2024. máj 26.

Challengers / Challengers (2024)

írta: Petra mozizik
Challengers / Challengers (2024)

29challengers-tennis-01-gjph-videosixteenbynine3000.jpg

FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott

azt hiszem, csöppet sem meglepő, hogy vártam ezt a filmet – és NEM Zendaya vagy az édeshármas miatt (rögtön szögezzük le: amit látni a trailerben, az a MAX, ami történik közöttük, szóval nem kell semmi durvára (vagy túl szexire) számítani… :P)
mondhatni, hogy ez egyértelműen nem akart korhatáros film lenni, gondolom azért, hogy a fiatalabbak is megnézhessék
szóval, igen, mindamellett, hogy Zendayát szeretem, mint színésznőt, nagyon tehetségesnek tartom (főleg az ’Euphoria’ sorozat miatt – kritika a blogon ;)), sőt, jól is énekel (’The Greatest Showman’ – kritika szintén a blogon ;)), nem miatta néztem meg a filmet, hanem a nagyszerű rendező, Luca Guadagnino miatt (akinek a hátát láthatjátok az írásomhoz csatolt fotón :D)
neki köszönhetjük az alábbi filmeket: ’A Bigger Splash’, ’Call Me by Your Name’, ’Suspiria’ (a 2018-as feldolgozás) és a ’Bones and All’ – ezekről IS mind írtam a blogon
voltak még korábbi filmjei is (3), amiket nem láttam (MÉG) és idén jön tőle még a ’Queer’ is, Daniel Craiggel, ami már a címében is sejteti, hogy miről szól majd :P
az olasz mester nagyon nagy kedvencem, és ugyan nem vagyok profi kritikus, sem szakértő, de azért ennyi filmjét látva igencsak fel lehet fedezni bizonyos „ismertető jegyeket” nála…
ilyen pl. az erotika-szexualitás, a nyílt beszéd a homoszexualitásról (ebben ugye személyes érintettsége is van), a szép, művészi képek, beállítások (még akkor is, ha horrorról van szó ;)), a jó zene (nem először dolgozik együtt Trent Reznorral és Atticus Ross-szal) stb.
azt fontos leszögeznünk, hogy NEM egy teniszfilmről beszélünk
(abból van már RENGETEG; jól mutatja, hogy pl. én is írtam a ’Battle of the Sexes’-ről és a ’King Richard’-ról is, de láttam a ’Wimbledon’-t és a ’Match Point’-ot is (utóbbi Woody Allen), és azokat is nagyon szerettem… de ezek mellett is millió +1 van még…)
bármennyire is központi szerepet játszik benne, és mindhárom főszereplő profin teniszezik (az egyik lesérül, belőle meg edző lesz), ez NEM a játékról és a nyerésről szól
vagyis, DE, PONT ARRÓL, csak nem a teniszpályán
az a „csatatér”, a színtér, ahol lejátsszák az igazi harcot, küzdelmeket, de többről van szó, mint egy meccs megnyeréséről…
pont ez a jó benne és ettől (is) izgi
ez valójában ennek a 3 embernek (Tashi – Zendaya; Patrick - Josh O'Connor; Art - Mike Faist (akiről 1 pontig, még a tariler megnézésekor azt hittem, hogy Domhnall Gleeson (nagy kedvencem) – de kiderült, hogy nem… viszont az is, hogy nem egyedül én tévesztem össze őket, vannak erről jó kis cikkek a neten ;) :D) a kapcsolatáról szól, és a szerelmi háromszög „szára” nem is teljesen evidens minden irányban
az, hogy a 2 fiú között ez most „túl a barátságon” :D, vagy sem… háááát, nehéz eldönteni
1 pillanat erejéig úgy tűnik (és ahogy az elején is írtam: nincs szex!), de nekem előtte és utána is inkább barátok, nagyon jó barátok, amiben valóban „beleköp” Tashi, vagyis Z. karaktere
hiszen elindul a versengés, hogy kié legyen a lány – végül mindkettőjüké lesz
ez pedig sosem jó… és nem is könnyű…
és egy háromszögben mindig van 2 olyan érintett, aki „benne van”, 1 pedig, aki kimarad – és világos, hogy neki a xar
ez amúgy 3-as barátságokban is mindig így van… akár lányok, akár fiúk között…
az meg pláne nem szép, ha 2 ember együtt van, de közben ebből a 2-ből az egyik a „kívülálló” a 3.-kal találkozhat, vele tesz ezt-azt (és igen, itt van szex is, de nem látjuk, nem mutatják)…
az már árulás, megcsalás
szóval nálam egyértelműen Tashi karaktere a ludas, ő rondít bele ebbe a szép és idilli barátságba – amiből persze ki tudja, lett-e volna valaha más is… mind a 2 srác egyértelműen hetero, annak is állítják be magukat, csajoznak is bőven (főleg P.), de azért annál a jelenetnél (+ a szaunásnál) 1 perc erejéig elgondolkozol ezen
amúgy én L. G.-tól ennél picit durvább dolgokat vártam, bevallom, báááár a ’Call Me by Your Name’-ben (ahol EGYÉRTELMŰEN ez a központi téma) sem volt semmi igazán botrányos (OK, a barackos jelenetet leszámítva, sztem. :D)…
ez a film nézhető, kellemes, fordulatos, akár még izgalmasnak is nevezhető, de hogy nem rágtam le a 10 (mű)körmömet, az is biztos :D
egy picit visszakanyarodva a teniszhez: rajongója vagyok a sportnak és bizonyos játékosoknak is (csak a ff. tenisz érdekel, bocsánat :P), itt a filmben pedig azért elég sok meccs és jelenet van, és felmerül a kérdés, hogy a 3 főszereplő játszott-e
igen is és nem is
6 hétig edzettek rá intenzíven (Zendaya 3 hónapot, Brad Gilberttel), és leginkább Mike-nak (Art) volt ez szenvedés – nagyon nehéz jelenetei voltak
sokszor úgy oldották meg ezt, hogy a színészek csak a teniszütő nyelét tartották (nem volt meg a hálós „feje”), és így nagyobbat, erősebbet tudtak ütni – a többit meg utána odatették CGI-jal :D
még az is cuki teniszes kikacsintás, hogy a 3 karakter neve az A, T és P kezdőbetűket viseli, vagyis ez az ATP-re utalás (The Association of Tennis Professionals)
ha valami negatívumot kéne említenem – amellett, hogy azért nem haltam bele az izgalomba + picit ennél „erősebb” jeleneteket vártam –, az az lenne, hogy az időbeli ugrások – bár érthetőek voltak – szerintem el voltak túlozva
vagy az, hogy folyamatosan feliratozták: „most”, „13 évvel ezelőtt”, „12 évvel ezelőtt”… és sorolhatnám...
nonstop!!
azt értem, hogy a történet szempontjából így volt izgi, nem akarták, hogy minden kiderüljön (vagyis, hogy T. és P. egyszer már korábban is félreléptek, amikor T. már Arttal volt…), de szerintem idegesítő volt a sok ide-oda ugrálás
a vége természetesen zseniális!
nem okozott csalódást, és teljesen érthető, hogy mi történik itt
az, hogy mi lesz EZUTÁN, az már más kérdés
marad „egyben” a régi 3-as?
Z. lesz P. edzője?
az, hogy ki nyeri a meccset, a legkevésbé sem fontos – sokáig annak tűnt, de ebben az utolsó pillanatban, a „megoldásban” már nem fontos
az meg, hogy Z. miért üvölt fel, és ugye pont azt a mondatot mondja, mint a saját, korábbi meccsénél, amikor nyert, és amire a fiúk utalnak is neki – nos, ez is kettős
dühös is lehet (sztem. amúgy az – nekem EZ a megfejtésem… ő nem ezt várta, hanem azt, hogy VALAKI győzzön), meg akár elégedett is (de ezt kevésbé hiszem :P)
a lényeg az, hogy a fiúk „egyesültek”, itt a nagy baráti ’reunion’, és látszik, hogy nekik ez fontos volt
a csaj egyértelműen egy éket vert közéjük, és sztem. L. G. rendező fejében is ez járhatott a készítés alatt – bár ez egy erős tipp (a sztorit nem ő írta, hanem Justin Kuritzkes)
szóval maga a film szerintem egy olyan 7-es kb., de ezzel a végével, ezzel a befejezéssel egy picit felfelé kanyarítanám az egészet – sokat „mentett” rajta
az a rész, amikor P. „jelzi” Artnak, hogy mi is történt (lejjebb teszi az ütőt), az sztem. maximálisan kitalálható – nem hiszem, hogy ne fordult volna meg mindenki fejében, hogy ez lesz az igazi bosszúja… pláne, hogy ezt a jelet csak ők ketten ismerték, Tashi ugye nem
szóval AZ vágható, de ami igazán a végén van (ugrás-ölelés), az nem
és tényleg a BEST, ami csak elképzelhető
nagyon rendben volt
szórakoztató, jó kis film ez
ha nem is a legjobb tőle, de teljesen OK! ;)

(Fotó: nytimes.com)

(2024. május 25.)

Szólj hozzá

Queer Euphoria ATP Woody Allen Trent Reznor Zendaya Daniel Craig Wimbledon Eufória Domhnall Gleeson A Bigger Splash Luca Guadagnino Call Me by Your Name Battle of the Sexes The Greatest Showman Suspiria Match Point King Richard Josh OConnor Atticus Ross Mike Faist Battle of Sexes Bones and All Bones & All Challengers Justin Kuritzkes Brad Gilbert The Association of Tennis Professionals