2021. okt 13.

Kilenc idegen (minisorozat) / Nine Perfect Strangers (miniseries) (2021)

írta: Petra mozizik
Kilenc idegen (minisorozat) / Nine Perfect Strangers (miniseries) (2021)

nine-perfect-strangers-cast.png

agyba-főbe reklámozták ezt a sorozatot, kellően misztikusnak tűnt (amit én imádok), úgyhogy szépen egyesével (kivárva az újabb részeket… és ettől már nagyon elszoktam :P) megnézegettem az epizódokat
minisorozat, 8 rész, vagyis gyorsan le lehet tolni – most, hogy már egyben kint van, pláne ;)
amúgy Hulu, és a Hulu legnagyobb nézettségű sorozata lett, azonnal (aug. végi adat)
szerintem a leginkább vonzó Nicole Kidman, aki egy húzónév, és mellé gyorsan betettek még egy A-kategóriás színésznőt is, Melissa McCarthy személyében, aki ÉLETE LEGJOBB alakítását nyújtja, ezt komolyan mondom
mindamellett, hogy néha persze vicces, meg szórakoztató, nekem semmiben nem hozta ’A kém’-féle arcát, sem a cuki Sookie-t a ’Gilmore Gilrs’-ből (amiben eddig a leginkább imádtam), és hála ég, a játéka sokkal, de sokkal jobb volt, mint a ’The Boss’ (írtam róla én is) c. filmben, ami minden volt, csak nem vígjáték… inkább egy gyötrődés
egyszóval: szuperül játszik, és végre a drámai oldala is hiteles, nem bohóckodja el
mellettük csöppet sem kicsi név még a dögös Luke Evans, aki egy meleg pasit alakít, illetve Michael Shannon sem, akinek a legemlékezetesebb (drámai) jelenetei vannak a sorozatban
ragyogóan játszik!!
még egy kedves adalék: a Yao-t alakító Manny Jacinto először arcra nem is volt ismerős, de a hangja nagyon… mondom, ki a csuda ez?!
és rá kellett keresnem: ő volt Jason a ’The Good Place’ c. sorozatban, amelynek jópár évadát megnéztem… de egy ponton besokalltam tőle és abbahagytam
szóval ismerős arcok, jó színészek, izgi sztori, csavarok, nagy drámák, rejtély, misztikum… egy helyen azonban mégis megfeneklett – nekem, teszem hozzá
nem biztos, hogy mindenki így érzett…
semmiképp nem szeretném elmesélni az egész történetet – sosem szoktam -, és a szereplőkön sem mennék végig, csak nagy vonalakban…
az első és legfontosabb, hogy a főcím azonnal behúz
de erőteljesen
és nem ereszt…
imádtam ezt a dalt ('This Strange Effect'), és bár sokan feldolgozták már, nem ismertem korábban
itt, a sorozatban az Unloved verzióját hallhatjuk; az énekesnő Raven Violet (álomszerű, légies, éteri hangja van) – és szerintem ez e legjobb változat (meghallgattam párat :P)
amúgy a ’Killing Eve’-ben is felcsendült már és EZ a feldolgozás
az eredeti dal 1965-ös (!!!) és Ray Davies (Kinks) nevéhez fűződik, bár maga az együttes sosem adta ki… ezek után pedig millió változata és feldolgozása lett, a legnagyobb előadókkal (keressetek rá, érdemes)
szóval, ez az elején máris pipa volt és minden rész elejét végignéztem/-hallgattam, csak a dal miatt
9 ember összegyűlik egy csodálatos, jó hírű wellness „hotelben”, a Tranquillum House-ban, hogy kipihenjék életük drámáit, tragédiáit
van itt egy 3 fős család, akik nem tudtak túllépni a fiuk/tesója halálán – pontosabban öngyilkosságán (ki a hibás? mi miatt történt ez? hogy nem vettük észre?! stb.)
van itt egy híres írónő (McCarthy), aki gyártja a tucatkönyveket, csöpögős románcokat, amelyeket ő maga sem szeret…
kezd leáldozni a csillaga, de ha ez nem lenne elég, egy netes ismerkedés során belehabarodik egy pasiba (a  saját férje alakítja, by the way ;)), aki jól átcseszi a palánkon: hazudik neki, kihasználja, csak a pénzére hajt
van itt egy meleg pasi (Luke Evans), aki összeveszett a párjával, mert az közös babát szeretne, ő meg nem – talán neki a „legkisebb” a drámája, ha lehet ezt így minősíteni
neki azonban van egy hátsó szándéka is, egy küldetése: oknyomozó újságíró és szeretne cikket írni róla, hogy mi folyik itt, ebben a rejtélyes resortban
van egy ex-sportoló (amerikai foci), aki a sérülése után rákapott a gyógyszerekre, a drogra, a piára, emiatt a családja is tönkrement; elvált, a gyereke nem áll szóba vele
van egy párocska – nekem ők a leghalványabbak, szerintem az ő száluk a leggyengébb – megnyerték a LOTTÓt, és nem tudnak mit kezdeni a jólétükben
kiüresedett az életük, nem dolgoznak, a kapcsolatuk is kicsit elhalványult, eltávolodtak egymástól
nekem amúgy ez is mondvacsinált dráma… de mindegy, valamiért kellettek ide (vagyis az író (Liane Moriarty) - akinek a könyvéből készült a sorozat - beleírta őket ;))
ők tényleg baromian uncsik… főleg a pasi… a csaj (aki egy megcsinált műnő) influenszer, mindent videóra vesz, meg akar felelni a követőinek – aztán a végére ebből lesz elege, és mint egy főnixmadár, kitör ebből
blaaaaa… gáz… kommersz…
a legizgibb és legrejtélyesebb karakter Carmel (Regina Hall), akinek azon túl, hogy megeméssze és feldolgozza a válását (+ hogy a férje lelépett egy fiatal, csinos nővel, akit még a gyerekei is imádnak…), egyéb szándékai is vannak – azokat nem spoilerezem el… vagy max. az írásom vége felé :P
és hát akkor beszéljünk a lényegről: az intézetet üzemeltető orosz származású Masháról (Kidman), aki csodálatos akcentussal beszél, és ettől állítólag a forgatás szüneteiben sem tért el… full benne maradt a szerepben
mindamellett, hogy Kidman arca (továbbra is) szét van plasztikázva + sajnos az utóbbi években nem tartottam őt akkora ásznak (fiatalon jobb volt a szerepeiben), egész jól hozza, amit hoznia kell
a TOP kedvencem az a mosoly, amikor „elcsípik”, vagyis a vendégek közül valaki lebuktatja valamivel (pl. a bedrogozás kapcsán) – az ördögi… de olyan cinkos is egyben ;)
van neki 3 segédje: az említett Yao – akivel viszonya van
Yao barátnője, Delilah (aki végül kiborítja a bilit) – akivel szintén viszonya van (ma már NINCS sorozat vagy film leszbi szál nélkül, esküszöm…)
és egy fiúnak kinéző lány, Glory – ő kevesebbet szerepel és vele nincs viszonya Mashának (vagy ki tudja… :D)
a kezelés amúgy szuper: isteni, egészséges ételek, italok (smoothie-k… és „róluk” még lesz szó ;)), meditáció, jóga, mindenféle testi és lelki terápiák, jacuzzi a szabadban, egy természetesen feltörő spa-forrásban, és a többi…
Mashát mindenki imádja, csodálja, alig várják, hogy találkozzanak vele
személyes beszélgetések is vannak vele – azokat meg különösen várják
amúgy, amiket csinál, szerintem nagyon jók, még ha direktek is + eléggé őszintének kell hozzá lenni
a vendégek némelyike nem nyílik meg olyan könnyen, vagy nem akarja mások (a csoport) előtt kiadni magát, de van, akinek ez simán megy
nekem a TOP kedvencem a kendós jelenet volt, ahol szétverhettek egy „ellenfelet” (egy bábut), illetve az üvöltés a meleg barlangban :D
kipróbálnám ;) lenne kit odaképzelnem és lenne mit kiüvöltenem ;)
ami azonban azonnal feltűnik és gyanús lesz - már a főcím után -, azok a bizonyos smoothie-k
az egy dolog, hogy tele vannak gyümölcsökkel, zöldségekkel, de némi „titkos” adalékkal is, amitől a vendégek ellazulnak, megnyílnak… aztán később már hallucinálnak is
M. ugyanis drogot kever bele – elmondása szerint mindenféle TELJESEN ÁRTALMATLAN növénykét, gombát stb.
hahahaha :D
amúgy működik a cucc, sőt, van, aki nem kap és kér… van, aki meg többet kér
ez mind szép és jó – hiszen egy ponton kiderül, és a vendégek úgy döntenek, maradnak, nem mennek haza, folytatják így is, hiszen a kezelés működik
az írónő és a vagány (drogozó-ivó) ex-sportoló barátok lesznek, majd szerelmi viszony is kialakul kettejük között (ez amúgy az ELSŐ perctől tudható, amikor találkoznak, és még utálják egymást… azonnal vágod, hogy ez lesz)
mindkettejüknek bizalmi-kötődési problémái vannak (kinek ezért, kinek azért), de leküzdik ezeket
az írónő megnyílik, bízni kezd, belátja, hogy xar könyveket ír és a többi
a sportoló meg a végén újra felhívja a gyerekét, megpróbál kapcsolódni
az uncsi szerelmespár ismét egymásra talál, a pasi visszamegy dolgozni, a csaj meg nem akar senkinek megfelelné és bután bájologni az Instán… (az azért vicces és meglepő, hogy ők veszik át a helyet a végén)
a meleg pasi természetesen visszamegy a barátjához és örökbe fogadnak egy bébit
a nyomozást egy pontig titokban tolja, de persze Masha rájön, és akkor már ő bíztatja, hogy forgasson, vegyen fel mindent, mutassa meg a világnak, hogy micsoda varázslat zajlik itt
az izgi rész azonban most jön: a család, ahol meghalt a fiútestvér
az anya depis, a húga hárít, az apa meg túlzott eufóriával és optimizmussal pörög – de közben mind gyászol és mind kivan
a szerek + a kezelés hatására többször is megjelenik Zach, a fiuk, és meg tudnak vele beszélni dolgokat, illetve el is tudják engedni őt
ezekkel a részekkel nem voltam maximálisan elégedett, főleg azért nem, mert először a hibást „kerestük” (vagyis inkább Z. beszélt vádlóan), majd mégis gyorsan az lett belőle, hogy „nem a ti hibátok”
what???
a vége, a búcsú azonban kedves, megható, még ha egy kicsit ukmukfukk is :P
az ő szálukra kapcsolódik rá igazán Masha, akinek kiderül ez-az a múltjából: egyrészt, hogy Oroszo.-ban élt, volt egy kislánya, aki meghalt egy balesetben (sztem. az első perctől lehetett tudni, hogy a biciklis kislány a múltból a lánya, és nem ő maga…)
utána eljött az USA-ba, ahol valami marketinges vagy mi volt, pörgött, melózott, pénz, hajtás… majd valaki lelőtte (persze kiderül, hogy ki és miért) (a könyvben amúgy szívrohamot kapott, senki nem lőtte le)
amikor a család halluzik, ő is beszáll, mert találkozni akar a halott kislányával – ez összejön neki, még ha nem is olyan intenzíven és tartalmasan, mint a Marconi családnak (mert jönnek a zsaruk és lekapcsolják)
és ott van a legrejtélyesebb vendég, Carmel – akiről mondtam, hogy nem spoilerezek, úgyhogy emellett most már kitartok
ami nekem a problémám: a vendégek hozzáállása a dolgokhoz (hol imádják Mashát, hol meg akarják lincselni; maradni akarnak, el akarnak menni; legyen drog, ne legyen drog; bezárták őket – hű, de kivannak, jönnek a zsaruk – hazudnak neki M.-ról… MI VAN???)
nekem ez el lett sietve a végén
kapkodós… elnagyolt…
zavar a semmirekellő párocska és a család drámázása a fiukkal – de ezekről már írtam
zavar a gyorsan lekerekített vég is: M. akkor megúszta, ha jól értem?! miért vitte el a sárga sportkocsit? miért nem vezeti tovább az intézetet?
nem értem azt sem, hogy Delilah miért rohant a zsarukhoz – OK, kicsit veszélyes játékot játszottak, de nagyrészben mindenki tudta, mibe megy bele, mire vállalkozik
ha gáznak és túl soknak érzete ezt, miért nem lépett le csak úgy?! miért kellettek a zsaruk?!
á, szóval volt vele bajom a végén…
kár, mert az első 5-6 rész szuper
hogy keretesen zárjam az írásomat, nem csak a főcím szuper, hanem közben is vannak remek-remek dalok, régi klasszikusok (Peggy Lee – ’It’s A Good Day’; Jimmie Davis – ’You Are My Sunshine’; Queensryche – ’Silent Lucidity’ <3)
a legeslegutolsó szó jogán meg annyit, hogy Michael Shannon alakítása szerintem páratlan, és neki kell a legnagyobb érzelmi spektrumot lefednie: az erőltetetten generált vidámságtól a teljes kibukásig…
imádtam azt is, amikor a ’Grease’-ből énekelt
megér egy kört ez a sorozat, de a kicsit hasonló tematikájú ’The Wilds’ 100x jobb ennél
(Fotó: kmov.com)
(2021. október 13.)
Szólj hozzá

Gilmore Girls Ray Davies Luke Evans Nicole Kidman Peggy Lee Hulu Michael Shannon Kinks Melissa McCarthy Grease Queensryche Bobby Cannavale A kém The Boss A Főnök Regina Hall Liane Moriarty Killing Eve Manny Jacinto The Good Place Tiffany Boone Kilenc idegen The Wilds Nine Perfect Strangers Unloved Raven Violet This Strange Effect It’s A Good Day Jimmie Davis You Are My Sunshine Silent Lucidity