Mass (2021)
sosem könnyű egy olyan filmet megnézni, ami fájni fog
lehet, hogy nem azért, mert átéltél ilyet – itt erre azért (remélhetőleg) kevés esély van –, hanem mert nem jó hallani, tudni sem róla, nem hogy nézni!!
pedig, a témához egy teljesen más módon nyúltak hozzá a ’Mass’ című filmben, eltérve minden korábbi hasonlótól
az alapsztori ugyanis egy iskolai lövöldözés, amit egy gyerek követett el, és bizony halálos áldozatokkal járt
sok ilyen mozi készült már, elég, ha csak az ’Elephant’-ra, a ’We Are Columbine’-ra vagy a ’ Bowling For Columbine’-ra gondolnunk; utóbbi ugye Michael Moore doksija
de rengeteg más film is van még (készült pl. már egy 2022-ben is, ’The Fallout’ címmel – ebben szerepel a Sia klipjeiből ismert táncos-színészlány, Maddy Ziegler)
nekem a témában a „kedvencem” - ha lehet ilyen furcsát mondani - Gus Van Sant ’Elephant’-ja, ami teljesen érzelemmentesen mutat be egy ilyen sztorit
látjuk a fiúk (az elkövetők) szemszögéből az egészet (hogy mi vezetett ide), meg persze a suliban történteket is
de nem bírál, nem ítélkezik, nem dramatizálja túl ezt az egyébként NAGYON IS drámai sztorit
no, de visszatérve a ’Mass’-hez
itt nem látszik a lövöldözés, sem a suli, sem az áldozatok, csak a szülők…
6 évvel a történtek után összeül a 4 szülő: annak a fiúnak a szülei, aki elkövette a gyilkosságokat, és az az apa és anya, akiknek a gyermeke (szintén fiú) az áldozatok között van
gondolom, el tudjátok képzelni…
kész! iszonyatosan megrázó és erős film, és még egyszer: úgy, hogy nincs semmi flashback, semmi sulis jelenet – csak 4 ember ül egy asztalnál és beszélgetnek
a helyszín egy templomnak az egyik „szobája”, és jelen van a filmben 1-2 extra szereplő is, akik – a pszichológust leszámítva – teljesen fölöslegesek
no, ő sem vesz részt a beszélgetésben, csak összehozta, leszervezve azt, segítve a szülőket
szóval van masszívan olyan 70-80 perc, amikor tényleg ennek a 4 embernek a szenvedését nézed
azok a szülők is szenvednek – nem kicsit… –, akiknek a gyermeke elkövette ezt
a „sorry” szó 45x szerepel a film alatt, amit amúgy 14 nap alatt vettek fel
a 4 színész közül talán Ann Dowd (az elkövető fiú anyja) ismert egyedül (vagyis, nekem csak ő volt az), és ő is játszik a legjobban
az egész beszélgetés egy óriási érzelmi hullámvasút: nagyon széles spektrumon mozognak az érzelmek, a hangnem, minden…
van vádaskodás, szégyenkezés
van depresszió, összeomlás
van tanácstalanság, boldogtalanság
vannak régi szép emlékek a fiúkról – igen, arról is, aki gyilkolt (hiszen egyszer ő is ártatlan gyermekként született a világra), van némi „kitchen talk” (főleg az elején) a semmiről (ki hogy van stb.), de a valós, mély tartalmat tényleg szó szerint fáj nézni
4 egyszerű ember, 4 különböző ember, mindenki a maga módján reagál
hol felhúzza magát, hol a másikat csitítja
egyértelmű, hogy az áldozat fiú szülei „mozognak” igazán nagy amplitúdón, hiszen szeretnék tudni, ki volt és milyen volt a gyilkos fiú
hogy nőtt fel, voltak-e erre utaló jelek
mitől lett ilyen ember
ki a hibás?? a szülők? az iskola? a genetika? a környezet (és környezetváltás)?
sok minden szóba kerül
az elkövető fiú (aki amúgy a vérontás után maga is öngyilkos lett) szülei az elején próbálják kedvesen és türelmesen elmesélni, milyen volt a gyerekük, mi változtathatta meg és vajon mi vezethette ehhez
de leginkább ők is a sötétben tapogatóznak, hiszen – ugyan voltak jelek -, azon kívül, hogy zárkózott, befelé forduló srác volt, meg folyton a neten lógott és ott játszott, nem volt semmi olyan feltűnő a viselkedésében
aztán ahogy haladunk előre, ki-kiderül még 1-2 furcsa/”csúnya” sztori, de ne gondoljatok arra, hogy thrillerbe csap át a film és kiderül valami elkent hazugság…
semmi ilyesmi
inkább csak pici jelek, amikre talán jobban figyelhettek volna a szülők, amik talán gyanúsak lehettek volna
de hogy hibásak-e a szülők? hibáztathatóak-e?
szerintem nem
ott voltak, minden tőlük telhetőt megtettek
a film vége felé az áldozat fiú anyja meglép egy olyan dolgot, amire már a film elején is célzott a férjének – de nem gondoltam, hogy megteszi… hogy eljut ide
fantasztikus, felemelő pillanat ez
a legnagyobb dolog, amit valaki megtehet ebben az esetben
aztán azt hinnénk, hogy a katarzis után vége a filmnek, van még egy kis levezetés, hogy mi is kiengedjünk, kifújjuk a levegőt…
de akkor egy olyat csavarnak még rajta (még egyszer: ez nem egy thriller, szóval NE ilyen csavarra gondoljatok!), hogy az teljes ledöbbenés volt
igazából picit olyan, mint amikor a horrorban várod, hogy a szörny az ajtó mögött rejtőzik… megy a feszültségkeltés (hang, zene), majd a főhős hirtelen kinyitja az ajtót… és nincs mögötte semmi
kifújsz, nemigaz?!
nos, itt is ez van
majd aztán bamm! az arcodba kapsz valami nagyon erőset
világos, hogy nem írom le, mi ez, nem is utalok rá
de utána nyugodtan elkezdhetsz gondolkozni, hogy akkor ez most mit is jelent a történtekre és az elhangzottakra vonatkozólag…
lehet, hogy semmit, hogy ez csak egy vallomás, egy elmesélt emlék
egy leragasztott seb feltépése
de akár egy picit újra is tudod értelmezni a korábban látottakat
én nem tettem semmit ezzel
most teszem, ahogy írok róla Nektek
nem ítélkeztem, nem gondoltam újra – de hogy bőgtem, mint a hétszentség, azt nem tagadom :(
nézzétek meg, remek film…
(Fotó: bleeckerstreetmedia.com)
(2022. május 23.)
