Fosse/Verdon (1. évad) (season 1) (2019)
ugye mindannyian emlékszünk a 'Jóbarátok' c. sorozatból Phoebe "rákelméletére" Rachel és Ross kapcsán?!
naná!
abba inkább ne menjünk bele, hogy valójában tényleg egy életre választanak-e párt a rákok – nem fontos…
az azonban igen, hogy R + R szerelme/kapcsolata az égben köttetett
egymásnak voltak rendelve, hogy szép passzívan fogalmazzak
nos, szerintem u.ez a helyzet Bob Fosse-val és Gwen Verdonnal kapcsolatban is
olyannyira, hogy az alkotók Bobról akartak csinálni egy sorozatot, de ahogy haladtak előre, rájöttek, hogy Bob sztorija elválaszthatatlan Gwenétől – vagyis inkább úgy variálták meg a szálakat, hogy mindkettejükről szóljon
feltételezem, hogy nem vágja mindenki azonnal, ki az a B. F. és G. W., úgyhogy pár szóban róluk:
Bob Fosse (ejtsd: „Fosszi” – ki kell ejteni az ’e’-t is a végén) egy színész-táncos-koreográfus-rendező volt
az ő nevéhez kötődik a ’Kabaré’ és a ’Chicago’ is (utóbbi HATALMAS kedvencem <3)
fantasztikus tehetség volt, de közben iszonyatosan önromboló életet élt
hogy miért? ez is kiderül a sorozatból; meg az is, hogy mibe/mikbe csúszott bele, és milyen mélyen :(
ő aztán nagyon sok végén égette a gyertyát
szinte már evidencia, hogy emellé párosult az is, hogy imádta a nőket
kb. minden produkciójában felszedett (szinte) minden táncost
ha volt felesége, ha volt kapcsolata, ha nem
hiába látta be, hogy Gwen az ÉLETE, a szerelme, a mindene, az ő „rákja”, mégsem tudott nemet mondani
szerintem képtelen lett volna rá
ezidáig ő az egyedüli olyan ember, aki u.abban az évben nyert Tony-, Emmy- és Oscar-díjat is (1973)
legendás az, hogy mindig kalapot hordott (mert hamar elkezdett kopaszodni), és a táncosai is a legtöbb esetben viselnek valamit a fejükön
neki köszönhető a „jazz hands” (röviden: tenyér a közönség felé néz, az ujjak szétnyitva) és a befelé fordított térdek is (tánc közben)
éééés még ennél is nagyobb durranás, hogy Bob Fosse vitte el a ’Legjobb rendező’ díját Francis Ford Coppola és a ’Keresztapa’ elől az említett 1973-as évben (a ’Kabaré’ c. musical-filmért)
hosszasan folytathatnám a mesélést, hiszen amellett, hogy megnéztem a sorozatot, iszonyú sokat olvastam az életéről
ami még fontos: minden történet, film, amit elkészített, róla szól: sikeres, de lecsúszó sztárokról, akik általában isznak, drogoznak, stb. (’Lenny’, ’ All That Jazz’)
Gwen Verdon: szintén színésznő-énekes-táncos-koreográfus
egy castingon találkoztak, és onnan megpecsételődött a sorsuk
Bob Fosse kis túlzással semmi nem lett volna Gwen Verdon nélkül és
Gwen Verdon kis túlzással semmi nem lett volna Bob Fosse nélkül
mi ez ha NEM a „rákelmélet” maga?! :D
a sorozat 8 része össze-vissza ugrál az időben (de teljesen érthető, épp hol tartunk, mert mindig kiírják, méghozzá fájdalmas módon „8 years left” mondatokkal megtűzdelve – vagyis mindig tudjuk, Bobnak mennyi van még hátra a haláláig (60 évesen hunyt el – hogy hogyan, az jön majd… közel lesz Gwenhez is…)), de végig 1 konklúziót tudunk levonni belőle: ez a két ember össze van kötve
szakmailag, kreatív értelemben is
de érzelmileg szintúgy
hiába sikeres az egyikük, ahhoz a sikerhez szükség volt a másik emberre – és fordítva
ez nagyon szép ívet ad az ő történetüknek
de persze sokszor fájdalmas is
tudjátok, hogy nagy musical-rajongó vagyok
nyilvánvaló volt, hogy megnézem ezt a sorozatot
ugyan sokszor kicsit lassú, „beáll”, meg igazából a két ember története ugyanazt a kört futja be újra és újra, mégis, szerettem
viszont, hogy szeresd, élvezd, ehhez az kell, hogy érdekeljen, kik voltak ők és mit vittek véghez + hogy szeresd ezeket a (musical) darabokat
az első pár részben tök sok zene és betétdal volt, aztán picit lecsökkent a számuk – ezt nagyon bántam
nagyon érdekes volt látni, hogyan született meg a rettenetesen sikeres ’Kabaré’, azt meg külön imádtam, hogy olyan kulisszatitkok derültek ki a ’Chicago’-ról, amit még csak nem is sejtettem (pl. a Roxy-ügyvéd közös dal koreográfiája – „We Both Reached for the Gun”, és Roxy + Velma közös dala a végén)
ezeket a pillanatokat nagyon csíptem ;)
amikor a sorozatban teljes egészében végignézünk 1-1 dalt (ahogyan Fosse épp rendezi a koreográfiát), azok tökéletesek – mármint megszólalásig u.olyanok, mint az eredeti filmekben (’Damn Yankees’ – „Heart”; ’Sweet Charity’ – „Big Spender”; ’Damn Yankees’ – „Who's Got the Pain”)
ez a két ember kinyírta egymást
ez a két ember felemelte egymást
hiába voltak mással viszonyban, kapcsolatban, sosem váltak el, mindig segítették a másikat, kitartottak a másik mellett (akkor is, ha erre ráment az aktuális (és boldog) párkapcsolatuk – Gwen esetében mindenképp)
ennek a 'se veled-se nélküled' viszonynak azonban volt egy elég nagy „áldozata”, Nicole, a lányuk, aki csodával határos módon fogant (úgy volt, hogy nem lehet gyerekük és örökbe is akartak fogadni egy babát)
mindamellett, hogy mindketten szerették Nicole-t, ha MAGUKRÓL volt szó (a sikerükről, az előrejutásukról, a csajozásról, stb.), a kislány sajna nem számított
(erre a legjobb példa Nicole balett-bemutatója, ami alatt az anyja épp a saját karrierjét, egy darabot beszél meg Bobbal, ahelyett, hogy a gyermeküket figyelnék)
világos, hogy Nicole ebben nőtt fel: körülötte a sztárok, a pia, a gyógyszerek, drogok, cigi, szex… - nem meglepő, hogy kamaszként ő is „szétcsapta” magát :(
évekbe telt, míg ebből felállt és vidéken elkezdett egy normális életet, férjjel, gyerekekkel
(amúgy belőle is táncos lett – logikus…)
míg a ’Judy’ esetében nem konzultáltak Liza Minnellivel (amit ő a szívére is vett, hiszen mégis csak az ANYJÁRÓL készült a film), addig Nicole Fosse a sorozat Co-Executive Producere volt, és mindenbe beleszólt, besegített
épp ezért pozitív meglepetés számomra, hogy sem az apját, sem az anyját nem idealizálta túl
bemutatja a valóságot, feketén-fehéren
pl. ugye magával (gyerek Nicole) kapcsolatban is
de azt sem rejtik véka alá, hogy Bobot a szívrohama után Gwen erőltette bele a munkába (sőt, egyszerre két darabbal foglalkozott), vagy pl. azt sem, hogy míg Gwen lejáratja a férjét (csajozás, megcsalás) Annie (új nője) előtt, mindennek elhordja és kiteregeti a szennyest – ugyanazon az este lefekszik Bobbal (úgy, hogy Annie is ott van a házban)
szóval tényleg nem volt semmi ez a két ember!!
együtt égtek – és néha körülöttük is égett minden (az életük, az egészségük), amit észre sem vettek
mindketten megélték a hatalmas sikert, a díjakat – és azt is, hogy milyen negligáltnak, elfeledettnek lenni
rettenetesen sokszor éltek meg csalódást, fájdalmat (már fiatalon is) és nem is véletlen, hogy a „zsák megtalálta a foltját”
vagy mondom: a rák a rák párját <3
szép és fájdalmas történet
ahogyan Bob Fosse halála is annyira filmszerű, hogy ilyen CSAKIS az Élet tud rendezni
az utcán esett össze, mikor Gwennel egy bemutatóra mentek, Gwen karjaiban halt meg
mondom: írni sem lehetne ennél szebbet/drámaibbat
a sorozatban vannak nagyon-nagyon emlékezetes, felemelő pillanatok
igazából sok
nehéz lenne egyet kiemelni
Fosse és Verdon kapcsán is...
és akkor térjünk rá végre magukra a szereplőkre is!
nagyon örültem, amikor a filmgyártás ISMÉT felfedezte magának Sam Rockwellt (a ’3 óriásplakát’ kapcsán)
már előtte is zseni volt, de mégis csak kisebb szerepekben tűnt fel – sajna (kivéve: 'Moon' - imádom!!)
viszont az Oscar-díja óta – szerencsére – nonstop kapja a jobbnál-jobb szerepeket
EZT IS kitűnően alakítja
hibátlan, basszus!
se nem pozitív, se nem negatív
tudod szeretni, látod a sebezhetőségét, de néha annyira gyűlölöd (amikor szivatja Annie-t egy castingon, pl.)
és u.ez a szitu Gwennel kapcsolatban is
ha kell, beveti a nevét, a kapcsolatait, hogy elérje, amit akar
máskor meg kedves, gondoskodó
és van egy nagyon érdekes beszédstílusa, amit Michelle Williams tökéletesen levett
eddig nem nagyon kedveltem ezt a színésznőt
valahogy sosem volt szimpi
elismerem, hogy voltak jó alakításai (’Brokeback M.’, ’Manchester by the Sea’), mégsem kedveltem
ezt a karaktert viszont annyira jól hozza, hogy egy szemét mocsok lennék, ha nem kedvelném! :D
szóval, Michelle, megérkeztél nálam is, köszi! :D
szinte már jobb, mint S. R.
kiemelném még az Annie-t alakító Margaret Qualley-t, aki nemcsak szép, de tehetséges is
viszont aki irritált, az a kiskamasz Nicole volt – egyrészt mert a színésznő (Juliet Brett) sztem. túlkoros volt ehhez a szerephez, másrészt: nem játszott jól
de a többi mellékszereplő csodás
Gwen barátnője, aki meghal
aztán Bob barátja is… aki szintén meghal
az a temetéses jelenet… Istenem! nagyon komoly… (a tánc)
tényleg vannak lélekemelő, megható pillanatok (párszor elpityeredtem...)
de ahogy írtam korábban: nem biztos, hogy egy „átlagembernek” (értsétek ezt jól) ez a sorozat tetszeni fog, mert lassú, részletező, szakmai
de mindenképpen ajánlom
én szerettem
most azonban végre belevágok valami olyanba, ami tele lesz élettel és pörgéssel, meg pikáns jelenetekkel is, ebben biztos vagyok :P (’The New Pope’)
(Fotó: broadcastingcable.com)
(2020. február 15.)
