2022. júl 26.

Két nyár (1. évad) / Twee zomers / Two Summers (season 1) (2022)

írta: Petra mozizik
Két nyár (1. évad) / Twee zomers / Two Summers (season 1) (2022)

dos-veranos.jpeg

szeretem, amikor valami kristálytiszta és egyértelmű
jelen esetben az, hogy ez egy mesterien felépített sorozat 1. évada, és csak remélni tudom, hogy NEM lesz folytatása, mert így tökéletes, ahogy van
egy izgalmas, fordulatos, előre meg nem tippelhető, ki nem található csavarokkal teli feszült krimi/dráma
mivel szeretnék részletesen és őszintén írni róla, SPOILER-veszély közeleg, szóval csak azt tudom mondani: fantasztikus, nézzétek meg, utána pedig várlak vissza ide titeket, hogy elolvassátok, mit írtam róla
vajon egyetértünk majd?! jelen esetben szinte biztos vagyok benne, hogy igen, mert ez a sorozat értékálló, mint az arany ;)
ugyan a végével és a megoldással volt némi aprócska kis bajom – leírom majd azt is –, de ezt leszámítva tökéletes
vagy szinte tökéletes
nem szoktam pontozni, de mondjuk 9 a 10-ből
no, akkor belekezdek…
adott 5 fiú és 3 lány, barátok, párocskák
vannak, akik épp járnak egymással, vannak, akik épp szakítottak és mással álltak össze (a társaságból), van, aki reménytelenül szerelmes valakibe, de az illető csak barátként tekint rá, van, aki csak szexet akar
az egyik gazdag srác házában gyűlnek össze egy nyáron 1-2 napra
esznek, isznak – főleg az utóbbi –, drogoznak
hülyülnek, ökörködnek a medencében, de elsősorban buliznak
és van u.ez a társaság 30 év múlva
1 mínusszal (valaki meghalt abból a bandából, 1 fiú) és 1 plusszal (az egyik srácnak „külsős” barátnője lesz)
folyamatosan ide-oda váltogatunk a síkok és a jelenetek között
múlt és jelen
akit látunk a múltban, az vajon most, 30 év múlva ki a jelenben?! – nem derül ki azonnal (nem mondják a neveket stb.)
eleinte ez is izgi játék
aztán elég gyorsan, sőt, azonnal bekúszik a dráma: a múltban az 5 srác közül 4 részt vett vagy tanúja volt az egyik lány megerőszakolásának – aki kiütötte magát a gyógyszer + pia + fű kombótól és öntudatát vesztette
elvileg 2 fiú szexel vele, miközben ő ájultan fekszik az ágyon – bár gyakorlatilag az egyik csak „imitálta” ezt (hogy „menőnek” tűnjön) – ő ezt állítja, sosem derül ki az igazság
az egyikük felvette videóra
1 meg ült összeroskadva a fotelben
ergo: mindenki látta, tudta, benne volt – és hagyták
viszont nem hagyták abba, nem állították le, csak 1 ponton túl
az 5. fiú épp az egyik lánnyal szexelt egy másik szobában és vele aludt el – ő teljesen kimarad ebből a dologból, de mégsem
ugyanis az ő kamerájával, az ő kazijára vették ezt fel és ő azt hitte, a saját filmje van rajta és eldugta
a srácok másnap megsemmisítik a kamerában lévő kazit, elégetik (azt hiszik, hogy az az övüké), az 5. fiút pedig sosem avatják be – és azt gondolják, ezzel minden rendben
nem tudják, hogy ez egy másik kazi volt, az övüké, amin rajta van a bizonyíték, bizony túlélte és csak évek múltán kerül napvilágra
nem tudni, ki által…
vagyis evidens, hogy az 5. fiú találja meg (aki nem volt benne), használni is akarja, és igen, arra, ami valóban történik – zsarolásra, de végül mégsem teszi meg (ez csak a vége felé derül ki, sokáig ő is gyanús…)
de hogy kerül ki? ki küldte el az egyik pasinak a 4-ből telefonon? és mellékesen pont azon a napon, amikor elutaznak az ő + a felesége luxi magánszigetére, hogy 30 év múlva ismét együtt bulizzanak + megünnepeljék a feleség 50. szülinapját?!
egyértelmű, hogy a zsaroló köztük van
de ki lehet az?!
elindul a találgatás…
közben pedig olyan durva, brutális titkok derülnek ki, amelyek sokáig szintén a múlt homályában léteztek csak és talán sosem kerültek volna a napfényre, ha el nem indul itt egy masszív gyanúsítgatás, vádaskodás, a dolgoknak az egymás fejéhez vágása és a többi
nem akarok mindent elspoilerezni, vagyis nem kötöm nevekhez őket, OK?
az egyik legdurvább és megrázóbb az, hogy az a lány, akit megerőszakoltak, hozzáment az egyik sráchoz és annak a felsége
a másik – nem kevésbé erős titok –, hogy az a fiú, aki meghalt (igazából ő volt a fő erőszakoló) halála (bent égett a házban) nem teljesen volt véletlen
igazából feldühített valakit (pont azt a srácot, aki nem volt benne az erőszakolásban, az 5.-et), egy teljesen más téma kapcsán és ő bosszúból rázárta az ajtót
vagyis, amikor este egy véletlen elektronikus hiba miatt tűz üt ki a házban (túlterhelték a hálózatot), ők meg épp hogy csak felébrednek rá, hiszen mindenki kiütötte magát, hajszálon múlt, hogy mindenki épségben kiérjen...
volt, akit ébresztgetni kellett, volt, akit szinte kimenteni
az egyik srác visszafutott ezért a bent maradó fiúért is – nem tudva, hogy valaki bezárta kulccsal a szobáját, de akkor már akkorák voltak a lángok, hogy nem tudott felmenni érte…
de pl. kiderül az egyik csajról (a „külsősről”, aki nem ismeri az eredeti bandát) az, hogy anno (10 éve) escortként (értsd: szex worker-ként) dolgozott és lám-lám, mit hoz az élet?! lefeküdt a társaságból az egyik pasival, sőt, viszonyuk volt ("szakmai", nem szerelmi)
véletlenül derült ki számára, hogy a társaság tagja, és nem mellékesen az, hogy nős
aztán az is igen „cuki” kis titkocska, hogy valaki úgy élte le az életét, hogy a – nem mellékesen – fogyatékkal élő, kerekesszékhez kötött fia nem az ő fia, hanem a társaságból egy másik pasié (ez új infó annak az „apának”, aki azt hitte, ő az apa, és annak az apának is, aki valóban az apa)
no, ilyen kis „nyalánkságok” vannak – mindet azért nem mesélném el…
ha nem lenne elég (de az :) :)), hogy itt ez a videó, a zsarolás ténye, amiről szép lassan (így vagy úgy) mindenki tudomást szerez a szigeten, még kiesnek ezek a csontvázak is a szekrényből
a durva az egészben az, hogy a pasi, aki a telójára megkapta a videót, majd a többi pasi, akiket beavat, úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, ünnepelnek, megy a színjáték
de azért egyre kevésbé tartható ez az álarc
és az egy dolog, hogy pénzt kér valaki ezért, de mivel 4-en látszanak a videón (ebből 1 ugye meghalt már), hármójukra ez nagyon rossz fényt vet
nem csak azért, AMIT tettek (és hogy az mennyire szörnyű…), hanem azért is, mert a megerőszakolt lány/nő itt van közöttük, 30 év után, nem mellékesen az egyik férfi felesége + még bejátszik az is, hogy híresek, gazdagok a jelen életben
van mit veszíteni… nem kevés
no, de kit érdekel ez, ha egy ennyire undor dolgot követtek el (és persze arra hivatkoznak, hogy berúgtak, bedrogoztak, fiatalok voltak), de még súlyosabb, hogy nem mondták el a csajnak… nem hogy OTT és AKKOR (amúgy tervezték…), de AZÓTA sem
érzitek a feszkót, ugye?!
iszonyat jó!!
közben persze vannak még olyan kis „apróságok”, amik személyes drámák: valakinek a régi pasija, férje azóta más nővel van – ezt megélni, feldolgozni... van, akinek nincs gyereke – nem akart, nem jött össze… mi van a háttérben
és ilyenek…
kuszák a szálak, hiszen szinte mindenki ismer mindenkit, sőt, a 3 lány/nő ismeri a 4.-et, az újat is, mert jógatanár és hozzá járnak (csak a pasik közül van olyan, aki most találkozik vele először)
kicsit összegezném: múltbéli súlyos dráma + múltbéli szintén súlyos (de azért kisebb horderejű drámák) + mindenkinek a jelen életében lévő drámái + a szigeten kipattanó drámák (amik vagy a múlthoz vagy a jelenhez kötődnek)
és még csak ezekre jön rá, hogy a pasik között terjed a videó és a zsarolás híre, mindenki mást vádol, gyanúsít, közben a nők meg nem tudnak semmit (nem mondok el mindent, OK?! ;))
egy ponton ugyan látjuk, hogy a megerőszakolt lány/nő, aki ugye valakinek a felesége lett, szintén nézi a videót…
nem tudni, hogy ő is megkapta-e esetleg vagy épp ő a zsaroló
ezen is lehet agyalni
viszont mindezek ellenére nem vall színt erről, nem mondja sem a férjének, sem a többieknek, és úgy tesz, mint aki jól van
a 19-re lapot húztak a sorozat készítői – ha mindez nem lett volna elég –, és az utolsó 1-2 részben (mindössze 6 részes, gyorsan letolható + annyira izgi, hogy akarod is nézni…:P) elkezdjük azt látni, hogy a sziget nem a jelen, hanem azóta is történt valami
van egy nőci (nem tudom, már ki ő, mi ő… valami zsaruféle vagy jogász), aki tanúvallomásokat vesz fel szereplőinktől – vagy azért, mert a szigeten történt valami (gyilkosság? halál?) vagy azért, mert a múltbéli balhé kipattant és azt bűnesetnek kezelik
és akkor el is érünk a pici kis bajomhoz – itt pláne erős spoilerek lesznek (de neveket még mindig nem mondok, hogy ne fedjek fel mindent)
az utolsó előtti rész és az utolsó rész picit össze lett csapva
egyrészt iszonyú gyorsan kiderül, hogy ki is találta meg az 5. (nem résztvevő) fiú videóját (az mondjuk sejthető lesz... max. amiatt mész félre, hogy elvileg ő iszonyú mély és őszinte viszonyban él a nőjével, mindent megbeszélnek, mindent bevallanak egymásnak… nos, kiderül, hogy nem, a nőci hazudik...)
kiderül, hogy kinek mutatta meg, ki küldte el a megzsarolt pasinak, ki mindenki van benne, és ez az egész nekik „csak” egy játék
amihez minden joguk megvan, de mégis jobban örültem volna, ha az áldozat csaj/nő küldi ki a videót
vagy mondjuk kiderül, hogy az elkövető srác mégsem halt meg és ő áll bosszút mindenkin (lett volna oka rá – kiderül az is, miért) – sokáig én amúgy erre gyanakodtam
szerintem nagy húzás lett volna, nem?!
(sajnos közben vannak olyan utalások, hogy tényleg meghalt, úgyhogy megdőlt ez a teóriám :()
aztán utána a videókamerás fiúra gyanakodtam, ami részben igaznak is bizonyult, hiszen a videó valóban nála volt – az más kérdés, hogy ez a rész full kitalálhatatlan, AHOGY és AMIKOR ez kikerült és pláne, AKI által
ugyanis nem a megerőszakolt lány/nő volt, pedig ő volt a 3. tippem, hanem a barátnő (a "külsős")
pikk-pakk kipattan a sztori a vádaskodók és a bűnősök között – én itt szerettem volna több drámát, sírást, megbánást látni
kiderül sok múltbéli és jelenbéli titok
valakik elválnak – az is hirtelen bejelentés, pláne úgy, hogy csak az egyik fél tud róla…
szóval ezek mind végigpörögnek, elsősorban az utolsó részben
és persze fény derül arra is, hogy mi a bűntény a szigeten :(
az is túl gyorsan történt meg és nem is igazán értettem (miért pont ő?! a hírneve miatt?!)
nagyon, nagyon sajnáltam, hogy ez az ember halt meg, maximálisan ő volt a kedvencem mindenki közül, talán ő volt tanúsította a leginkább a megbánó magatartást és talán ő követte el a legkevesebb bűnt (az erőszakoláson ott volt, nem tett semmit – attól nem mentesül… de más mocsok nem derül ki róla…)
szorítottam neki és a kiszemelt nőjének… ami amúgy össze is jött volna, ha nincs ez a dráma :(
már csak az a kérdés marad eldöntetlen, hogy akkor lesz-e ebből bírósági ügy vagy sem?!
vajon milyen levelet hozott a posta?
nos, mivel Sophie (az áldozat) azt mondta, hogy nem akar vádat emelni, amikor pedig megkapja a levelet, eléggé megkönnyebbültnek látszik, ő és a férje is – szerintem nem lesz ügy
épp emiatt írtam, hogy nem kéne 2. évad, sem több fordulat vagy csavar
ez így jó, ahogy van
és így nagyon jó
mindig szerettem azokat a példákat, amikor no name színészek, no name stáb, minimál költségvetésből összerak valami ilyen szuper dolgot!
nem kell nagy truváj, semmi extra, csak egy jól megírt forgatókönyv – az mindennek az alapja
az meg, hogy én esetleg picit tovább húztam volna a feszültséget és nem lett volna a végén még ez a két fordulat, az én személyes ízlésemet tükrözi… nincs itt semmi gond
agyalni kell, közben meg átgondolod ezt az egész szitut, morálisan is…
én szerettem…

(Fotó: finde.latercera.com)

(2022. július 26.)

Szólj hozzá

Két nyár Twee zomers Two Summers