FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott

„Blue moon
You saw me standin' alone
Without a dream in my heart
Without a love of my own”
igen, meg kellett hallgatnom az eredeti dalt, amit 1934-ben írt közösen Richard Rodgers és Lorenz Hart, a nagyszerű, elismert szerzőpáros
az előbbi volt a ZENE, az utóbbi a SZÖVEG
én Ella Fitzgerald mesés, földöntúli változatát választottam most, de Frank Sinatrától kezdve Elvis-ig sokan elénekelték ezt az örökzöld klasszikust (ejh, de szépen írok… és nem ChatGPT, elhihetitek ;))
nem is állok neki sorolni, mert téééényleg mindenki…
nem mellékesen a Manchester City ’anthem’-je, de eredetileg a Crewe Alexandráé is ez volt
tényleg sok infót olvashattok róla, pl., hogy ki adta először elő, ki tette népszerűvé (’61 – The Marcels), meg hogy eredetileg egy filmhez készült (’Hollywood Party’), de nem akkor vették fel
hosszan tudnék írni róla, de nem ez a lényeg most, hanem a film!
a film, amit szerintem tényleg csak a hozzáértők, elfogultak, a szakma, a kritikusok néznek meg, esetleg az Ethan Hawke- vagy Margaret Qualley-rajongók…
sajnos nem hiszem, hogy tömegeket vonzott a moziba 2025 februárjában, amikor bemutatták (Berlini Filmfesztivál), vagy októberben, amikor a mozikba került… :(
kár, mert zseniális alkotás – NEKEM
én imádom az ilyen filmeket
nem csak azért, mert életrajzi, mert megismerhetünk belőle igazán nagy embereket, IKONOKAT, hanem mert a nyelvezete, az irodalmisága… ah… elalélok tőle <3
volt egy kedves, drága főnököm (életem első munkahelyén) – aki már sajnos nincs közöttünk –, ő mondta és mutatta mindig jellegzetes módon a szájával, ujjaival ezt, hogy mennyire szereti, amikor valami ennyire gyönyörű NYELVILEG
(világos, hogy lehetetlenség leírnom, hogyan jelezte, de ez a kép sosem fog kimenni a fejemből <3
R.I.P…. neki nagyon tetszene ez a mozi :()
a ’Blue Moon’ ugyanis nem egy pörgős akció, igazából kb. alig történik benne valami, ugyanis egy levelezés „megfilmesítése”
ezeket Lorenz Hart (E. H.) írta Elizabeth Weilandnak (M. Q.)
persze, baromi nehéz leveleket átültetni filmmé! mégis, Richard Linklater az az érzékeny hollywoodi író-rendező, aki erre képes
olyan kedves és megható filmeket köszönhetünk neki, mint a ’Before…’-trilógia – melyek közül is a 2. rész (’Before Sunset’) a kedvencem, vagy a ’Boyhood’ (erről írtam is a blogon)
de a ’Where'd You Go, Bernadette’ is fantasztikus, szórakoztató, de közben elgondolkodtató (szintén van kritika fent róla ;))
Linklater kedveli Ethan Hawke-ot, és ezt meg is értem
ugyanis rohadt tehetséges és ő maga is pontosan egy olyan érzékeny (bocsi, ezt a szót ma kimaxolom… :P) karakter, mint a rendező, és az ilyen ÉRZÉKENY :) alkotásokba, mint pl. a ’Blue Moon’ + Lorenz Hart megszemélyesítésére kitűnő
nem lehetne jobb választás!
már most mondom: én a 2026-os Oscaron kérdés és csont nélkül neki adnám a Legjobb ff. szereplő díját, de mivel tudjuk, hogy az Akadémia esetében számít az „ÜZENET”, a PR, a kampányok, hogy milyen filmeket „toltak”, mi jutott el hozzájuk (mit láttak… uram bocsá’…), nem vagyok biztos benne, hogy odaadják neki
helyette megkapja Timothée Chalamet a ’Marty Supreme’-ért, amit nem vitatok, szintén hatalmas alakítás, de Ethan sztem. sokkal átütőbb és nagyon komplex feladatot kellett itt teljesítenie…
ez az 5. Oscar-jelölése és ebből 4 (!!) Linklater-film :) <3
no, de ki is volt az a Lorenz Hart, aki ezzel a nőcivel levelezett?!
egy iszonyatosan tehetséges dalszövegíró, aki baromi fiatalon, 48 éves korában ment el… pedig mennyi nagyszerű siker lehetett volna még benne!
neki köszönhetjük a „Blue Moon” mellett ezeket is: "The Lady Is a Tramp"; "Manhattan"; "Bewitched, Bothered and Bewildered"; "My Funny Valentine"
van köztük ismerős, ugye?! nem véletlen!
eléggé viszontagságos élete volt, már ami a magánéletet és a szakmát (is) illeti
özvegy édesanyjával, Fridával élt (annak haláláig), ismert volt róla, hogy alkoholista – volt, hogy hetekre eltűnt…
depresszióra, melankóliára hajlamos volt – nem kicsit –, és néha borzalmasan, botrányosan viselkedett
amúgy EZ vezetett a „szakításukhoz” is szerzőtársával, a korábban említett Richard Rodgers-szel (akit a filmben Andrew Scott <3 alakít, szintén kitűnően – Berlinben díjat is kapott)
az összeveszésük után R. R. állandó szerzőtársa Oscar Hammerstein II lett (a filmben Simon Delaney játssza) és vele írta a hihetetlen, mai napig is sikeres ’Oklahoma!’ c. musicalt
na, és itt érkeztünk meg filmünk apropójához is! Hart részt vett a bemutatón, ami óriási ovációt kapott, neki pedig borzalmasan keserű volt a szőlő
betért kedvenc bárjába, a Sardi's-ba, ahol amúgy az ’afterparty’ is volt, és ott beszédbe elegyedett a bárossal (Bobby Cannavale)
amíg megérkezett az ünneplő tömeg, nagyon erős bepillantást kaphatunk Hart életébe, lelki világába – ez már a levelezésekből van, de ugye itt nem felolvassák, hanem Hart beszél, mesél
ekkor hallhatunk a fiatal, tehetséges művésznőről, Elizabeth-ről, aki a Yale-re jár és ’production design’-t tanul
20 éves, egy tünemény, és Hart – aki amúgy a ff.-akhoz is vonzódott, sőt, elsősorban hozzájuk, bár nagyon diszkréten tette mindezt (magát ’voyeur’-nek nevezte) – odáig van érte, szerelmes belé
sokat regél róla is, de egy ponton meg is érkezik a leányzó (M. Q.-nek tényleg jól áll a „szénája” mostanában, mindenféle szerep megtalálja, de ez nem véletlen… ragyogóan tehetséges… ezt a könnyed, légies, picit bohém, élettel teli nőt is hibátlanul hozza)
azért ezen a ponton említsük meg – a Hawke mellett szintén Oscarra jelölt –Robert Kaplow-t, aki ezekből a levelezésekből „összefércelte” a történet vázát
na, de vissza a pubba: jön Hart, mesél, ventilál, szid (persze főleg az ’Oklahoma!’-t), beszélget (nem csak a pultossal, hanem E. B. White-tal (Patrick Kennedy) is, akinek még ötletet is a ’Stuart Little’-höz (ezt nem tudom, tényleg tőle származott-e, nem hiszem… lehet, hogy csak olyan ’Forrest Gump’-os túlzás ez is ;)) és George Roy Hillnek meg azzal kapcsolatban ad tippet, hogy a barátságról kéne filmet csinálni, nem mindig csak a szerelemről (és mi köthető hozzá?! hát persze, hogy a ’Butch Cassidy and the Sundance Kid’))
aztán jönnek az említett vendégek: a büszke Rodgers, az új szövegírója, és még a fiatal Stephen Sondheimmal is találkozhatunk, aki gyerekként, nagyon őszintén lefikázza Hart valamelyik művét
Hart hiába szidott, alázott mindenkit – amúgy csodálatos kiműveltséggel és nyelvezettel –, mégis, szembe velük tündibündi, kedves, alázatos és csak a dicséret jön belőle
persze borzalmasan fájdalmas R.-szel találkoznia, többször is beszélnek – az is hullámzó: dolgozzanak-e még együtt, ha igen, mit, milyen feltételekkel stb.
nem mondanék el mindent, hiszen ezért érdemes megnézni a filmet
és a lelki hullámvasút nem ér véget „csak” a féltékenység, a régi barát és kolléga „elvesztése”, a lecsúszás, a kiesés a pixisből mezsgyéjén, hanem bizony a drága Elizabeth is összetöri a szívét, akaratlanul is
a cserfes, virágzó, üde lány mesél a saját magánéletéről, persze kiderül, hogy nem akar semmit a nálánál feleannyira magas (ezt trükkös kamerabeállítással oldották meg) és jóval idősebb (itt még csak 47 volt, 1 évvel járunk a halála előtt) Harttól, sőt, ha ez nem lenne elég, R. R.-szel megy haza, vagyis tovább, az after afterparty-ra
egy cuki magyar szál is van benne, Molnár Ferenc ’Liliom’-jára utalás <3 (amiből LETT IS musical, ’Carousel’ címmel…)
ahogy írtam, nehéz dió levelekből, némi emlékből egy filmet készíteni…
a zene viszont folyamatosan szól, köszönhetően a bárzongoristának
a valóságban az történt, hogy a bemutató után Hart gratulált R. R.-nek ("This is one of the greatest shows I've ever seen, and it'll be playing twenty years from now!"), majd elment az akkor már betegeskedő édesanyjával
nem volt bár, sem afterozás
de szép ezt így elképzelni, megélni – a kor legendás szereplőivel
édesanyja halála után sosem jött rendbe érzelmileg, és nem sokkal utána ő is elhunyt
hiába jött össze a hőn áhított közös munka – ha nem is úgy, ahogy Hart, hanem ahogy azt R. akarta (ez pontos, ami a filmben van) – készült pár új dal… az „újragondolt” és újjáélesztett ’A Connecticut Yankee’-hez, Hart már sosem volt u.az
nem sokkal a felfrissített darab bemutatója után halt meg
Hawke tényleg őrületesen jó, egy nagyon színes, szerethető figura – a rengeteg hibája vagy gyengesége ellenére is
szerintem ez a művészfilm tipikus esete, sajnos félő, hogy nem sokakat érdekel ennek az embernek az élete
pedig klassz, én faltam minden szavát <3 (és dallamát ;))
és nem mellékesen: Paul Thomas Anderson (’One Battle After Another’) kedvenc filmje volt 2025-ben
megértem, miért
nekem 100x többet ér, mint a ’Sinners’…

(Fotó: hollywoodreporter.com)

(2026. március 14.)