2024. máj 01.

Milli Vanilli: Az évszázad botránya / Girl You Know It's True (2023)

írta: Petra mozizik
Milli Vanilli: Az évszázad botránya / Girl You Know It's True (2023)

tdyaq4lzextjocbikbbedods1aj.jpg

bevallom őszintén: nem sokat vártam ettől a filmtől
vagyis, inkább semmit
ehhez képest nagyon kellemes meglepetés volt
teljesen vállalható, minden szempontból
szóval, ennyit az előítéletekről! sose azok alapján döntsetek!
épp ezért, már az elején jár a köszönet Ivettnek és a Vertigo Médiának a lehetőségért, hogy még a premier előtt, hétfőn láthattam
(és milyen érdekes, hogy másnap (kedden) megnéztem ’A kaszkadőr’ c. nagy szenzációt, szintén sajtóvetítésen, az pedig naggggyon nem tetszett – de arról majd egy másik kritikában ;))
a Milli Vanillit nekem nem kell bemutatni
ha nem is voltam rajongójuk, de egyértelműen tudom, kik ők, ismertem ezt a 3 – a filmben is elhangzó – „nagy” slágerüket (de persze egyértelmű, hogy a ’Girl You Know It's True’ a legnagyobb), és abszolút emlékszem a megjelenésükre, a táncaikra, arra, hogy mennyi energia volt bennük
én is ebben a korban, az MTV-n nőttem fel
ha nem is vágytam arra, hogy énekes-zenész-sztár legyek, de csüngtem (már amennyit lehetett…) az adón, néztem a klipeket, énekeltem a dalokat és sztem. akkor vált az is egyértelművé, hogy meg akarok tanulni angolul, hogy mindezeket ne csak lássam, de értsem is
(még akkor is, ha a filmben Frank Ferian (a menedzserük, vagyis inkább az „alkotójuk”) azt mondja, hogy az emberek a szemükkel nézik a dalokat… és amúgy ebben van is valami…, vagyis sokaknál van…)
ebben az időszakban kattantam rá a zenék mellett a klipekre, és azok vizualitására is, és máig állítom, hogy a filmek iránti rajongásom is valahol itt vert gyökeret (volt az elején egy olyan időszak, hogy a klipeknél kiírták azok rendezőjét is <3)
az MTV indulása, a VJ-k (vagyis, akik a műsorvezetők voltak, akik felkonferálták a dalokat), azok a műsorok, és maguk a klipek, az együttesek is legendásak voltak
imádtam azt az időszakot! <3 a jó kis ’80-as évek, meg később még a ’90-esek is
zseni!!
persze, utána jöttek a magyar zenecsatornák is, de (és bocs, hogy ezt mondom) sztem. sajnos azok nem tudták hozni ezt a színvonalat, bármennyire is próbálták… :P
a Milli Vanilli – mint oly sok másik remek együttes, akikről SZINTÉN nem sejtenénk – német formáció és a Boney M. „atyja”, az említett Frank Farian (a filmben Matthias Schweighöfer alakítja) „rakta össze őket”, az asszisztense és csaja, Milli (Bella Dayne) segítségével – amúgy ja, innen a név egyik fele
a másik is kiderül, honnan jön… nem árulom el ;)
(amúgy Milli legalább annyira zseniális volt, mint Frank… iszonyat jó szeme volt a dolgokhoz és sztem. nagyon sokat köszönhetnek nekik a srácok
az meg, amit emberileg, nőként tűrt néha Franktől, az sem semmi… :()
a rendező Simon Verhoeven, egy német-osztrák pasi, aki ír, rendez, producerkedik – itt is mindhárom folyamat hozzá köthető
azért emelem ki őt máris, mert látszik, hogy jól meg van írva a forg.könyv, és jó a rendezés is
érdekes, leköt, nem túl hosszú, tele van zenével, tánccal, de nem lett belőle musical-film
szép, arányos az egész
rögtön az elején 2 dolog is borzalmasan tetszett benne:
az egyik, hogy kiírják, hogy valós történeten alapul, de különböző emberek máshogy és máshogy élték meg, látták, mesélik el ezt a történetet
sztem. ez korrekt
őszinte, de közben nem bántó
van valaki, akinek már sajnos nem hallhatjuk a nézőpontját (Rob Pilatus, az egyik oszlopos tag, aki sajnos ’98-ban elhunyt) – őt a húga, Carmen „képviselte”
viszont a maganer, Frank még bőven bele tudott szólni az előkészületekbe… ő 2024 jan.-ban hunyt el
de ugye szerencsére él még Fab, vagyis Fabrice Morvan, a másik tag
és dolgozott a filmen a Milli becenévre hallgató asszisztens csaj, Ingrid Segieth
aztán ott van Todd Headlee, az az asszisztens, aki az USA-ban segítette a fiúkat
stb.
szóval, látjátok, SOK sztori van, SOK igazság
de ezt az elején tisztázzák – pipa
a másik, ami nagyon tetszett, a keret – ami szintén az író-rendezőt dicséri
a 2 fiú (aki alakítja Fabet és Robot), Elan Ben Ali (Fab) és Tijan Njie (Rob – a szépszermű, aki sajna elhunyt) ülnek egy kanapén, és ők mesélik el a történetüket
nem narrálnak, hanem néha mesélnek valamit, aztán azt látjuk képekben is
néha picit nosztalgiáznak, vagy akár „vitatkoznak” – egy biztos, nagyon jó ez a keret
sőt, nem csak keret, végigvonul a filmen
az a rész meg, amikor Rob meghal – és megáll a walkmanben a kazetta… jaj, Istenem… frankón megható :(
nagyon erős pillanat
a srác, a színész, aki őt alakítja, azonban ott ül a kanapén, marad a sztori részese és Fab átöleli, elnézést kér tőle, hogy nem volt vele, hogy „cserbenhagyta” stb.
ez is annyira, de annyira szép, komolyan mondom
hiszen hol és mikor van esélyed ilyet mondani annak, aki már meghalt… és te nem voltál ott mellette?!
ez a jelenet nem megy át gagyiba, csöpögősbe, túljátszottba
egyszerűen megható
és tényleg annyira komoly, hogy ez a srác is marad a film végéig
a végén meg az, amikor kissé szomorkás lennél már, felugranak és azt mondják: „adjuk meg nekik, amit akarnak”
és jön egy óriási táncos finálé, igazából mindenkivel közösen (a gyerekszínésszel, azzal a két pasival, akik a valós HANG voltak a M. V. mögött) stb.
kicsit olyan ’Mamma Mia’-s finálé ez, de jó
még az sem zavart, hogy ott is ilyen volt
nagyon klassz a gyerekkor, hogy látjuk, honnan jött ez a két gyerek, hogyan kerültek Németországba, mennyire különleges volt még az akkor, hogy afroamerikaiak, hogyan, miként nőttek fel, Rob viszonya a lánytesójával (őt örökbe fogadta egy fehér család, és Carmen az ő, vér szerinti gyerekük volt)
hogyan táncoltak, hogyan taliztak, mikre vágytak
szuperek az olyan részek is, amikor megint épp a kanapén beszélget a két srác és mondja az egyik, hogy „tényleg ennyire részletesen bele akarsz menni?! ugorjunk oda, hogy…”
szóval, szinte kikacsintósan (amúgy is ilyen 4. fal áttörése az egész, hiszen hozzánk, nézőkhöz beszélnek) mondja, hogy „ne húzzuk már ezzel az időt, haver!”
jaj, bocs, a legjobbat és a legfontosabbat nem mondtam, pont az elejéről
amikor elkezdik ezt a kanapéról mesélést, talán az egyik legelső mondat az, hogy „hát, valószínűleg az itt ülők közül sokan nem is tudják, kik vagyunk”
ez is mennyire őszinte már!
hiszen a mai fiataloknak FOGALMUK sincs a Milli. V.-ről, sőt, még talán erről a dalról sem… hiába vannak retro adók, retro hullám és retro táncos partik (Necc)…
rengeteg minden történik a srácokkal
pillanatok alatt, kb. 1 év alatt feljutnak a semmiből a csúcsra
beleláthatunk az említett drámába, hogy Rob hogyan élte meg ezt, hogy „nincs apja, nincs anyja”, nincsenek „igazi” szülei, akik pedig felnevelték, nem igazán foglalkoznak vele, nem ismerik el (kivéve Carment, ő nagyon szerette és aggódott érte)
látjuk, hogyan csúsznak bele a buliba, a drogba, a piába
kiderül, hogyan érintette őket ez a rész, hogy NEM ŐK énekelnek, mit próbáltak meg ez ellen tenni
hogyan akarták ezt egyszer felrúgni, kiszállni, őszintének lenni… aztán végül reménykedve várni, hogy majd a 2. lemezen tényleg ŐK énekelhetnek
izgi az a rész, amikor beakad a kazi egy koncerten és „megáll” a dal – de OK, azt még lehetett azzal magyarázni, hogy ők énekelnek, csak ez most playback volt
benne van a Grammy-sztori (ezt inkább nem is lövöm le)
és sok minden más is
az „apa” felbukkanása, az átverés…
jaj, nagyon kemény!
Rob volt mindig is a naivabb, ő az, aki jobban akarta és hajszolta a sikert, aki bízott abban, hogy amikor borult a bili (a manager részéről – aki akkor tényleg csak úgy „védekezhetett”, hogy támadott… és sajnos nagyon okosan, de azt tette… amikor látta, hogy már semmit nem ér a szava, a fiúk Amerikához húznak, az ottani managerekhez és producerekhez, ledobta az „atombombát”…), akkor is még lesz tovább, most végre szabadok lesznek és persze u.olyan sikeresek
világos, hogy nem így lett…
ragozhatnám még, meg mesélhetném a sok sztorit, de szerintem inkább nézzétek meg!
jó film, érdekes, szuperül van felépítve és olyanoknak is izgalmas (és tanulságos) lehet, akik nem ismerik a bandát

(Fotó: good.film)

(2024. május 1.)

Szólj hozzá

Mamma Mia Milli Vanilli Mamma Mia! Matthias Schweighöfer Frank Farian Az évszázad botránya A kaszkadőr Milli Vanilli: Az évszázad botránya Girl You Know Its True Simon Verhoeven Elan Ben Ali Tijan Njie Graham Rogers Bella Dayne Tijan Marei Fabrice Morvan Rob Pilatus Carmen Pilatus Ingrid Segieth Todd Headlee