A szomszéd szoba / The Room Next Door / La habitación de al lado (2024)

FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott
tudtam, éreztem, hogy nagyon fogom szeretni ezt a filmet, és azt is, hogy jó lesz
és most mondhatnám, hogy garancia erre a csodálatos rendező személye (Pedro Almodóvar – aki írta IS, de erre még kitérek…) és a 2 főszereplő (Julianne Moore és Tilda Swinton), de tudjuk, hogy ezt sosem lehet készpénznek venni
sok esetben igen (vagyis: zseniális emberek zseniális dolgokat csinálnak), de sok esetben meg még ÍGY SEM jön össze
na, itt összejött, hála ég!
tudjátok, hogy imádom figyelni a filmfesztiválokat, díjátadókat
a live streemnek hála már élőben is lehet (vörös szőnyeges vonulások) – idén is néztem a Cannes-i és a Velencei Filmfesztivált is (ez a 2 a kedvencem, ebben a sorrendben) és 2024-ben volt az, amikor EZ a film debütált Velencében
mit debütál?! meg is nyerte! szevasz, Arany Oroszlán
látva a filmet: nincs kérdésem… annyira, de annyira megérdemelt! sőt! szinte meglep, hogy ennyire NEM művészfilm nyert
mert a mozi tök emészthető, érhető, már-már hollywoodi – de azért szerencsére mégsem :D
a spanyol Mester első egész estét ANGOL nyelvű filmje, amit Sigrid Nunez 2020-as regényéből (’What Are You Going Through’) írt
AZ a regény meg egy esszé miatt kapta a címét (’Waiting For God’), Simone Weil írta
de ez mellékszál
a lényeg, hogy Almodóvar elővette ezt a ’20-as regényt és elkészítette belőle ezt a színes-szagos-ÉLETTEL teli (igen!!! a halálról, egy haldoklásról és egy *ngy*lkosságról szól…) mozit
annyira csodálatosan dolgozza fel ezt a témát
NEM sötéten, NEM érf*lvágósan… egyáltalán nem!
sőt! ez az élet ÉLTETÉSE, az élet dicsérete
úgy, hogy van itt szó háborúról, borzalmas családi viszonyokról (lány, aki megtagadta az anyját; anya, aki rosszul – vagy egyáltalán nem – nevelte a lányát stb.), és igen, a rákról, meg egy h*ldoklásról, a lassú elm*lásról… :(
szomorúnak, meghatónak kéne lennie – és az is, higgyétek el! semmilyen szinten nem bánik méltatlanul vagy érzéketlenül ezzel a témával – mégis, (csak magamat tudom ismételni) tele van élettel
mindenekelőtt SZÍNEKKEL! nagyon sok, csodálatos színnel
zöldekkel, kékekkel, pirosakkal, meg sárgával, liláva – az egész film „kiabál” a jó értelemben (costume designer: Bina Daigeler, de fontos a ’set’ is, vagyis a szobák berendezése, a bútorok, a sok-sok virág, a sárga nárciszok, a sárgáspirosas tulipánok, és sorolhatnám… vagyis art director: Gabriel Liste, set decorators: Kendall Anderson (a New York-i részekben), Carlota Casado)
nem lehet amellett sem elmenni, hogy milyen csodálatos Martha (T. S.) lakása, és Ingrid (J. M.) épp berendezés alatt álló lakása, de természetesen a leggyönyörűbb az a ház, amit Martha kivesz, hogy ott h*ljon meg
ez a ház – bár a filmben Woodstock mellé teszik – a Casa Szoke (Szőke?? ;)), ami Madridtól 1 órára, San Lorenzo de El Escorialban található
a házat az Aranguren + Gallegos Arquitectos építette – nekik: Anna María Szoke and Raúl Sánchez, és igen, a hölgy Szőke, vagyis magyar gyökerekkel rendelkezik
mindenhol ott vagyunk, ennyi ;) :D
kis építészeti előadásom itt véget ér, vissza a filmhez!
az ugye megvan, hogy Alm. Mester 2020-ban készített egy hasonló, nagyon színes kisfilmet, Tilda S.-nal a főszerepben (’The Human Voice’), amiről én is írtam a blogon… annyira tetszett!
mondhatni, „letesztelte” a színész(nő)óriást és most felkérte a főszerepre is
(utána készített még egy angol nyelvű, western rövidfilmet, Ethan Hawke-kal és Pedro Pascallal, amit MÉG nem láttam, de muszáj lesz!! ;), aztán jött EZ, az első, igazi angol nyelvű teljes estés mozija)
(illetve, bocsi, még egy zárójel: A. egy másik filmére is van utalás, a ’Párhuzamos anyák’-ra is (arról is írtam a blogon), mert ott ugye épp egy olyan gyerekcsere történik a kórházban, amit itt Tilda S. (M.) emleget… hogy ő néha azt hitte, a saját lánya nem is az ő lánya…)
mit mondhatnék? mind T. S. (akinek azért sokkal nehezebb a szerepe, nagyon jól hozza ezt a kemoterápiától szenvedő, néha „kómás”, de általában hol jobban, hol rosszabbul lévő nőt), mind J. M. (aki A tökéletes barátnő, emberi, kedves, persze a maga kis „gyarlóságaival” (csak nem tudja magában tartani és elmondja valakinek (John Torturro – milyen jó ő is, Istenem <3), mire készülnek, vagyis Martha) tökkkéletes, hibátlan, emberi, érző
és mennyire, mennyire fontos gondolatok, nagy mondatok vannak benne -az életre, a halálra vonatkoztatva
de sosem erőltetetten, sosem szájbarágósan, hanem csak szépen
milyen klassz az a beszélgetés J. M. és J. T. között az étteremben (amikor M. épp a házban van, és akkor követi el, amit elkövet…), amikor J. T. karaktere (Damian) azt mondja, hogy ő, Ingrid mindig úgy szenvedett (ha épp szenvedett valamin az életében), hogy sosem hibáztatott másokat… milyen nemes <3
és jó, hogy beszélnek a körny.védelemről, a túlénépesedésről, a jövőről – de ott is a nyugodt, kedves I. szavai csengenek a fülemben, vagyis, hogy ő épp hetek óta egy haldokló nővel él együtt és mégis, minden pillanatban az életre, a szép dolgokra koncentrálnak
közhelyesnek tűnik, de nem az
néha a legbagatellebb közhelyek a legigazabb bölcseletek – többet érnek minden Coelhonál
a film sodor magával, akkor is tud izgalmas, mesélős, „kalandos” lenni, amikor azt gondolhatná az ember, hogy biztos uncsi és nagyon drámai lesz – nem az!
a beszélgetések, a kis jelenetek (akár M. háborús kis visszapillantása, és abban is EMBERI sorsok vannak, nem a halál…), a kis „mellékszálak” (Ingrid edzése – és ott az edző mondatai, hozzáállása és a „kikacsintás” a túlzottan is PC világunkra…) is nagyon fontosak
és Alm. magához képest sem „csapong”, nem túl harsány, nem túlja tol, hanem nagyon szépen az arányok
full az amerikai piacon is fogyasztható és befogadható film
világos, hogy MI, európaiak ezt simán „megemésztjük”, de tudjuk, hogy „odaátra” azért néha a picit „egyszerűbb” (khm.) dolgok kellenek vagy kelendőek… :P
amit még nem említettem: a zene
Alberto Iglesias a zeneszerző és nagyon különleges (amúgy klasszikus) zenét írt a filmhez
valahogy olyan csöndes, nyugis, picit drámai(bb) dallamokat várnál a téma érzékenysége miatt, mégis, annyira „kihallatszik” a zene, sokszor erős (de nem bántóan, nem fájóan, nyugi), domináns, vagy akár sokat sejtetős – de ez nem baj, nagyon üdítő! tök izgalmas volt, hogy nem „bújik meg” a háttérben, hanem utat tör… igen, mint az élet
a zeneszerzőt amúgy 4x jelölték már Oscarra és Alm.-ral sem most dolgozott először együtt
és mivel ez egy filmes blog, megnéztem nektek, mi az a két film, amit M. és I. este együtt megnéznek a házban: az első egy ’28-as Buster Keaton-mozi, a ’The Cameraman’, a másik pedig valóban a ’The Dead’ 1987-ből, John Huston rendezésében
az idézet pedig ugye James Joyce (mert az ő sztorijából készült a ’The Dead’): „His soul swooned slowly as he heard the snow falling faintly through the universe and faintly falling, like the descent of their last end, upon all the living and the dead.”
ez a film minden dicséretet megérdemel, gyönyörűséges, szép, megható, megérintő és úgy beszél a halálról, mint magáról az életről
egy természetes folyamatról, ami megtörténik mindannyiunkkal… <3
kellő alázattal, kellő humorral és öniróniával
küldöm szeretettel mindazoknak, akik mostanában veszítettek el valakit, vagy már rég, de azóta is hiányolják és szeretik azt az embert
(Fotó: indiewire.com)
(2026. október 17.)
