Lee / Lee (2024)
FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott
Lee Miller, vagyis Elizabeth "Lee" Miller egy amerikai modell volt az 1920-as években, aztán Európába, Párizsba költözött, ahol már fotósként dolgozott
elsősorban divatfotókat készített, majd a II. Világháború alatt a brit Vogue-nak (később már amerikai állampolgárként) tudósított, és a háborús helyszínekről, különböző eseményekről (pl.: London Blitz, Párizs felszabadítása, koncentrációs táborok :() küldött beszámolókat
nem volt egyszerű éles helyzetbe kerülnie, nem nagyon akarták hagyni neki, hiszen NŐ, de végül is csak sikerült…
az más kérdés, hogy lelkileg mennyire viselte meg, amit/amiket látott :(, illetve, hogy a képeit mennyire hozták le utána…
benne volt a közepében, illetve ott volt a végén is, azokon a helyszíneken, ahol már csak a halál volt jelen, vagy az a pár túlélő – akiknek szinte kihunyt a szeméből az élet
többek között Hitler rezidenciájára is bejutott, ahol elkészítette (pontosabban őt fotózták le) azt a világhírű képet, amikor megfürdött a Führer kádjában
hogy mi vitte erre?! szóba kerül a filmben is…
a ’Lee’ igazából flashbackek és beszámolók sorozata, mármint NEM dokumentarista módon, hanem „rendes” filmként
Kate Winslet alakítja Lee-t, természetesen – a tőle megszokott – tökéletes minőségben
ha nem is ez (talán) élete legjobb alakítása, döbbenetesen érzékeny módon áll hozzá a szerephez, és amúgy az egész filmhez is, ami 8 (!) évbe telt, hogy elkészüljön
volt pl. olyan időszak, amikor annyira pénzhiányban voltak, hogy az Oscar-díjas színésznő fizette az egész stábot (mindenkit) a saját zsebéből, 2 héten át (ő a film egyik producere is)
Lee Miller fia, Antony Penrose írt egy könyvet az anyjáról, ’The Lives of Lee Miller’ címmel, főleg ezen alapul a film; a rendező pedig az elsőfilmes Ellen Kuras (és igen, itt is, innen is látszik a női szemszög), aki ugyan nem új a filmes szakmában, hiszen operatőrként jól ismert
a mozinak van egy kerete: egy fiatalember (Josh O’Connor alakításában – ’Challengers’) interjút készít a már nagyon idős Millerrel, aki a fotókon keresztül mesél az életéről
pl. arról, hogy hogyan alakult ki a szerelem közte és Roland Penrose (a még mindig nagggggyon szexi Alexander Skarsgård alakításában, aki mindössze 1 évvel fiatalabb K. W.-nél, de olyan, mintha 38-40 lenne csak :P) között, az életükről Londonban, illetve Lee munkáiról
fontos szerepet kap még benne David Scherman, Lee amerikai – szintén fotós – kollégája, akit Andy Samberg (’Palm Springs’) játszik hasonlóan érzékenyen és meghatóan (nekem az egyik legnagyobb elérzékenyülést amúgy ő okozta, az a pillanata, amikor megtörik és elsírja magát – hozzáteszem, előbb, mint Lee…)
igazából Ő készítette Lee-ről azt a képet a kádban, de a sztori szerint Lee „rendezte be” a helyszínt, meg ő talált ki mindent hozzá
Millernek amúgy ezen az érdekes és sztem. elég sok kérdést felvető (de ettől még nagyon jelentős és emblematikus) fotóján kívül is sok legendás képe készült, amik eléggé „disturbing”-ek, hogy finoman fogalmazzak
felkavaróak, megrázóak, sokkolóak
halottakról, SOK halottról, csont és bőr emberekről… :(
nem is ragozom, mert mindannyian láttunk, láttatok már ilyen képeket – ha más nem, filmekben
persze, ilyenkor mindig felmerül a kérdés: miért kell még egy újabb mozi, ami pl. bemutatja azt, hogy mi zajlott a koncentrációs táborokban?! nem láttuk már elégszer?!
szerintem ebben nagyon sok ember fájdalma van, sok ember fájdalmas története
hiszen mindenki, aki ott elhunyt, valakinek a fia, lánya volt, a testvére, a rokona, az anyja, apja, a szomszédja, a barátja, a kollégája… és sorolhatnám
ez mennyi történet! mennyi el nem mesélt dráma!!
nem tudom, a világ mikor tudja ezt kiheverni, megemészteni?!
aki pedig azt mondja, hogy „köszi, elég volt már, lépjünk túl!”… nos, nem muszáj ezeket a filmeket megnézni…
amúgy ez nem CSAK erről, konkrétan a zsidókról szól, viszont a II. Világháború kapcsán abszolút megkerülhetetlen (és miért is kéne megkerülni?!) ez az érintettség, az egész holokausztot :(
az biztos, hogy Lee életén, szemén keresztül belelátunk sok mindenbe, olyanba is, amibe eddig nem
és eleve, hogy milyen volt ott és akkor NŐNEK lenni, dolgozni – egy olyan területen, helyzetben, amikor ezt nem „lehetett” volna, vagyis sokan úgy gondolták, hogy nem kéne…
milyen volt megélni ezt, amellett, hogy „legyen” feleség, majd később anya is
milyen volt a férjének az, hogy Lee nem ment haza, a biztonságba… hanem ment tovább a felszabadító seregekkel, egyre beljebb Németországba
látjuk a háború végének következményeit, a megtört emberi életeket, sorsokat (pl. Marion Cotillard megrázó alakításában)… és ők mind-mind valós emberek, nem fiktív figurák
bennem mindössze kétszer merült fel az, hogy Lee hogyan volt képes erre, hogyan volt ereje, lélekjelenléte, hogy elkészítse ezeket a képeket?!
vagy talán ennyire „érzéketlen” volt (?! megítélés kérdése)
közben tudom, ez egy munka, ez egy szakma
„beszámoló” egy háborúról, annak áldozatairól, a „következményekről”, legyenek bármilyen fájdalmasak is
az egyik a már sokat emlegetett fürdőkádas kép, a másik pedig, amikor azt a tőle is nagyon rettegő kislányt fotózta le
aki persze egy csodálatos arc és szempár… és mennyi minden volt abban a szemben!
ott akkor arra gondoltam: „miért?! ezt miért kellett?!” ennyire fontos volt, hogy lefotózza?! vajon tényleg az utókornak akarta megőrizni ezt a pillanatot, a fájdalmat VAGY volt benne önös célja is?!
biztosan gáz vagyok, hogy ezt egyáltalán feltételezem!
de vajon hol van a határ abban, hogy MIT mutatunk meg, mennyire megyünk bele mások borzalmaiba, személyes szférájába – és mennyire „muszáj” ezt megtennünk??
igaz, látjuk, hogy Ő (Lee) is elérzékenyül, de azért csak kattint és kattint és kattint
persze, lehet, hogy ezt egy fotós maximálisan megérti – hiszen ilyen egy ízig-vérig dokumentarista
ahogy most én vergődök itt, hogy megfelelő szavakat találjak arra, hogy leírjak 1-1 történetszálat, jelenetet…
mert nehéz róla írni is, óvatosan akarok fogalmazni, senkit nem megbántva, nem elítélve
de nehezen megy :(
mert tényleg annyira felfoghatatlanul borzalmas az, hogy ez megtörténhetett… és a háború, a halál most is itt van körülöttünk, a MAI NAPIG nem tanul az emberiség
rettenet…
az, hogy nagyhatalmak, bizonyos emberek pénzért, hatalomért, területekért, az azokon található természeti kincsekért, vagy akár a vallás nevében háborúznak…
és mi van azokkal a civilekkel, akik egyszerűen csak ott élnek és élni akarnak?! akik semmit nem akarnak: se pénzt, se hatalmat, csak azt, hogy normálisan, békében élhessék a mindennapjaikat, úgy, mint korábban?!
ők miért nem számítanak?! :(
á, hagyjuk is! sosem lesz vége… vagyis nem merek hinni benne, hogy egyszer mindez megváltozik
de jó lenne, nagyon :(
emiatt sem szeretem a háborús filmeket, próbálom is kerülni őket, de mivel nagyon szeretem Kate W.-et és a munkásságát, nem akartam ezt kihagyni
(de pl. ’A bombák földjén’ is egy olyan film volt, ami háborús, mégis, nagyon tetszett, megérintett (szintén női rendező: Kathryn Bigelow))
mindezeken TÚL – ha ez ne lenne elég (de, bőven az!!!) – még Lee-ről is kiderül egy nagyon drámai történet, amit nem spoilereznék most el
sőt, azt sem, hogy a film vége milyen kettős „csavart” tartogat
ezt most ne egy thrilleres csavarként képzeljétek el, nem az
sőt, az egyiket a film végéhez közeledve lehet is sejteni, de szép… szép pillanat, szép felismerés
aztán ami utána történik, az picit megroppantós
a végén pedig látjuk, hogy kivel mi lett, mi történt vele – mindezeket Lee baráti és háborús képeivel „illusztrálva”; olyanokkal, amikről a filmben is szó volt, vagy amikről láthattuk, hogyan készültek
ezek nem mindig könnyűek a szemnek… ahogy az elkészítésük sem lehetett az :(
az egész film lágy, érzékeny, de nagyon fájdalmas – ehhez pedig Alexandre Desplat szerzett hozzáillő zenét
azt mondjuk nem nagyon értem, hogy a most vasárnap esti/hétfő hajnali Golden Globe-on magát a filmet miért nem jelölték ’Drama’ kategóriában?! sztem. ott lett volna a helye!
igaz, picit talán hosszú, lehetett volna (bőven…) vágni belőle, sok olyan kép és szál van, ami nem feltétlenül teljesen világos (pl. Lee és David Scherman kapcsolata – CSAK barátok voltak?!), illetve Lee karaktere, a ridegsége, a keménysége nem tudom, milyen megítélést kap az USA-ban
az tuti, hogy a fia (77 éves) iszonyatosan lelkiismeretesen gondozza az anyja hagyatékát – akit érdekel, olvasson utána
sztem. vitathatatlan, hogy jelentőset alkotott, mindezt úgy, hogy nem promotálta magát… a halála után derült ki, mennyi fotót készített, amik sosem jelentek meg
mindenképpen ajánlós film, Winslet miatt, és maga Lee Miller miatt is; még akkor is, ha hozzám érzelmileg David karaktere áll a legközelebb <3
(Dubrovnik mellett Budapesten is forgatták a filmet; esküszöm, 1-1 lépcsőház kapcsán felmerült bennem… és jah, kiderült, hogy igen, ez itt van…)
(Fotó: latimes.com)
(2025. január 4.)