretlen és nagyon tehetségesnek tartott Jacob Tremblay a ’Room’ c. megrázó filmből)
kiderül C. szomorú családi tragédiája, és az, hogy a nagyszülei nevelték fel
a nagymamája (Mia Sara) volt az, aki megtanította táncolni – egy tündéri hölgy volt
neki ez volt a stresszfeldolgozás, a dráma „kitáncolása” magából, de ezt vehetjük szó szerint is
a nagypapáját pedig Mark Hamill (!!) alakítja, aki valami FANTASZTIKUS! ki gondolta volna róla?! egy sokat ivó, sokszor picit morci öregember, de nagyon okos, és látszik majd a szíve is <3
amikor már nincs a nagyi, maximálisan szeretettel törődik Chuckról, a legjobb szándék vezérli
látjuk C. sulis élményeit, a táncot (mennyire vicces és kicsit „forrestgumpos”, hogy ő találja fel a ’moonwalk’-ot :D), a sikerét a buliban
és itt kezdenek csak igazán furák lenni a dolgok, hiszen sok-sok olyan dolog szerepel, ismétlődve, amiket az 1. vagy 2. részben láttunk (főleg az 1.-ben)
itt van pl. Marty a suliban, ő is egy tanár; egy ponton egy gitárt visz, lehet, hogy zenetanár?!
itt van az ő exe, Felicia is, akiről nem tudjuk meg, ápolónő-e, vagy ő is egy tanár
Walt Whitman, irodalomóra, u.az a vers, u.azok a mondatok – de NEM M. az irodalomtanár, hanem egy (eddig nem látott) tanárnő
mi ez az egész?
hogyhogy szerepel az öreg temetkezési vállalkozó, mikor ő ott volt az 1. részben is Marty-val? miért mondja u.azokat?
tényleg valami multiverzumban vagyunk?!
sok-sok ilyen kis részlet van, megismétlődik az a ’speech’ a világ keletkezéséről, levetítve egy naptári évre, csak itt a nagyapától
és persze u.az a ház, u.az a lezárt kupola (szoba), meg annak a rejtélye, ami a végén kiderül, persze – és talán az lesz az egyedüli olyan, ami transzcendentális és amit nem tudok megmagyarázni (miért lehet ott előre látni a jövőt?!)
minden más a helyére kerül…
méghozzá csodálatosan! <3
ezt most csak tényleg azoknak írom le, akiknek esetleg nem sikerült összeraknia (bár ezt kétlem)
az egész sztori, a világvége az 1. részben igazából Chuck „belsejében” történt, az agyában, kvázi, mint egy álom
olyan, mint amikor mi az álmainkba beleszövünk olyan dolgokat, embereket, akiket napközben láttunk – keverednek az események, az arcok, a helyszínek
és sok össze nem illő van…
mindannyian ismerjük ezt, ugye?!
na, vele is ez van, csak éppen egy már NEM működő agyban… :(
a világvége pedig az ő haldoklása, az Ő univerzumának a pusztulása
hall, lát dolgokat, illetve hallott, látott dolgokat, amik „beleégtek” az agyába, az emlékeibe – még ha más szájából is hangzanak el
az ő életében M. és F. nem volt fontos (ezt látjuk a gyerekkori részben) – mégis, ők játsszák ott a főszerepet, olyan, mintha általuk – gyorsított folyamatban – lepörgetné újra az élete 1-1 fontosabb mérföldkövét
így nem meglepő, miért „él” M. abban a kupolás házban… - „az” (ő) igazából C. emléke
tényleg minden pici mozzanat és puzzle-darab a helyére kerül, nekem csak ez a szoba, annak a „szellemei” zavaróak, hogy nem értem, ott mi van valójában
mert úgy tűnik, mindez IGAZ, hiszen a nagypapa is előre látott ott jópár halált
az meg, hogy a 17 éves C.-ot miért nem zavarja, hogy látja a saját halálát és megtippelni sem tudja, hány éves korában lesz majd nekem OK, én is szívesen tudnám, mikor, hol és hogyan halok meg
baromian örülnék, ha ilyet lehetne előre látni… (bocsi, akinek ez morbid)
gondolom, az ifjú C. azt a következtetést vonja le, hogy bármi is van, ő megpróbálja a maga teljességében leélni az életét, örömteli pillanatokat kreálni
és sajna ez az az Élet, amiből keveset látunk, kapunk
megnősült, lett egy fia, látszik, hogy szeretett és szerették, és volt 39 jó éve, pontosabban ’39 GREAT years’, ahogy oly sokszor látjuk, halljuk <3
viszont azt hiszem, ebben rejlik a megoldás is, vagyis az üzenet – legalább is én így értelmeztem
ha az ember végigtekint akár az eddig leélt életén (és kívánom mindenkinek, hogy ez jó hosszú és egészséges legyen), mikre emlékszik?! neki, NEKTEK milyen pillanatok futnának le?! mik a jelentős dolgok? melyek a legszebb emlékek?
nem látjuk, hogy ő tényleg GREAT életet élt-e, de a felesége, a gyereke szerint igen – és valószínűleg ő maga is így érezte
amikor pusztult a szervezete, kezdett leépülni, leállni, olyan pillanatok jutottak eszébe, amik neki hatalmas örömet okoztak és ez többször is a tánc: a nagyijával, a suliban (ott a kis szerelmével is), illetve az utcán, egy random pillanatban, amikor már picit megcsapta a halál szele
tetszett, hogy nem egy klasszikus „lepereg életem filmje”-szitu van, hanem inkább ezekre fókuszál
mert mindenkinek van valami ilyenje: szenvedélye, hobbija, valami, amit imád (és mindegy, hogy ez a sport, a zene, az írás, a kreatív művészetek, a főzés, a fotózás, a lakberendezés, vagy jah, épp a tánc)
és vannak körülötte olyan emberek is, akikre jó szeretettel gondolni, akár visszagondolni (ha már nincs közöttünk…)
a minap mélyebben elgondolkodtam ezen – természetesen a film hatására –, hogy mennyi ilyen boldog pillanat van
és persze, amikor az ember full depis, hiába mondja neki mindenki, hogy a pici örömökbe kell kapaszkodni, az apró dolgokért hálásnak lenni (mert azok nem természetesek, még ha annak is vesszük őket…) – olyankor lepereg
de amikor jól/jobban vagy, rájössz, hogy tényleg ezek az igazán NAGY dolgok
az én életemben pedig a sok-sok csodálatos utazás, koncertélmény, izgalmas vagy extrém pillanat mellett ezek a BESZÉLGETÉSEK
a kommunikáció a legmeghatározóbb
aki ismer, tudja… mindig is az volt
én ezáltal tudok szeretetet adni (mondhatni: ez a szeretetnyelvem) és kapni is; így szeretem a legjobban
mindegy, hogy ez telefonon, online, egy török büfében, egy kanapén elnyúlva, vagy egy pláza tetején lévő sörözőben történik – köszönet érte!
és „mindegy”, hogy ez milyen kapcsolat: szerelmi, baráti, kollegiális
ezek a nagy beszélgetések feltöltenek
tényleg azt gondolom, hogy komm.-val sok minden (szinte minden?!) megoldható, és borzalmas, amikor emberek ezt elnyisszantják
azt érzem, hogy rengeteg kapcsolatom (a fent említett „típusok” mind szerepelnek itt) ment gallyra azért, mert a másik fél nem hagyta, nem akarta, nem szánt időt arra, hogy beszéljünk és én pl. elmondjam, amit szeretnék (ami bennem volt, ami nyomasztott, ami a bajom volt)
könnyű lezárni úgy, hogy „én erről nem akarok beszélni” – OK, te tudod
vagy azzal, hogy „nem tudom kitalálni a gondolataidat” – VILÁGOS, hogy nem, ha a sokszori kérésem ellenére SEM szánsz rám időt, hogy meghallgass
mit kezdjek az ilyen szálakkal?! semmit… sajnos eltűnnek a „semmiben” (ők a leszakadó területek Kaliforniában…)
rájuk hogyan emlékszem majd az életem végén?! úgy, hogy ez hiányzott? szerintem nem…
szerintem azokra emlékszem majd, akiknek eszébe jutottam, akik kerestek, aki beszélgettek velem
akik szántak erre időt
akiknek ez fontos volt
akár csak azért, hogy tisztázzunk valamit (ez bizony nem mindig könnyű, vili…), vagy csak mert épp találkoztunk és egy jót beszélgettünk
sajnálom, hogy sok ember elvágja magától annak a lehetőségét, hogy szeressem
mert sok szeretet van bennem, nagyon sok embernek jutna <3
egy ideig próbálkozom, de ha a másik elzárja ezt a kommunikációs- és (nekem) egyben szeretet-csapot, azzal nem tudok mit kezdeni
sztem. amúgy még nem késő megnyitni…
szóval kell sok-sok élmény, ilyen pillanat – keresni, kutatni kell őket
és igen, baromian nem fényes minden, nem jó, iszonyat sok a probléma, a para, de ha vannak körülötted emberek, akikkel ezeket megbeszélheted, akiknek kiadhatod, sokkal könnyebb lesz
nekem az…
tényleg nem tudok elég hálás lenni ezekért az emberekért, akik még itt vannak <3
na, ez a végére ’The Life of Petra’ lett :D :D
hát ENNYIRE jó ez a film!!! ;)

(Fotó: mashable.com)

(2025. október 23.)