2020. nov 15.

Neon Démon / The Neon Demon (2016)

írta: Petra mozizik
Neon Démon / The Neon Demon (2016)

1_1ik6zkgohtpbokicet5f7a.jpeg

teljesen beteg ez a film
talán nem meglepő, hogy Cannes-ban kifütyülték pár vetítésen, de gyorsan hozzátenném: volt olyan bemutató is, ahol állva tapsoltak a kritikusok
és igen, valóban nagyon kettős (végletes) módon lehet megközelíteni
lehet látni benne egy művészi, szimbólumokkal-megpakolt oldalt, szuper zenével (Cliff Martinez), színekkel, fényekkel, ruhákkal, sminkkel és egy erős üzenettel
közben pedig nagyon lassú, vontatott, hosszú – aztán a vége átmegy gusztustalanná
OK, horror
azt én jól bírom, de ez konkrétan annyira gyomorforgató volt néha (mint a ’The Platform’), hogy öklendeztem (épp csokit ettem közben, én OKOS! :D)
ha abból indulunk ki, hogy a rendező (Nicolas Winding Refn) nem teljesen 100-as, akkor talán kicsit „elfogadóbbak” leszünk a látottakkal
hahaha :D
N. W. R. Cannes-ban lenyilatkozta, hogy ő a jövőből érkezett, sokszor UFÓ-nak érzi magát, a film kapcsán pedig azt képzelte el, hogy mi lenne, ha 16 éves, szépséges lány lenne, hogy milyen lenne az élete
nos, mit mondjak erre?!
kedves egészségére… :D
a rendező úr felesége nem szokta szeretni az ura filmjeit, állítólag ez volt az első, ami bejött neki (ő is picit fura talán, nem tudom)
de az is mindent elmond, hogy N. W. R. minden jelenet felvételét úgy kezdte (az ’Action!’) helyett, hogy "Violence, motherf***ers!" :)
ööö…
van itt minden, kérem, erősen 18+-os a sztori, szóval, akinek nincs hozzá gyomra (vagy kedve), NE nézze meg és NE is olvasson tovább, mert pár dolgot le fogok írni, bocsi…
Elle Fanning igazi tehetség
sok filmjét láttam, sokról írtam is a blogon
gyerekkora óta színészkedik, itt, ebben a filmben 16 volt (és a sztori szerint is annyi)
nem neki ajánlották először a szerepet, hanem Carey Mulligannek, de szerintem jobban jártak Elle-lel
ugyanis egy porcelánbabát, egy modellt alakít, aki a szülei halála után (erről nem tudunk meg semmit) L. A.-be megy, az Angyalok és egyben a bűnök, a film- és szépségipar fővárosába, ahol az ártatlan, szűz kislány gyorsan bekerül a véráramba
hogy miért?
mert csodaszép (és valóban az), illetve van benne egy olyan természetes, naiv, megszeppent kisugárzás (kis őzike), amire itt „éhezik” (szó szerint!!!) a nép :D
azt látjuk, hogy eleinte félénk, tapasztalatlan, mégis, bárhová megy – minden szem rá mered, a legjobb fotósok leborulnak előtte és beválogatják a legmenőbb bemutatókra is, sőt, Ő az utolsó „act”, vagyis, aki a legvégén kimegy a kifutóra – az pedig nagy szó
találkozik egy sminkessel (Ruby), aki felajánlja neki a segítségét, barátságát, illetve 2 modellel, akik az első perctől utálják és féltékenyek rá
az egyik egy „megcsinált” szépség (Gigi) (amúgy nem szép sztem.), millió műtéttel a háta mögött – ő irigyeli Jesse természetes, sugárzó, EREDETI szépségét (hajszín, orr stb.)
a másikuk (Sarah) ugyan szép, de nagyon zavarja, hogy már nem kell, nem válogatják be – Jesse előtt pedig azonnal nyílnak az ajtók
a sminkes (Jena Malone szuper alakításában) tűnik az egyedüli barátnak, miközben ő a legszemetebb, a puppet master, aki a szálakat összetartja (amit ekkor még nem tudunk, vili)
talán mélyen ő is irigyeli, hogy ő sosem lehetett modell, „csak” egy háttérmunkás, passz – nem mutatja
ami viszont látszik: teljesen odáig van Jesse-ért, mondhatni, szerelmes belé és fizikailag is nagyon kívánja
ahogy említettem, J. az elején kis naiv, maga sem hiszi el, hogy ENNYIRE szép és ennyire népszerű lett pillanatok alatt, viszont ez szép lassan kezd átfordulni benne
elsősorban az ikonikus divatbemutató után
akkor mintha lenne egy ilyen vizuális hallucinációja, mintha egy másik világba kerülne át
megjelenik sok-sok háromszög, amik kékből pirosba váltanak
álljunk is itt meg egy szóra! a film elején Jesse nagyon sok kéket visel, kékek a fények (pl. a buliban), minden – ez ugye szimbolizálhatja az ártatlanságot, a tisztaságot
nagyon erős mindig a VÖRÖS, mint kontraszt
rögtön a film elején: kék ruha – vörös vér (egy fotózás kedvéért - ez a kritikám borítóképe is: ez nem valós állapot, nem hal meg, ez egy fotó), de ott van ugye Ruby neve, ami szintén vöröset jelent, illetve az ő piros nyakkendője
erre érdemes mindig figyelni
a vörös a veszély, a vér, de mellette a szexualitás is
a mosdóban mikor a rúzsok színeiről beszélnek, felmerül, hogy vagy ételről nevezik el őket (plum, cherry stb.) vagy valamilyen szexuális utalást húznak rá – mert így jobban eladhatóak
említik is a ’red rum’ árnyalatot, amire sztem. a lelkesebb horror-rajongók azonnal felkapják a fejüket… ’Ragyogás’… (REDRUM = MURDER)
amikor pedig megkérdezik Jesse-t, hogy neki mi a színe, mi lenne inkább, ’food or sex’, persze nem tud válaszolni
Ruby azonban megjegyzi, hogy szerinte Jesse desszert – akkor szegény még nem is sejti, hogy az lesz belőle :(
ha már róla beszélek… a divatfotózások mellett R. máshol is sminkel: egy hullaházban
igen, ő az, aki a halottakat kisminkelni a nyitott koporsós temetésekhez
R. az elejétől creepy volt nekem, itt végképp azzá vált
félre ne értsetek, ez is egy szakma, ezt is meg „kell” valakinek csinálnia, de ahogyan ő hozzááll (és ami majd ebből LESZ egy jelenetben… arrrrggghhhh…), az több mint fura volt :P
de vissza a háromszögekhez és a bemutatóhoz!
Jesse felvonul, mint Fekete Menyasszony, kék fényekben, meglátja a 3 háromszög szimbólumot (mint valami pogány jelképet, Illuminati, akármi) kékben… majd hirtelen minden piros lesz: a fények és a neon háromszögek is
itt történik meg a fordulat: felismeri, hogy ő a mindenség, hogy ő csodaszép, és ez fegyver, ez hatalom
nárcisztikus módon beleszeret önnön tükörképébe, sőt, csókolózni kezd önmagával (ezt Elle F. improvizálta, de benne maradt)
utána érdemes megfigyelni, hogy sokkal merészebben öltözik, sminkeli magát, megjelenik az arany rajta (a bemutató utáni vacsorán – de ugye a fotózás is ezt vetítette már előre…)
az addig cuki, kedves „pasiját” (egy fotós, aki az első képet készítette róla, amivel elindult) is pattintja az IPAR miatt
a srác kérdezi is, hogy olyan akar-e lenni mint ők, „ezek” az üresfejű emberek, mire azt válaszolja, hogy nem olyan akar lenni mint ők, ŐK akarnak olyanok lenni, amilyen ő
ergo: full elszállt magától
végig azt érezte, hogy semmihez nem ért, nem jó semmiben, pusztán szép – és ez alátámasztja azt is, amit a divattervező mond az étteremben: „Beauty isn’t everything, it is the only thing.”
Jesse ezzel maximálisan egyetért
miközben zajlik ez a kinyílás, önmagára találás (még ha ilyen módon is), van pár furcsaság…
a motelben, ahol Jesse lakik, iszonyú fura a tulaj (Hank)
egy durva, agresszív, nem túl kedves pasi - Keanu Reeves kvázi "cameojában" (hívjuk annak, mert van kb. 2 jelenete)
egy este úgy tűnik, hogy betörtek J. szobájába, de kiderül, hogy az erkélyajtó nem volt becsukva és ott jött be egy hegyi hiúz (vagy mi?!), ami kicsit szétpakolja a szobát – a moteltulaj szerint persze ez is J. hibája és kifizetteti vele a károkat
(majd később visszatérek erre, hogy ez a vadállat amúgy mi lehetett, minek a szimbóluma)
aztán az is eléggé aggasztó, hogy amikor a divatbemutatós castingon Sarah (a szép, de 'nem kell'-modell) kiakad, hogy nem válogatták be, Jesse-t pedig igen, a női mosdóban tör-zúz
J. segíteni akar neki, de véletlenül elvágja a kezét egy üvegszilánkkal, S. pedig „rábukik” a sebre és elkezdi inni a vérét, mint valami vámpír!
azért ez már eléggé gyanús volt… de még nem sejtettem rosszat
a legizgibb és sokkolóbb az volt (még az utolsó fordulat előtt), amikor J. azt álmodja (persze nem tudjuk azonnal, hogy ez álom, csak akkor, amikor felébred belőle), hogy a szemét moteltulaj (K. R.) betör hozzá éjszaka és alvás közben egy kést próbál ledugni a torkán
grrrr…
értjük ugye a szexuális „fennhangot” is benne, de nagyon horror, őszintén
mint kiderül, álom
viszont kb. ebben a pillanatban tényleg be akar törni valaki hozzá, de ezt megakadályozza
a szomszéd lakó (akire a tulaj utalt már, hogy szexi, tini kiscsaj, olyan Lolita-szerű… és kb. csöpögtette a nyálát utána) azonban sajna nem ennyire szerencsés :(
J. hallja, amint hozzá betör az illető (esélyes, hogy Hank, a tulaj) és bántja, megöli
J. felhívja Ruby-t, nagy barátnőjét, és nála tölti az éjszakát egy palotának minősülő csodás házban, ami állítólag nem az övé, hanem csak ’house sitting’-ben van ott
R. megpróbál szexuálisan rámozdulni, amit J. visszautasít
ergo: kihúzta a gyufát nála is
Sarah-nál jobb, ő már nem kell, mint modell; Gigi ugyan még népszerű, de ő műnő, minden megcsinált rajta, R. pedig emiatt utálja meg
ezek után van az a nagggggyon kínos, kellemetlen és borzalmas rész, amikor Ruby elmegy dolgozni a hullaházba és egy újabb holttestet sminkel (egy viszonylag szép nőt)… és hát, izé… azt képzeli, hogy ez a nő Jesse
ahhhh… hányingerem volt
igen, nekrofília, konkrétan
nem nagyon értettem, hogy Jesse miért maradt Ruby házában a kínos este után (amikor nemet mondott neki), de nem tűnik úgy, mint aki zavarban lenne (világos, hogy abba a motelbe nem megy vissza, de kereshetne egy másikat…), kisminkeli magát, felöltözik csinibe, majd a medencénél (amiben nincs víz) megáll az ugródeszka végén és csak ácsorog
azt hittem, öngyilkos akar lenni, de nem értettem, miért tenne ilyet, pláne most, hogy a csúcsra ért
nem tudom, mi volt ezzel a célja a rendezőnek...
az biztos, hogy J. akkor már nagyon el van szállva önmagától, önnön szépségétől és azt érzi, hogy mindenki olyan akar lenni, mint ő, de sosem lehetnek ilyenek, max. egy rosszabb, egy 2. verzió belőle
nos, a 2 modell és Ruby valóban teljesen olyanok akarnak lenni, mint ő, a RÉSZÜKKÉ akarják tenni Jesse-t, konkrétan mindenki akar belőle egy darabot – és ennek megfelelően cselekszenek
megölik őt, pontosabban Ruby belöki az üres medencébe, majd utána – szerencsére ezt nem mutatják – bocsi!!! durva lesz, amit írok!!! feldarabolják és megeszik
ezekre csak utalások vannak, azt viszont látjuk, hogy R. ül egy kád vérben (valszeg’ Jesse vére), kb. mint Báthory Erzsébet a legenda szerint
Sarah és Gigi pedig erotikus (?!) módon zuhanyoznak és mossák le a vért magukról (ez meg kicsit a ’Carrie’-t juttatta eszembe, ott is van ilyen vért lezuhanyzós rész)
brutál, tudom
rettenet gusztustalan
a halottasház főleg az volt, mert azt mutatták is :P, de ez is bláááá
és sajna még nincs vége!
Jesse-t senki nem keresi, ami valahol érthető is talán, ebben az iparágban mindenki „hús”, "darab", majd jön a másik, lesz jobb, újabb, „frissebb”
a pasijával meg ugye szakított, valszeg’ ő sem ment utána, mi lett vele
a film zárójelenetében van egy menő fotózás, a menő fotóssal, ahol Gigi az egyik modell, illetve van egy új csaj is (semmi extra, mégis ő az ÚJ)
Sarah is ott van, ő hozta Gigit kocsival, elvileg nincs benne a melóban
a fotósnak azonban nem jön be az új csaj, lecseréli Sarah-ra
ergo: működik minden – az övüké lett Jesse szépsége, kisugárzása
minden jól is menne, ám Giginek hányingere lesz és le kell állniuk
utána azt látjuk, hogy nem tudja megemészteni (szó szerint!!!) a történteket és kihányja – ismét durvaság jön!!! – Jesse egyik szemgolyóját
ez kicsit már abszurd, de azért gusztustalan :P
utána megöli magát
valszeg’ „kezdő” volt ebben, Sarah nem – neki nem okoz gondot, amit tettek – sőt, olyannyira nem, hogy ő felveszi a szemet és lenyeli
áááá
ez már tényleg sok volt :P :P
közben Ruby a házban slaggal tisztítja a vért, pucér felsőtesttel, és látjuk, hogy mindenféle szimbólumok vannak rátetoválva, majd este, a teliholdnál, mint egy boszorkány, meztelenül lefekszik és „távozik” a testéből a régi vér… hiszen már benne van Jesse friss, szűz vére
illetve, amikor ül a házban, van egy olyan jelent, hogy mögötte ott egy kitömött hiúz (olyan, ami betört J. motelszobájába)
már leírtam a szót, de közben magatok is rájöhettetek: kimondatlanul is, de a 3 csaj boszi, ez pedig egy szertartás volt, amit elvégeztek a telihold fénye alatt
nem volt ez így lebetűzve, de világossá vált
a boszik pedig tudjuk, hogy fel tudják venni állatok alakját, manipulálnak embereket (talán nem is Hank gyilkolt a szomszéd szobában?! talán az is Ruby volt, vagy ő hatott rá... azért, hogy J. beparázzon és hozzá meneküljön?! simán lehet...)
Gigi nem bírta, nem volt gyomra hozzá, a másik kettő azonban nagyon is – és mennek tovább, élik az életüket
… amíg nem jön valaki újabb, akit el kell tüntetni, meg kell „enni”
dog eat dog, tudjátok – erről szól ez a biznisz
itt pedig szó szerint vették mindezt
megértem, hogy sokakat kiakasztott
megértem, hogy sokan tapsoltak
mert különleges film, de összességében nekem tényleg forgott a gyomrom a végén
művészfilm – fogjuk fel így
abba pedig sok minden belefér ;)
(Fotó: cinapse.co)
(2020. november 15.)
Szólj hozzá

Keanu Reeves Carey Mulligan Nicolas Winding Refn Báthory Erzsébet Carrie Ragyogás Jena Malone Bella Heathcote Elle Fanning A ragyogás Cliff Martinez Abbey Lee The Neon Demon Neon Démon The Platform A platform