The Hand of God / È stata la mano di Dio (2021)
FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott
azt gondolom, hogy minden rendező életében eljön az a pillanat, amikor készít egy olyan filmet, ami kicsit önéletrajzi ihletettségű
persze, a többi alkotásaikban is vannak ilyen részek, szálak, jelenetek, de szinte mindig van 1 olyan film, ami tényleg róluk szól – kimondva vagy kimondatlanul is…
nagyon vártam már, hogy egy ilyet lássak Paolo Sorrentinotól, akinek rajongásig imádom a munkásságát
semmiképp nem a nagyközönségnek szólnak a filmjei, egyáltalán nem hagyományosak vagy éppen könnyen befogadhatóak – de azért nem is érthetetlenek
én úgy érzem – ítélve azokból, amiket láttam tőle (’A nagy szépség’, ’Ifjúság’ (a legjobb!!), ’Az ifjú pápa’, ’Az új pápa’ (ezeket a sorozatokat is szerettem) vagy akár a ’Loro’) -, hogy ő elsősorban képekkel kommunikál
a szépséggel
a szép nőkkel, a művészettel, a tájjal
és az emberi szépséggel is – és itt nem a külsőre gondolok most, hanem a belső értékekre
a fényt összeveti a sötéttel
a szépet a rúttal
a szentet a bűnőssel
a fiatalságot az öregedéssel
(a fenti filmek közül szinte mindről írtam a blogon, megtaláljátok őket…)
a TOP kedvenc az ’Ifjúság’ – szerintem az a leginkább befogadható (ha mondhatok ilyet) közülük az „átlagember” (értsétek jól) számára
a többiben van némi „elszállás”, művészfilmes vonulat, túlzás, túlburjánzás… de Sorrentino pont ettől jó és csodálatos
annyira tisztelem!
dráma volt, amikor 2 éve beütött a Covid, ugyanis pont Nápolyba készültem és életem célja volt, hogy felkutassam, hol él
hahaha :)
nem tudom, összejött volna-e, nem hiszem, hogy bárhol is fent van a címe, de egy sanszot adtam volna neki
vagy, hogy legalább összefussak vele valahol az utcán, egy kávézóban
ez a filmje nagyon eltér a korábbiaktól
tudatos döntés eredménye ez
egyrészt az önéletrajzi szál miatt is más lett (nyilatkozta valahol, hogy szinte szóról-szóra igaz, amit látunk; ez mind megtörtént vele) és a formai nyelve is eltérő
nem annyira elvont, nem annyira művészi
ez egy teljesen érthető film
egy coming-of-age sztori, egy kamasz fiú felnövése, találkozás a szerelemmel, az első szexuális élmény, a vágyak csapongása, önmaga, és az útja keresése… család, barátság… felnövés
nagyon szép amúgy <3
de nem ÚGY szép, mint az ’Ifjúság’
félre ne értsetek, azért nem dobnám ezt a kukába, de ha nem tudom, hogy Sorrentino rendezte, nem biztos, hogy erre tippelek
apró nyomokban azért felfedezhető – nekem ilyen volt a nagynéni meztelenkedése, az öreg nő a tűző napon, bundában (óriási!! nagyon bírtam!)
pár nagytotál kép…
ilyenek
de nincs benne semmi olyan, ami elszállt vagy érthetetlen lenne
max. a Little Monk, a kis szerzetes, ami utal a nála szinte mindig felbukkanó vallásosságra, a hit kérdésére – az egy kvázi „supernatural” elem, a Végzet maga…
de ezen kívül olyan, mint egy bármilyen családi dráma
kicsit olyan, mintha Wes Anderson csinálna egy filmet, amiben nincsenek élénk színek és szimmetria, vagy Ari Aster egy olyan horrort, amitől nem dobnád ki a taccsot…
Sorrentino is visszavett; máshogy mesél – de ez nem gond
ez a mozi MÁS IS!
anno úgy került be a köztudatba, hogy „hú, ez az a film, amit S. Maradonáról csinált”
nos, nem… semmi ilyen
ez egy mellékszál (majdhogynem azt kell, hogy mondjam, hogy az ’Ifjúság’-ban többet tudunk meg Maradonáról, mint itt…)
de tény, hogy Ő a „hand of God”, ő Isten keze, aki megmenti a fiút egy borzalmas tragédiától… (persze, tudtán kívül)
ismét a favorit színészével, Toni Servilloval forgatott, aki Berlusconi után most egy cuki-cuki édesapa
a fiú (Fabietto - Filippo Scotti) pedig egy új felfedezés (több mint 100 fiatal közül választotta ki), egy elsőfilmes srác, aki szerintem méltán pályázhat az olasz Timothée Chalamet címre… :P
nagyon helyes, nagyon tehetséges
édes a házaspár, a kapcsolatuk, a kis jelzések, az a szeretet, ami árad belőlük egymás iránt – még akkor is, ha kiderül, az apa megcsalja a feleségét
piszkosul vicces, a 3 gyerekük közül a lány, Daniela, aki az egész film alatt mindig ÉPP a fürdőszobában van
teljesen mindegy, mi van kint, mit csinálnak a szülők, a két fiútesója – ő épp a fürdőben van és nem lehet kirobbantani :P
amikor viszont kijön, az a pillanat mindent megér
na, az NAGYON Sorrentino volt
a film legpikánsabb és talán sokakat izgató jelente (mármint azért, hogy ez is így volt-e a valóságban… engem legalább is nagyon érdekelne :P) a srác szüzességének elvesztése egy öreg nővel
nem picit öregebb, hanem NAGYON
nem a vágyott, szépséges és szexi nagynénivel veszti el, hanem a felső szomszéddal
itt álljunk meg egy szóra!
mivel ez egy blog és nem filmkritikai szakoldal, néha személyes vagyok
nem sokszor, de most az leszek
mert ezt a jelenetet nézve két dolog is beugrott a saját életemből
az egyik: egy régi exem elolvastatott velem egy (talán) francia regényt, amelyben egy fiatal fiú összejön egy igen öreg hölggyel
az egyikük vak, az tuti… talán a nő
nos, ők szexelnek; nem egyszer…
ez nem pornó, hanem valamilyen emelkedett irodalmi mű, és gáz, tudom, hogy nem emlékszem sem a címére, sem a szerzőre
hogy h*lyén néztem-e a pasimra az elolvasása után?! nem…
gondoltam, művészlélek (az volt)
semmi másra nem gondoltam
de engem nem érintett meg annyira a könyv, mint őt, az biztos
bizonyosan nem EZ és nem ILYEN pörget fel engem
a másik sztori kicsit erősebb, mert ott vizuális rész is volt: egy másik exem szobájában az ágy alatt találtam egy dobozt és vesztemre belenéztem
nos, ööö… bocsi ezért, de tényleg ez történt: olyan magazinokkal volt tele, amikben meztelen idős nők pózoltak
sosem éreztem még magam olyan rosszul a bőrőmben
fiatal voltam, vékony, 20-as lány…
talán mondhatom azt, hogy sokaknak bejöttem...
erre a pasim az öreg nőket komálja?!
jajj… kifutottam volna a világból, de nem tettem
és nem is mondtam ezt el neki, világos (hiszen ÉN léptem át egy határt, én kutakodtam…)
a kapcsolatunk egy pontonvéget ért (nem emiatt! :))
nagyon szerettem őt és el sem tudtam ezt róla képzelni
de hát van ilyen… mindenki másra gerjed
itt, a filmben ez a fiú csak „túl akar lenni rajta”, szerintem neki nem ez a heppje és nem is "marad rajta" ezen… itt „csak” megesik
bevezetik…
nem biztos, hogy ezt mindenkinek jó és könnyű lesz néznie – zavarbaejtő…
(nekem elsősorban a fenti két emlék miatt volt az, de NAGYON!!)
mindenki mást komál, más az ízlése, tegye azt, ami neki jól esik – ha azzal nem bánt másokat… meg amíg kölcsönös a dolog
fura volt bepillantani ebbe a hálószobába, az biztos
ugorjunk is innen gyorsan el és inkább összegezném a filmet!
szép volt, szerettem, kedves, megható, érzelmes, cuki, de közben drámai is
egy teljesen emberi, befogadható történet
és attól, hogy nem OLYAN, mint a többi Sorrentino, nekem nem volt hiányérzetem
az, hogy el tudott mesélni egy ennyi drámai, tragikus történetet a saját szüleiről, az ő elvesztésükről… brutális!!!
terápia volt az ő számára is (ezt is nyilatkozta és tuti, hogy így lehetett)
szerintem óriási bátorság!!
le a kalappal előtte, de tényleg
(azért persze remélem, hogy majd visszatér ahhoz a "régi", "sorrentinós" nyelvezethez és képi világhoz… no meg Luca Bigazzi operatőrhöz is ;) <3)
(Fotó: thefilmtower.com)
(2022. február 7.)
