Madarak a dobozban / Bird Box (2018)
a ’Bird Box’ kapcsán az első kifejezés, ami eszembe jut, az a „been there, done that” – és ez sajna semmi jót nem jelent :(
több helyen is belefutottam a film címébe (pl. olyan listákon, amelyek 2018 legjobb filmjeit gyűjtötték össze, legutóbb pedig Danielle Macdonald neve mellett, akiről az ’Unbelievable’ c. sorozat kapcsán olvastam)
tudom, hogy Sandra Bullock utálja a horrort, ez a 2., amit elvállalt (az első a ’Nyom nélkül’ volt), szóval, gondoltam, hogy nem mond igent akármire
a rendező, Suzanne Bier neve is igen ígéretes volt, hiszen ő Dániából érkezik, ahol azért elég komoly hagyományai vannak a filmgyártásnak; bírom a stílusukat (most a dogma-filmekre gondolok elsősorban)
mindent összevetve tehát nagy reményekkel vágtam neki a nézésének, de sajnos a korábban említett „ezt már láttam (nem is egyszer)”-érzés kerített hatalmába
és ez annyira szomorú
millió zombis film (és sorozat) van, millió szörnyes film (és sorozat) van
millióban egy posztapokaliptikus társadalmat látunk, amelyen végigsöpört valami baj (ami ugye az emberiséget „hivatott” elpusztítani)
sokszor ez egy vírus, vagy az említett zombik, esetleg valamilyen láthatatlan gonosz erő
egyrészt: nekem ez kicsit már uncsi
másrészt: ha ilyenhez nyúl valaki, akkor az legyen nagyon egyedi, különleges
adjon valami MÁST és ne a szokásos kliséket ismételgesse
sajnos, itt nem kapunk semmi mást
ja, de, annyit, hogy nem szabad meglátni ezt az „izét” (ami amúgy valami szörny) a levegőben (csak kint „terjed”, a lakásokba, épületekbe nem jön be – but why?? kérdezem én :)), vagyis mindenki beköti a szemét és vakon él (kint)
nemrégiben volt a ’Hang nélkül’ – ott meg csöndben kellett lenni (amúgy az is 2018-as film (írtam róla a blogon), és korábbi ennél)
itt vakon… „remek”…
tényleg nem lehet semmi mást kitalálni?!
tegyük hozzá, hogy a film egy regényből készült, ami 2014-es és Josh Malerman írta – vagyis a sztori adott volt
de ha meg adott, és olyan, amit 100x láttunk (és/vagy olvastunk) már, akkor miért filmesítjük meg?!
pláne egy ennyire jó ízlésű és tehetséges rendező, mint Suzanne Bier?!
mondjuk, erre is van egy megfejtésem, hogy miért – és ez szorosan összefügg a mozi valódi jelentésével (mert szerintem ez nem simán csak egy horror, hanem nagybetűs MONDANIVALÓJA is van :P)… de erről majd később ;)
az eleje még OK volt, tetszett, bejött
értékeltem azt az újdonságot, hogy az emberek itt más „módon” halnak meg, nem egy zombi/szörny nyírja ki őket (sajnos nem túl vidám ez a bizonyos mód…)
hamar rájönnek, hogy úgy lehet védekezni ellene, hogy nem szabad ránézni, ugyanis akkor olyan múltbéli emlékeket (vagy esetleg számodra kedves, elhunyt embereket látsz) idéz meg ez az „izé”, ami bizony csúnya tettekre sarkall
vagyis: mindenki bezárkózik
és máris előjön az egyik klisé: kialakul egy kis mikroközösség (ugye ti sem láttatok még ilyet?! ugye, nem?! :D), a maga (TIPIKUS és nagyon PC) közösségével (nemek, életkorok… minden pipa), a szokásos vitákkal, okoskodásokkal
van, aki utálatos (uncsiiiii)
van, aki túl humánus (uncsiiii)
persze, naná, ha épp kérdezni akartátok volna: lesz szex és lesz szerelem is
közhelyek tengere…
na, itt már eléggé kivoltam
de reménykedtem…
kár volt!
a kis csapat elkezd fogyni, és már az elején is látjuk (a film ugyanis párhuzamosan mutatja a jelent + flashbackekben a múltat), hogy csak Sandra B. maradt 2 gyerekkel
akik közül az egyik a sajátja (kisfiú – ’Boy’ névvel), a másik pedig az említett Danielle Macdonald által alakított Olympia nevű fiatal (kedves és naiv) csaj kislánya (ő a ’Girl’ nevet kapja S. B.-tól… az anyukájának már nem volt lehetősége elnevezni…)
S. B. bekötött szemmel (meg persze a gyerekeknek is be van kötve) vadul evez egy folyón, és mit gondoltok hová akar eljutni???
egy olyan biztonságos helyre, egy támaszpontra, ahol vidámság van és csiripelnek a madarak (amúgy szó szerint is ;))
erről sem hallottunk még, ugye?!
soha, 1 zombis film sem készült ezzel a kimenettel…
hahahaha
de most komolyan! kapásból a ’Legenda vagyok’ és a ’Holtak hajnala’ (nagy kedvencem!) is beugrik – igaz, az utóbbiban egy sziget jelenti ezt a „megoldást”
komolyan semmi mást nem lehet kitalálni?!
egyrészt: azt sajnáltam, hogy arról alig mutatnak valamit, hogy hogyan lehetett úgy 5 évet leélni 2 gyerekkel (S. B.-nak közben van egy pasija), hogy vakon mozogtak kint... ez pedig érdekelt volna!
kert? udvar? élelmiszerek? lett új kocsijuk? (nem mutatták, hogy lenne)
csak abból elvoltak, hogy elbotorkáltak a szomszédos házakig és amit ott találtak, az elég volt?!
így sikerült két csecsemőt felnevelni?!
OK, lehet, hogy kötözködő vagyok (igen! az vagyok :D), de nehezen hiszem el
mindegy, ezt hagyjuk is!
azt azonban nem tudom elnézni, hogy megint az a cél, hogy valaki eljusson egy biztonságos helyre és ott majd happyness lesz
kérdem én: OTT hogyan tartanak el ennyi embert?!
van elég kaja? áram? víz?
miközben az épület falain kívül egy erdő van, ahol tombol ez az „izé”
nem árulok zsákbamacskát: S. B. és a két gyerek is épségben eljut ide, együtt a 3 kismadárral, akiket dobozban szállítanak (innen a film címe) és naaaaagy a boldogság
kommersz! uncsiii!
DE! szerintem a filmnek van egy másodlagos jelentése is, amit nem biztos, hogy mindenki meglát, érez
ez így bizony kevés, és horrornak is elég gyatra, lássuk be :P
de ha azt hozzátesszük, akkor talán egy reménysugarat láthatunk a semmiben
szerintem ez az indok, amiért a két S. B. (a rendező és a színésznő) is elvállalta ezt a mozit
mélyen ugyanis ez az anyaság megéléséről szól
szerintem!! – mondom még 1x
hiszen látjuk, hogy S. B.-ot otthagyta a gyermeke apja, egyedülálló anyaként futna neki a feladatnak, és nagyon nem vágyik rá
konkrétan: mintha nem is lenne terhes, tudomást sem akar venni róla
ezt az orvosi vizsgálat során is eléggé kihangsúlyozzák + ugye elgondolkodik az adoptáción is (mármint, hogy ő adja örökbe a babát)
aztán beüt a krach… a világválság…
nem tehet mást, megszüli a gyereket + akaratlanul még „kap” egyet, a kislányt
nagyon szigorúan neveli őket, felkészítve és megtanítva nekik minden túlélési taktikát
pláne, amikor a csónakkal elindulnak a folyón
ez mondjuk érthető is, hiszen két 5 évesről van szó – azért baromi nehéz lehet nekik csöndben ülni, bekötött szemmel… órákat, napokat egy rozoga ladikban (gondolom, ott esznek, ott vécéznek, minden…)
összességében Malorie-t (ő S. B., végre leírtam a nevét is :)) nem látjuk sem vidámnak, sem lazának
max. 1-2x, és akkor is inkább a pasija miatt
nem hagyja a csávónak, hogy befejezzen egy pozitív mesét a gyerekeknek, hiszen az olyat „ígérne” nekik, ami itt, ebben a világban lehetetlen: nincs nagy tér, mező, amin szaladgálni lehet, szabadon, felelőtlenül…
M. azon a nézőponton van, hogy nincs remény, így fogják leélni az életüket, erre kell megtanítani a gyerekeket is (míg a pasi szerint mindig kell egy kis remény…)
szóval: a vége az, hogy M. elnézést kér egy ponton a gyerekektől ezért (főleg a kislánytól), majd amikor már bejutnak a „safe place”-re (ami egy vakok intézete… báááá… mi más???), el is nevezi őket
és mily meglepő, pont ott van a nőgyógyász dokija is (ő is túlélő), aki örömmel látja, hogy M. szereti a gyerekét (gyerekeit) és mindenki boldog, a kismadarak pedig felröppenek a társaikhoz a dobozból…
…függöny le
ÉRTITEK, miről beszéltem?!
hogy miért uncsi és elcsépelt ez?!
OK, ez az anyaság megélése szál – erős belemagyarázással (félti a világ minden bajától őket) – egy kicsit elfogadhatóvá teszi, de így meg állati pátoszos, lássuk be :P
ennél sokkal jobb film az anyaságról a ’Tully’ vagy a ’mother!’ – mindkettőről írtam a blogon ;)
nekem ez irtó gyengus volt
és sajnos nem hozzátesz, hanem elvesz belőle az is, hogy a két zeneszerző Trent Reznor és Atticus Ross (Nine Inch Nails) elmondta: a soundtrackjüket rohadtul szétmixelték a film alkotói, kb. rá sem lehet ismerni arra, amit ők szereztek :(
(btw: később ki is adtak még egy lemezt, egy sokkal hosszabb zenei anyaggal)
felháborító!
ez a film nagyon akart VALAMI lenni, de sorry, „been there, done that” :(
(Fotó: indiewire.com)
(2020. szeptember 13.)
