Mindig az ördöggel / The Devil All the Time (2020)
az első, ami feltűnt és megfogott ebben a filmben, az a narrátor hangja volt (angolul nézzétek, pls – ez minden szempontból fontos!), kb. le is állítottam azonnal, hogy megnézzem, ki ő
nos, nem színész és igazából ez az első ilyen jellegű munkája – sőt, talán nem is lesz több
Donald Ray Pollock ugyanis annak a 2011-es könyvnek az írója, amely alapjául szolgált a filmnek
elég menő lehet, ha felkérnek egy ilyenre, nem?!
írsz egy állati jó könyvet, belefolysz a forgatási munkálatokba és saját hangodon (szó szerint) mesélheted el az egészet
ez egy remek, sokrétű film
olyannyira sokrétű, hogy én sorozatot csináltam volna belőle – mondjuk egy 6 részeset, amely mindamellett, hogy viszi a fő történetet, az egyes szereplőket is bemutatja
azt hiszem, sokat tett volna hozzá, hiszen annyira zseniálisak a karakterek és az őket játszó színészek - igazából az egész stáb (tokkal-vonóval) -, hogy megérte volna
és ha valamilyen aprócska kritikával kéne élnem, ez lenne mindösszesen: szerettem volna jobban megérteni, megismerni őket
nyugalom, a film tök érthető, követhető, csak éppen mindenki annyira érdekes vagy olyan kalandos az élete (sok-sok generáció + sok történetszál), hogy néztem volna még :P
és itt látszik igazán az, hogy nagyon „meg van írva” a sztori, hogy szép passzívan fogalmazzak
nem mondom, hogy bájos, kedves film, mert nem az
olyan, mintha ezek az emberek mind el lennének átkozva, és valójában a cím is innen ered: miközben (mind) azt hiszik, hogy az Istenhez beszélnek, tőle kapnak sugallattokat 1-1 tettükhöz, „it was the devil all the time” – értitek…
szomorú sorsok és életutak ezek, emellett pedig bepillantást kapunk a Dél Amerikájába, mindezt az ’50-es, ’60-as években
hithű vallásosság, ami szinte (nem is szinte) sok esetben fanatizmussá fajul
szegény, egyszerű emberek, közösségek, és tényleg a hit – mondjuk, hit abban, hogy ha áldozattal (szó szerint) szolgálsz Istennek, akkor ő megmenti a beteg, haldokló szerettedet
vagy éppen annyira elborult már ez a rajongás, hogy pókokat – amiktől a világon a legjobban félsz és irtózol – öntesz magadra, bizonyítva az odaadásodat Isten felé
aztán megcsíp egy pók, és te még inkább bekattansz, hallucinálsz, de sebaj, ezt is mind Érte teszed (azt hiszed) és már abban is biztos vagy, hogy ha megölsz valakit, utána a puszta szavaddal feltámasztod – mert ezt súgja egy belső/fentről jövő hang
és ez még csak 1-1 példa, 1-1 történetszál a sokból
tényleg nem könnyű film, nem vidám, csöppet sem – mégis, annyira jó ezeknek a művészeknek a játéka, hogy lenyűgözve néztem őket + nagyon érdekelt, hogy merre folyik a sztori, hogyan ér össze az életük (még egyszer mondom: követhető, érhető, nem darabos a történetvezetés)
no, de nézzük is kicsit részletesebben, kik ők, mert igazán szót érdemelnek:
* Bill Skarsgård (William) – máris egy olyan ember, egy olyan színész, aki miatt ebből sorozatot csináltam volna
többet és többet akartam volna látni és kapni belőle
csak a film elején szerepel, talán 15-20 percet, de az egyik legfontosabb szereplő, hiszen későbbi főszereplőnk (bár, itt igazából nincs is ilyen…), Arvin apja – és nagyon fontos, hogy A. mit látott, mit kapott otthon
W. egy rettenetes háborús (japán, II. Világháború) „emlékkel”, képpel a fejében tér haza a mélyen vallásos családjához
szerelmes lesz, megnősül, fia születik – úgy tűnik, minden szép és jó, de a múlt ott kísérti és elég furcsa módon ölt majd testet
brutális módon, azt mondanám
de tény, hogy imádta a feleségét, a fiát is (a maga módján) és belénevelte a hitet, az imádságot, emellett pedig megmutatta, hogyan lehet "megoldalni" bizonyos "ügyeket” (társak agresszív viselkedése)
a fia, Arvin nem egy túl kellemes bugyrot vitt magával otthonról…
* látjuk Helent (Mia Wasikowska), akit W.-nek szánnak feleségül, de nem így lesz, mert rákattan egy őrült, fanatikus és bizarr prédikátorra (ő a pókos :)), akihez végül hozzá is megy
őt a zseniális, különleges arcú és kisugárzású Harry Melling alakítja, akinek a tehetségét több filmben is méltattam már
nagyon tisztelem őt, zseniális színész – itt is bizonyítja ezt (sztem. neki van az egyik legnehezebb szerepe)
születik egy lányuk, Lenora
a prédikátort megcsípi a pók, bekattan és… a többit nem mondom el
a lényeg: Lenorának sem szép és könnyű a múltja
ők ketten, Arvin és L. - mint két árva - együtt nevelkednek fel egy ismerős/rokon által, kvázi, mint mostohatestvérek (nem, nem jönnek össze – ez nem ilyen film…)
* a környéken „tevékenykedik” egy sorozatgyilkos házaspár: Sandy (Riley Keough) és Carl (Jason Clarke) – főleg az utóbbi az igazán kattant, de a csaj is nyakig benne van
BETEG, amit csinálnak, komolyan mondom
ezt nem volt könnyű sem nézni, sem megemészteni… pedig igazából nem mutatnak (szinte) semmit abból, amit az áldozataikkal tesznek
mégis tudod, mi folyik…
jó lett volna őket is jobban megismerni
no, nem hiszem, hogy megkedveltem volna őket, de érdekes lett volna kibontani ezeket a pszichopata karaktereket
* Sandy-nek van egy szemét, korrupt fiútesója, aki a helyi seriff
sztem. talán ő az, akiről a legkevesebb kiderül, vagy legalább is nekem picit érthetetlen, jellegtelen volt a szála
ő sem 100-as
ő is gyilkol – mert így „intézi” el a nézeteltéréseit a saját kis fekete bizniszében
közben rájön, mit csinált a "kedves" húga és annak a "kedves" férje, de ezt is eltussolja
csak annyit mondanék: 13 ember hal meg a filmben – ami bizony nem kevés – és ő lesz az egyik :P
* itt van Arvin (Tom Holland – jesszus, mennyire jó!!! eszedbe sem jut Pókember közben, nyugi ;)) és Lenora (a szintén eszméletlenül jó Eliza Scanlen, aki az ’Éles tárgyak’-ban már olyat letett az asztalra, ami igencsak emlékezetes volt… - itt azonban teljesen más karaktert alakít)
L. egy kicsit szerencsétlen, álmodozó, naiv kislány (amilyen az anyja is volt), akit bántanak a suliban
Arvin azonban (mint jó mostohatestvér) kiáll mellette, megvédi őt – az apja (csöppet sem erőszakmentes) módszereivel…
nagyon szerettem a kettejük szálát, és tényleg nincs vonzódás közöttük, nem kell semmi rosszat feltételeznetek
„világos” (sajnos az ilyen sokszor „kódolva” van a genetikában – itt a filmben mindenképp), hogy L. sorsa sem lesz túl szerencsés, ahogy az anyjáé sem volt az :(
és az a legdurvább az egészben, hogy amikor belátja, hogy nem kéne eldobnia magától az életét a történtek miatt, még ez is rosszul sül el…
annyira sajnáltam :(
* és akkor jöjjön a film egyik kiemelt csúcspontja – mármint, ami a színészi játékot illeti: Robert Pattinson, a helyi fiatal pap, aki egy rettenetesen elszállt, nárcisztikus, álságos, undor lény
viszont őrült jól játssza!!
az elején utaltam rá, hogy csakis angolul nézzétek a filmet: a déli akcentus miatt muszáj!!
és R. P. ezt olyan szinten sajátította el (saját maga, egyedül; nem nyelvtanárral), hogy mindenki lehidalt tőle a forgatáson
Tom Holland is szuper, meg Bill S. is, természetesen, de R. P. nekem a csúcs volt
tényleg BORZALMAS ember, csöppet sem kedveled és akkor még nem is meséltem el vele kapcsolatban mindent (kislányok…), mégis, mint színészi alakítás – kész voltam
de az egész film ilyen
mindenki bűnös, mindenki... és ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy mi az, amivel születünk, mi az, amit a neveltetésünk „rak” ránk és mi az, ami egyszerűen csak szerencse vagy balsors
Isten vagy az Ördög irányít minket, esetleg játszik velünk?!
ki miben hisz és MIRE jogosít fel ez a hit? ölhetsz érte?! és akkor, ha azzal – TE azt érzed, hogy – jót teszel?!
rettenetesen komoly a mondanivaló
nagyon szerettem ezt a filmet
mondom: nem habkönnyű, csöppet sem szórakoztató, erőszakos, sok esetben durva, megrázó (vannak igen felkavaró képek is!!), de szerintem fantasztikus alkotás
néha ilyeneket is meg kell nézni…
(Fotó: framerated.co.uk)
(2021. január 22.)
