2022. okt 02.

Better Call Saul (6. évad) / Better Call Saul (season 6) (2022)

írta: Petra mozizik
Better Call Saul (6. évad) / Better Call Saul (season 6) (2022)

p21675546_b_h8_aa.jpg

nagyon szomorú voltam, amikor láttam, hogy az Emmy-n a ’Better Call Saul’ utolsó évada nem kapott díjat (egyet sem!!)
ezt azért sem értettem, mert amikor néztem a nyerteseket, akkor ugyan még nem fejeztem be a teljes évadot (pár rész volt hátra), de addig tökkkkéletes volt <3
mondom: nem mértem, mi van…
bolondok ezek?!
OK, sok szuper sorozat van, jók nyertek, megérdemeltem, de azért legalább 1 díjat kaphatott volna vagy Bob vagy Rhea (már csak azért is, mert a színészkedés mellett rendeztek is részeket…)
a másik ok pedig, amiért kivoltam: ez az utolsó évad – ilyen esetben legalább tiszteletből adjanak valami díjat
ááá!
aztán befejeztem az évadot… és nem volt több kérdésem… :(
úgy a 10. résztől (’asszem) elkezdtek bedőlni a dolgok
és a végétől sem vagyok happy
de ne rohanjunk ennyire előre!
talán a korábbi ’Better Call Saul’ kiritkáimból tudjátok (ha nem, akkor olvassátok el őket ;)), hogy az első 3 évadról nem írtam (OK, az elsőről írtam pár sort, de az anno még csak egy rövid FB poszt volt, nem blog – csak később átmásoltam)
pusztán 1 ok miatt: hiába imádtam Sault (akkor még Jimmy) és Kimet, Mike-ot meg a többieket… ott volt Chuck
és az ő szála…
az elviselhetetlen természete
és ahogyan bánt Jimmy-vel
annyira kivoltam tőle, annyira pipa voltam, hogy ugyan végignéztem az évadokat, de nem voltam képes írni róluk, mert csak fröcsögtem volna
full kiakadtam, és a 4.-et már el sem kezdtem nézni, amíg egy ismerősöm meg nem győzött, hogy folytassam, érdemes
és az volt :P
biztosan nem szép ilyet mondanom, de onnantól, hogy nincs Chuck, ismét élvezetessé vált
nagyon vártam már a záróévadot, elsősorban azért, hogy hogyan fűzik majd össze a szálakat az általam nagyon kedvelt (és azt hiszem, még mindig No. 1. helyen álló) ’Breaking Bad’-del, illetve, hogy mi lesz Kimmel, túléli-e ezt az egészet (hiszen a ’B. B.’-ben már nincs benne :()
meg úgy általában… hogy mi lesz
nem tudom, hogy mindenki látta-e, van egy olyan rész, hogy ’American Greed – Talking Saul’ – ezt én elsőként néztem meg
ez olyan, mint egy kis TV műsor, interjúkkal (de a sori karaktereikkel)
mint egy doku…
Saul tetteiről :D
hogy milyen szörnyű ember
illetve – ami ennél rosszabb hír –, hogy volt egy olyan valós, nem a sorozathoz készült beszélgetős TV-műsor, ahol a műsorvezető az alkotókkal interjúzott egy stúdióban, és Rhea-t is bekapcsolták Skype-on
hú, ennek nagyon megörültem, el is kezdtem nézni (még az 1. rész előtt)
nagy hiba volt
ez nem egy ’recap’ volt az eddigi évadokból vagy esetleg csak az 5. évadból, hanem ZÁRÓ
így a Rhea-hoz intézett első kérdés előtt a műsorvezető azt találta mondani neki, hogy „jaj, nagyon örülünk, hogy Kim túlélte, és tudjuk, mi lett vele…”
bámm!
OK, sejtettem, hogy nem hal meg – de egy kicsit azért akartam izgulni :(
mindezt leszámítva az évad szuperül indult, izgi volt, fordulatos
lehetett találgatni, hogy Lalo (Tony Dalton) mikor bukkan fel és vesz revansot
lehetett szorítani, hogy Nacho (Michael Mando) minél tovább húzza és bevédjék a hátát – mert azért azt lehetett sejteni, hogy nem nagyon tudja ezt megúszni
vagy ez az oldal vagy a másik, de elkapja, kinyírja vagy a busz alá löki
sajnáltam, amikor így lett :( bírtam őt
a „csirkés ember” (Gus - Giancarlo Esposito, aki még mindig az egyik legerősebb karakter…) tolja a kis bizniszét, játssza a sakkot és okos! annyira okos!
amikor rájön arra, hogy Lalo valójában hol bukkan majd fel…
és az, amikor meglövik, de felhívja az étteremben a srácot, hogy megkérje, vegye át a másnapi ügyeletet… amilyen kedvesen és udvariasan beszél vele
kész!
mondjuk u.ez az ember 100x is lesikáltatja a sütőt, ha mocskosnak érzi, mint tudjuk ;) :D
egy hidegvérű pszichopata, de mégis nagyon kedvelem
és hát ott van Mike (Jonathan Banks)…
na hát, ők meg lehetetlen nem imádni!!
bár ebben az évadban kevesebb szál vagy sztori volt a menyével és a kisunokájával (amit picit hiányoltam – szeretem azokat a részeket), de ő mindig hozza a formáját
hogyan lehet valaki ennyire eszes és jó szervező?!
mindent átlát, mindent elintéz
ha nem is értenek mindenben egyet Gus-szal (ami érthető és logikus; Gus sokkal keményebb + ezért csak ő a főnök…), de fel mer szólalni, van véleménye, és el is mondja (G. meg néha megfogadja :P)
tudjuk, látjuk, hogy neki van szíve
szeret segíteni
pláne a jó embereknek
de a simliseknek is, mint Jimmy vagy Nacho
és mégis mekkora jelent, amikor Nacho apjához elmegy, hogy megmondja neki, meghalt a fia - gyorsan és nem szenvedett sokat
az, amit a fater mond…
nagyon erős
lehetsz te picivel jobb a rosszak között, akkor is csak rossz maradsz…
Kim tovább szövi a fondorlatos terveit Howarddal (Patrick Fabian), sőt, szinte meglepő, hogy mennyire rákattan
eleinte még Saul sincs annyira benne, nem akarja annyira veszettül, mint Kim
jópár részen keresztül ezt a szálat látjuk, meg mellette persze párhuzamosan a Salamanca-Juárez-Fring sztorit (ami izgalmasabb ennél)
aztán eljön az a pont, amikor csúcsosodnak az események és beüt a xarvihar… hogy finom legyek :D
azt nem mondtam, hogy persze a részek most is úgy épülnek fel, hogy kapunk némi betekintést ebbe-abba: múltba, jövőbe
pl., hogy Kimben honnan ered ez a „rosszaság” (a fülbevalója története), de tovább követhetjük Saul fahéjas csigás jövőbeli (és ezek ugye mind FF-ek) vonalát is
viszont újdonság – és rögtön ez van az 1. rész elején –, hogy nagyot ugrunk előre az időben és már a ’Breaking Bad’ utáni időkben vagyunk
Saul virágzó karrierje és bukása… :P
meg persze vannak a ’B. B.’-del összeérő szálak is, de arról majd később
amikor beüt az a bizonyos vihar, Kimben valami eltörik, elpattan
amúgy ezt én már korábbra vártam
mármint azt, hogy elege lesz Saul dolgaiból és kisstílű manővereiből és elhagyja – ehelyett lett az esküvő :D
nos, itt amikor minden csúcsosodik: Lalo felbukkan, meglátogatja Saulékat, az ottani szerencsétlen fordulatok és véletlenek… meg majd ami utána lesz a Gus-Lalo-Nacho vonalon
na, az a TOP
addig is van sok zseniális jelent (az egyik kedvencem Kim és Mike találkája volt a kávézóban…), szuper a történetvezetés, de ez… EZEK az események, wow, megkoronázzák az egészet
ez úgy kb. a 9-10. rész körül van
tetszett amúgy az is, hogy az egyik rész címe ’Black & Blue’ volt – abszolút emlékeztem rá, hogy a ’B. B.’-ben is volt egy ilyen rész, csak az spanyol címet kapott: ’Negro y Azul’ – nagyon bírtam azt az epizódot ;) (pláne a végét)
szintén TOP kedvenc részem volt, amikor Gus a bárban ült és a borról beszélgetnek
ezek az ilyen apróságok is annyira sokat adnak!
wow, remek volt!
szuperek az írók, tényleg! és épp emiatt nem értem a folytatást!!
a 10. résztől a főcím is megváltozott kicsit, minden más lett
katasztrofális volt az a FF rész, amikor bemutatták Saulék bolti rablását
az egész rész annyira uncsi volt, hogy azt hittem, eret vágok magamon :(
a 11. rész ugyan azt a címet kapta, hogy ’Breaking Bad’ és tényleg hálás voltam minden pici apróságért, amikor összeért a két sorozat és pláne, hogy megjelent Walt meg Pinkman (utóbbi nagyon megöregedett és nem is tudták jól „visszafiatalítani” :P) – de ez nagyon kevés volt
2 jelenet talán: a sivatagi, autós, meg az, amikor Kim találkozott Pinkmannel
nekem ez csalódás volt, kevés volt
azt hittem, minden szépen összeér, el lesz magyarázva, el lesz varrva
xar volt, hogy Hank is minimálisat szerepelt
nem tetszett így
a ’B. B.’ kevés volt, a jövő-múlt-távoli jövő-kicsit közelebbi jövő szál kusza és összevissza volt
és sok rész azokból teljesen érdektelen volt…
szóval kb. a 10. résztől nekem (kisebb kivételekkel) kuka volt az egész
Kim élete, Saul élete (a 2 nő az ágyában?! mi van?! sosem volt ilyen típus…)
áááá, nagyon szomorú voltam
és akkor el is értem a befejezéshez
értem és vágom, hogy minden erről szólt, hogy Kim végül belátta, mit tettek, a véletlenek „játéka” mit okozott, őszinte volt, beleállt, bűntudata volt – Saul meg úgy lett beállítva, mint akinek nincs
de a végén ez a nagy „csavar”, hogy csak azért trükközik, azért csinál így mindent, hogy Kim elmenjen a tárgyalásra és előtte színt vallhasson, őszinte lehessen, megbánhassa a tetteit…
persze-persze, szép így és bevallom, nem tudok jobb befejezést én sem, de nekem túl csöpögős és patetikus volt
most akkor mi az „üzenet”? hogy Jimmy mégis egy jó ember? hogy van szíve, lelkiismerete?!
ezt eddig is tudtuk
nagyon is
minden tettében látszottt
szóval ez nekem nem adott pluszt
de tény, még egyszer mondom, nem tudtam volna jobbat én sem, max. azt, hogy elcsúszik valamin (Slippin’ Jimmy), beveri a fejét és ebbe belehal
morbid, de ez talán passzolt volna
nekem ez így nem tetszett :(
olyan, mintha elfogyott volna a szusz vagy az ötletek :(
kár érte…

(Fotó: rottentomatoes.com)

(2022. október 2.)

Szólj hozzá

Breaking Bad Giancarlo Esposito Bryan Cranston Aaron Paul Bob Odenkirk Jonathan Banks Better Call Saul Rhea Seehorn Patrick Fabian Michael Mando Tony Dalton American Greed – Talking Saul Black & Blue’ Negro y Azul