2019. aug 16.

A stylist / Personal Shopper (2016)

írta: Petra mozizik
A stylist / Personal Shopper (2016)

new-kristen-stewart-personal-shopper-still-17.jpg

hogy jó film-e a 'Personal Shopper'?!
nos, döntsétek el ti, a leírásom alapján
Cannes-ban a kritikusok kifütyülték, aztán egy másnapi vetítésen meg standig ovation-t kapott
emellett a rendezőt, Olivier Assayas-t ki is tüntették, mint legjobb rendezőt - és ezt a hivatalos verseny zsűrije adta neki, nem valami diákzsűri vagy akár a közönség
ha rövid választ akartok, nekem nem tetszett
bezavart az is, hogy másra vártam
mivel a sztori pár soros leírását elolvastam, azt hittem, a lényeg az lesz, hogy itt ez a „stylist” (erre még kitérek…), aki egy luxi modellnek vásárol ruhákat
biztos csilli-villi lesz a film
ja, mellékesen ott volt, hogy a csaj elveszítette az ikertesóját (fiú, Lewis) és próbál vele kapcsolatot létesíteni a szellemvilágban
azt azonban nem gondoltam, hogy a film 90%-a erről szól
és maradt 10% arra, hogy ez a modell mekkora bunkó liba, egy hárpia, egy szemétláda + történik egy gyilkosság
hogy a modell micsoda seggfej, ez a főszereplőnk, Maureen elmondásából derül ki, de úgy igazán jelét nem látjuk 
magával a csajjal is 2x ha találkozunk a filmben (másodjára nem túl szép körülmények között)
hogy miért akadtam ki azon, hogy Maureent stlyistnak merték nevezni a címben?!
azért, mert ő nem stylist
ő bevásárol
elhoz ruhákat
OK, kinézi a modellnek; de valójában egy senkiházi asszisztens
és eleve, a stylist szónak van egy eleganciája
M. pedig egy topis, szakadt, semmilyen-stílusú csaj
a sztori nagyrészt ebből áll: M. megpróbál a tesójával kapcsolatba lépni abban az üres házban, ahol a srác lakott a barátnőjével
mivel M. és Lewis is (állítólag) médiumok, megbeszélték, hogy bármelyikük is hal meg korábban, üzen majd a másiknak (jelt ad)
M. ezt kutatja… és úgy érzi, kapott is jelet
a film előrehaladtával egyre többet… aztán rájön, hogy ez mégsem L., hanem valami nő szelleme
HA azt hiszitek, hogy kapunk egy f*sza kis szellem-sztorit, hát nagyon tévedtek
semmi scary nincs benne :(
mint említettem, látjuk, ahogy M. bevásárolgat, lótifuti munkát végez a modellnek, közben találkozik annak a pasijával is
igazából ő a modell szeretője, mert a modellnek van férje is (ennek ellenére egyedül él a párizsi lakásban??? + semmilyen jele nincs a pasinak, sem utalás rá)
a pasi elmeséli M-nak, hogy a modell épp szakítani akar vele; M. pedig a szellemes sztorival rukkol elő
egyik „izgibb”, mint a másik
ezek után nem sokkal később M. elkezd „rejtélyes” chat-üzeneteket kapni „valakitől”
tegye fel a kezét, aki nem vágta kb. a 2-3. percben, hogy ez a modell szeretője…
nem is értem, M. hogyan feltételezhette, hogy a halott ikertesója??
vagy a szellemek már oda is be tudnak férkőzni?!
mondjuk, ott van ugye a ’Szellem a gépben’ :D szóval nem kéne kiakadnom :P
mégis nonszensz!
a pasi igazából a rosszba akarja belevinni M-t
tegyen olyanokat, amiket eddig félt megtenni
HA azt hiszitek, hogy itt a film egy jó fordulatot vesz és M. izgalmas dolgokat kezd el csinálni – nos, ismét tévedtek
a pasi max. annyira beszéli rá, hogy húzza fel a modell ruháit, amit M-nak kimondottan tilos
amúgy a csaj egy aprócska jelét sem mutatja, hogy vágyna a glam-életre vagy a pénzre, így teljesen érthetetlen, miért kezd ez számára izgi lenni (hogy Chanel ruhákban parádézzon, a tilosban)
az egész teljesen ok nélküli és nem vezet sehova
HA azt hiszitek, hogy a modell szeretőjével titokban egymásba habarodnak, esetleg összejönnek, szexelnek – akkor tévedtek a legnagyobbat :D
mint kiderül, a pasi azt tervezi, hogy megöli a modellt (düh, féltékenység) és M-ra keni… mert M. lassan kezd bekattanni ettől a szellemes sztoritól
HA azt hiszitek, hogy itt VÉGRE véget ér ez a szenvedés (amit ti átéltek a nézése közben) – nos, kedves Gyerekek, neeeem, messze nem
elvileg itt kezd izgalmassá válni minden
hiszen M. egy IGAZI jelnek lesz tanúja és végre nem a szellem-nős házban, ahol Lewis élt
most Lewis barátnőjénél van, kint ül a kertben és hirtelen, a semmiből leesik bent a lakásban egy pohár
mi látjuk egy ablakban, hogy ott egy szellem-pasi (vélhetően Lewis) és ő dobja le a poharat
HA elkezdtek reménykedni, hogy na végre, ha eddig egy összevisszaság volt is a film, most, na most végre tényleg egy rohadt jó kis szellem-sztori lesz és L. biztosan mond majd M-nak valami iszonyat nagy tutiságot és mindenki boldog a végén (kivéve a halott modellt és a lekapcsolt szeretőt :P) - nos… már nem kell semmit mondanom, ugye?!
minden szép és jó lett volna így, de nem ez lett
hanem az, hogy M. elutazik az eddig lexart és ignorált pasijához Omanba, ahol ismét lejátszódik ez a poharas szitu, de most a szemei előtt (és nincs ott Lewis – akit korábban mi láthattunk, ő nem)
elkezd kérdéseket feltenni a szellemnek, aki kopogásokkal válaszol
értjük, hogy melyik az igen és a nem
és amikor M. megkérdezi tőle, hogy ’Lewis, is it you?’- nem jön válasz
HA azt hiszitek, hogy kiderül, hogy valójában a házban látott szellem-nő követte idáig és VÉGRE egy iszonyat nagy véres horror end vár rátok – drága, drága Gyerekek… de hiszen tudhatnátok, hogy semmi olyasmi nem lesz, amit reméltek vagy elvártok :)
M. megkérdezi: ’Or is it just me?’ – és erre a szellem kopog egyet; ami ugye az igent jelenti
HA nem értitek, hogy ez mi a franc, elmagyarázom: nem volt ott semmilyen szellem
sem a szellem-nő a házban, sem Lewis, sem valami titkos, gonosz halott
mindent M. képzelt (mi csak a kivetüléseit láttuk ezeknek – mert a trükkös-ügyes rendező így próbált meg minket bevinni a gazba)
és hogy minderre én jöttem-e rá?
nem, drága Gyerekek, mert a film végére kb. már semmi sem érdekelt, őszintén
én MAGAM akartam egy szellem lenni, hogy eltűnhessek :D
ezt bizony maga a rendező mesélte el Cannes-ban, ami még a mellette ülő Kristen S.-ot is meglepte, hiszen a direktorok nemigen szokták a filmjeik megoldását felfedni
OKKAL
most akkor booooo vagy díj menjen neki?!
boooooooo :(
 
(Fotó: nofilmschool.com)
(2019. augusztus 16.)
Szólj hozzá

Kristen Stewart A stylist Personal Shopper Olivier Assayas Szellem a gépben