mielőtt megérkezik a várva-várt film, az ’Asteroid City’, szerelmemtől, Wes Andresontól, gondoltam, most már tényleg illene írnom ERRŐL a moziról is, pláne azért, mert 2021-ben u.úgy, mint az új filmet, Cannes-ben mutatták be, én pedig azonnal megnéztem a moziban (ergo: két évet váratott magára a kritikám… ejnye, Petra! :))
nem egyedül, hanem Á. barátommal néztem meg moziban, aki szintén nagy Wes-rajongó, viszont azt kell, hogy mondjam – és ez semmiképp nem ellene szól –, hogy nekem ehhez kell az elvonulás, az elmélyülés, az egyedüllét
jót szórakoztunk, sokat nevettünk (a közönségben volt, akinek ez nem tetszett… WTF?!), de darabjaira kellett szednem a filmet, ahhoz pedig idő kell és sok-sok megállítás (amit a moziban nem lehet csinálni :D)
nem is tudtam azonnal írni róla…
akkor egy posztban a Petra mozizik FB-oldalon jeleztem, hogy ezt még meg kell nézem párszor, hogy összeálljon a kép
nos, 2x láttam azóta (szombaton volt ebből a 2. nézés, vagyis összességében a 3.), most azt érzem, talán már beszámolhatok róla…
hiába aratott anno siker Cannes-ban, díjat nem hozott el
és hiába volt standing ovation, perceken át, sok olyan felhang is született, hogy a film nehezen értelmezhető, nehezen befogadható
…és ez sajna így van, valóban :(
nem szoktam szidni West, eléggé elfogult vagyok vele szemben, de tény, hogy nem minden filmje egyformán ütős (ami érthető!!), és ez valóban a kevésbé jól sikerültek közé tartozik
sztem. ennek két oka van: a sok kicsi sztori közül (bringás, festményes, a lázadásos/forradalmas, a szakácsos + maga a kerettörténet az újságról és a főszerk. haláláról) 1-2 igazán erős… sőt, szerintem 1, a szakácsos
nekem toronymagasan az volt a kedvencem
a másik: a nagyon kiművelt, irodalmi nyelvezet
(lehet, hogy magyar szinkronnal érthetőbb, passz, de bocs, én ezeket eredetiben szeretem nézni – nemcsak a remek színészek miatt, de itt pl. amiatt is, hogy sok benne a francia (hiszen a szerkesztőség egy kitalált francia városban működik)… és azt azért jó eredetiben hallani <3)
hiába nyomom az angolt elég jól… sőt, nagyon jól – de itt tényleg olyan szavak és kifejezések röpködnek, amit nehéz befogadni, mindannyiszor szótáraznom kellett volna (amit meg nem fogok egy film nézése közben :P)
szóval, össze sem hasonlítható egy ’Holdfény királyság’-gal, ami maximálisan érthető :D
egy picit belemennék a részek (= az újságcikkek/újságírók) elemzésébe is, de csak röviden
* a bringás rész (’The Cycling Reporter’) Owen Wilsonnal ugyan rövid, de kb. nem szól semmiről – igazi értelme csak annyi, hogy gyönyörűek a képek, a színek… csoda! a legutolsó macskáig, ami átfut a színen…
de ennyi, zéró
* a festményes rész (’The Concrete Masterpiece’) volt a 2. kedvencem, egyértelműen Benicio Del Toro (mennyire passzol Wes filmjébe! sosem gondoltam volna, de nagyon működik!! ;)), Adrien Brody, de legfőképp Tilda Swinton miatt, aki zseniális ezzel a foggal :P (na, ő használ sok-sok szakkifejezést)
külön cukiságbonbon, hogy a fiatal festőt (aki korábban nem volt művész) a ’Grand Budapest’ lobby boy-a, Tony Revolori alakítja <3
Léa Seydoux nekem nem tett sokat hozzá – az Uraknak sztem. annál inkább :D
sosem láttam még Wes filmjében ennyi meztelenséget… vagy eleve: bármennyi meztelenséget is…
na, itt adnak neki
nem vagyok prűd, nagyon nem, de nekem picit sok volt…
a sztori egész a végső „megoldásig” sztem. nagyon rendben van, tetszik a FF-színes váltogatása, a sok szürreális húzás, a börtönben a karakterek :), szóval sok minden…
* utána jön a forradalmas rész (’Revisions to a Manifesto’), amiben a megszokott és kedvelt Frances McDormand mellé Wes ismét beújított egy nagy nevet, egy új arcot, Timothée Chalamet személyében (a többi szereplő itt általában francia), aki Beniciohoz hasonlóan szintén nagyon passzol ebbe a világba <3
ők ketten jók voltak, de a sztori nekem blőd, gagyi :( - talán még a bringás résznél is rosszabb (az legalább szép volt és rövid :P
nekem túlzó volt, közben meg nem mondott semmit
de a 2 főszereplő alakítása maximálisan hibátlan, T.-ét pedig meg kell zabálni <3
1 bónuszt azért kapunk: Christoph Waltz cameózik egy jót ;) – és mi sem okozna nagyobb örömet, ha ő is visszatérő vendég lenne mostantól a Wes-csapatban
ha Benicio, T. C. és Ő beszállnak ebbe a baráti körbe Bill Murray és a többi „visszajáró vendég” mellett, ó, mennyire boldog ember lennék!
illetve, ha még 1 valamit ki kéne emelnem, az a kis színdarab-részlet lenne, no, és nem csak kimondottan Rupert Friend (nyamm <3) miatt
már amikor a moziban voltam, akkor is kiszúrtam valakit, és igen, ő, az
a hangjáról ismertem fel, hiszen egy ágyon ül, háttal nekünk
aztán később megfordul és az arcát is láttam
na, ez az, Gyerekek!
ez IS az, ami naggyá teszi Wes mestert, hogy felkéri ezt a srácot, Alex Lawther-t (a filmben Morisot névvel fut), hogy mondjon el 1-2 mondatot – ennyi…
egy cameo, mint Chr. Waltznál
ez a srác volt a ’The End of the F***ing World’-ben a főszereplő (sajna az 1. évadról nem írtam, de a 2.-ról igen ;))
mekkora!!!
és Westől is!
nem mindenki képes ilyen kérésekre – és látjátok, ezek a nagy sztárok mind futnak hozzá, 1 mondatért
Istenem! én még FIZETNÉK is azért, hogy egy bármilyen filmjében BÁRMI lehessek… a háttérben egy árnyék… a buszon egy ember, full takarásban…
őrjítő!
* a TOP kedvenc (persze nem biztos, hogy mindenki egyetért velem) a ’The Private Dining Room of the Police Commissioner’ – mind sztoriban, mind képi világban, mind szerkezetében (az interjú – amiben elmeséli Roebuck Wright a történetet, persze 1-2 leágazással ;))
sorolnám a főbb szereplőket: Jeffrey Wright (az újságíró-ételkritikus, akivel az interjú készül), Liev Schreiber (aki az interjút készíti), Mathieu Amalric (akinek elrabolják a fiát), Edward Norton (az elrabló), Saoirse Ronan (a banda egyik tagja), Antonia Desplat (a banda egy kevéssé fontos tagja, de amiért idézem, ő Alexandre Desplat lánya (!), Willem Dafoe (egy bűnöző, aki miatt ez az egész van…) és Stephen Park (a szakács) <3
szerintem az egész imádnivaló és még izgalmas is
némi kis érzelmekkel, drámával (Roebuck Wright karaktere kapcsán) – de azt sem tolják túl…
ez full szerelem volt…
nem beszélve a hihetetlenül jó animációs részről, ami Gwenn Germain + a stábja munkáját dicséri: ő és kb. 15 animátor 7 hónap alatt rakták ezt össze
(azt art-rajongóknak itt mondanám el, hogy a végefőcím alatt az újság címlapjait Javi Aznarez készítette… mindet! és egytől-egyig nagyon komolyak! vagy 3-4 is a fejembe égett, sztem. örökre… pl. a nyugdíjasok, akik maszkban kenyeret „rabolnak” a pékségben, vagy a pasi, aki nyugodtan kávézik, azt nézve, hogy a szemben lévő ház lángokban, és valaki épp ugrik ki az ablakon… atya ég! MINDENT elmondanak!! a pisztoly a tányér mellett! az elegáns nő a nyomornegyedben...)
* ott van a keret, az újság, az újságírók (az említett 4 történet újságíróján kívül), Bill Murray <3, mint a főnökük, akinek az egyik szabálya, hogy „ne sírj”, a másik pedig, hogy igazából bárki bármit írhat, tűnjön úgy a cikkben, mintha szándékos lett volna, mintha direkt úgy akarta volna írni az újságíró
(és itt is micsoda névsor, milyen nevek! epizódszerepben! Elisabeth Moss, Jason Schwartzman, Jarvis Cocker – ja, és a narrátor: Anjelica Huston)
viszont akkor meg mennyire igaza van, amikor az ételkritikus sztorijában kéri, hogy maradjon benne, amit a szakáccsal beszélgettek, mert az a legjobb rész
és igen! az megkoronázza az egészet
minden szava arany
az ízekről…
meg ez az összegzés, ami mindenkinek szolgálhat egy ars poeticaként is: „Seeking something missing. Missing something left behind.”
csodás…
szép lenne, ha itt hagynám abba, tudom, ezzel a magasztos gondolattal
de nem tudom, és nézzétek ezt el nekem
Wes kapcsán nem tudok leállni
ez a formalizmus, a színek, a szimmetria…
és hiába mondják, hogy pasztell… nem! sok a sárga (pont az a napraforgó sárga, amit a leginkább imádok, amilyen színűek a falaim…), sok a kék
nem púder, nem barnás – vagy nem csak az… hanem sok-sok szín
az meg teljesen egyértelmű, hogy az újság, a The French Dispatch a The New Yorkerre, és annak bizonyos újságíróira utal – ők meg is vannak nevezve a végén
mindre rá lehet keresni, a sztorikra is (pl. a francia lázadás…)
én nem tudom, igaz-e, hogy egész Hollywood utálja West – olvastam ilyeneket (mert „csak” gazdag fehér emberekről forgat filmet… bakker! komolyan?!)
de Gyerekek, ha Bill Murray 10. alkalommal is (az majd az ’Asteroid City’ lesz) elmegy játszani neki… nem hinném, hogy akkora gyökér lenne
művész… gondolom, vannak furcsaságai...
de ha ILYEN dolgok kerülnek ki a keze közül, akkor ez gond?!
és mondom mindezt ezt úgy, hogy ez a film nem is tetszett annyira
viszont a Wes iránti rajongásom és szerelmem sosem fog elmúlni, azt hiszem
én ilyen világban akarok élni, amit ő megfest <3
még akkor is, ha jelen esetben ennek a városnak a neve (fordításban) Boredom-upon-Apathy (Ennui-sur-Blasé) ;)
U.i.: nem tudja valaki a mester e-mail címét véletlenül?! :D

(Fotó: nme.com)

(2023. június 4.)