2023. júl 09.

Mielőtt elmegyek / Before I Fall (2017)

írta: Petra mozizik
Mielőtt elmegyek / Before I Fall (2017)

before_i_fall.jpg

FIGYELEM! 18+-os téma vagy tartalom! kiskorúaknak nem ajánlott...

nem az első – és valszeg’ nem is az utolsó – time loopon alapuló film
óriási reneszánsza van ennek, és most csak azokra a mozikra utalok, amelyekről én is írtam
világos, hogy az ’Idétlen időkig’ az alfája és az omegája ennek
az egyik TOP kedvenc filmem <3
nem tudom, hány milliószor néztem már meg
… és még fogom is, ebben biztos vagyok
hiába ismétlődik u.az a nap, én meg nézem újra és újra (és újra), nem unom meg :D :D
szegény Bill Murray már nagyon… de én őt sosem <3
EZ a film 2017 januárjában jött ki, majd követte febr.-ban a ’Boldog halálnapot!’ – sőt, annak lett egy 2. része is
érkezett egy ilyen sorozat is, a ’Végtelen matrjoska’, 2019-ben (ott is lett 2. évad), illetve ne feledkezzünk meg a ’Palm Springs’-ről sem
ezekről MIND írtam a blogon (kivéve az ’Idétlen időkig’-ről, pedig illene :P), igen, a 2. részekről/évadokról is, ahol volt
valahogy mindegyik más, de közben picit mégis u.olyanok
hiszen hány bőrt lehet lehúzni erről az 1 témáról?!
amit meg le lehet, azt Bill Murray-ék olyan, de olyan csodálatosan (és megismételhetetlenül) tették!
igaz, nekem a ’Boldog halálnapot!’ hatttalmas kedvencem volt, de sztem. azért, mert horror
kicsit visszahozta a ’Sikoly’-féle tinihorror műfajt, azt is nagyon egyedien, ötletesen (a 2. rész talán már nem volt ennyire erős, de azért azt is szerettem)
a ’Before I Fall’ meg valahogy a ’13 okom volt’-ra (1. évad: 2017 március – erről IS írtam ;)) emlékeztet, igaz, az későbbi
ennek központjában is a tinik állnak, a bully-ing, a különböző csoportok, „kasztok”, a házibulik, ahol mindenki lerészegedik, a szex (első szex), de főként arra kiélezve, hogy x mennyire rossz ember és jobbá kell válnia
és meg is érkeztünk írásom központi kérdéséhez: tényleg nem lehet más okot találni, amiért egy embernek sziszifuszi módon (és jópofa ez az utalás a filmben ;)) újra meg újra át kell élnie u.azt a napját?! csak azt, hogy ő rossz ember és jobbá kell válnia?!
és amíg erre nem jön rá, nem is lesz vége?! a FELISMERÉS a lényeg? meg hogy utána akkor elkezd megjavulni?
ha csak ez van, akkor kb. minden embernek át kéne ezt élnie :D
amúgy is, Bill Murray-ék már ezt is a maxra tekerték, minden módon kihasználták, szóval sok újat nem lehet csinálni, esetleg más helyszínre, más közösségbe (fiatalok, idősek stb.) tesszük a sztorit
hősünk ráeszmél, hogy u.azt a napot éli át – kiakad (jogosan), elege van, nem érti – vagy elmondja ezt valakinek, vagy nem (mindegy is, másnapra azok az emberek úgysem emlékeznek rá) – ezek (akiknek elmondják) vagy segítenek neki vagy nem (általában igen) – vagy van ebben társa (ergo: többen is (ketten, hárman) átélik ezt a napot) vagy sem (és ha valaki át is éli vele, nem biztos, hogy ő többet tud… de legalább van egy kis segítség, egy másik nézőpont)
ezek mind-mind benne vannak a fent említett filmekben és sorozatban
aztán jönnek a hangulatváltozások: ha már ilyen xar helyzetbe kerültem, hozzam ki a legtöbbet ebből a napból (vili, hogy ez a legjobb hozzáállás, de ennyi ismétlődés után azért ember legyen a talpán, aki végig ennyire optimista tudna maradni…)
vagy: full apátia… mindent IS lexar
vagy: ha már úgysem emlékszik senki semmire holnap, miért ne tehetném meg azt, amit akarok (mondjuk, bennem felmerülne, hogy mi van, ha EZ a nap volt az utolsó az ismétlésből és holnap új nap kezdődik… és majd mégis mindenki emlékszik?! :D :P)
vagy: megutálja az életét és öngyilkos lesz (számtalan vicces és kevésbé vicces módon)
kihagytam valamit?
lehet…
de amúgy lássuk be, mindig u.az
kis eltérések vannak, de u.az
és a legfőbb: hősünk egy xar ember, xarul élt, valakit (valakiket) megbántott, azért kell a purgatóriumban tobzódnia
meghalni nem tud, továbbmenni nem tud…
talán a ’Végtelen matrjoska’ az, ahol kicsit bonyibb ennél az ügy, ott bejátszik a múlt is (főleg a 2. évadban – de azt meg sztem. túlbonyolítják…) – mármint okként, amiért főhőseinknek (ott 2-en vannak) újra át kell élniük életük egy bizonyos napját… sőt, ott már időutazás helyzete áll fenn
értem én, hogy nem lehet mindig újat kitalálni, meg most persze könnyen vekengek itt, de jobb ötletem nekem sincs ;)
szóval, igen, befoghatnám a pici számat :D
de ha leülnék agyalni (vagy az alkotók), azért csak ki lehetne találni valamit, nem?!
hogy mi a célja ennek a time loopnak
ha már arról beszélek, hogy mire emlékeztet ez a film, azért az a vonulat is benne van, ami sok más tinifilmben, hogy vannak a menő lányok, akik kiközösítenek mindenkit, aki kicsit is fura, alter, „ciki”… nem olyan trendi és szép, mint ők (’Mean Girls’ és hasonlók)
vannak ezeknek lazább, vígjátékosabb feldolgozásaik, meg drámaibb filmek is, mint amilyen pl. ez is
akár lehet halálos kimenetele is
hogy egy kicsit konkrétabban rátérjek az itt történtekre (lesz spoiler, bocsi – de ezt megszokhattátok), sok ponton nem értettem, hogy a főszereplő lány, Sam (Zoey Deutch) miért nem lép előbb és miért nem akadályozza meg, hogy megalázzák és lejárassák azt a szegény Julietet (Elena Kampouris)?
tök evidens, hogy erre „megy ki a játék”, meg az is, hogy valszeg’ ő az, aki meghalt…
amikor nem a bulin töltik az éjszakát, hanem 4-esben tartanak „sleepovert”, és jönnek az SMS-ek, hogy J. öngyilkos lett, meghalt…
mi meg tudjuk, hogy ők a kamionnal való találkozás után valaminek (-kinek) nekicsapódnak… akkor azért az ott levágós volt, nem?!
sztem…
mármint, hogy az J.
nekem túl sok színt nem hozott be ez a film ebbe a time loopos témába, nem éreztem túl nagy tanítást, sem üzenetet
persze, legyél jó fej, becsüld meg a családodat, szeretteidet, ne legyél xar arc, válassz jó barátokat, jó pasit
ne elégedj meg az üres, felszínes, semmiről nem szóló emberekkel, napokkal…
been there, done that
persze ezzel nem akarom lekicsinyíteni ennek a jelentőségét, mert igenis fontos dolgok
a mai tiniknek pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni ezt (FOMO és hasonlók…), de tényleg!
a végét nem egészen tudom értelmezni… miért megoldás az, hogy 1 napig jófejkedik mindenkivel, mindenkinek elmondja, mennyire szereti (mint kb. egy halálos beteg, aki tudja, hogy meg fog halni és elköszön…), majd megmenti a csajt és ő tényleg meghal
megoldás neki, olybá’, hogy kikerül az ördögi körből
de amúgy ez egyik filmben sem a vége…
meghalnak (pl. felrobbannak a barlangban a ’Palm Spring’-ben), de csak azért, hogy át-/visszajussanak az életbe és folytatódjanak a napok… és ANNAK már van értelme, hogy megtanulták a leckét, van rá esély, hogy tényleg jobb emberekké váltak, boldogabbak lettek, megértettek magukról valami fontosat
ennek a lánynak miért kellett végleg meghalnia?
hogy a Sorsot szembeköpje, és azt mondja: valakit el akartál venni, ne ő legyen, inkább én?!
ááá
vagy túl banális vagy túlzottan hősködős
nekem ez nem volt így OK
sem az, hogy rengeteg napot elpocsékolt a semmivel
pl. egy szűz kamasz lány esetében nem értem, hogy az hogy maradt ki, hogy ki akarja próbálni, milyen a szex…(bár egyszer megteszi, ha jól emlékszem… és elég xar élmény neki…)
vagy milyen SOK MÁS ÉS MÁS emberrel a szex :D (bocs!)
most komolyan?!
szóval nekem picit olyan semmilyen az egész
nem vicces, mert az legkevésbé sem cél…
nem eléggé drámai – pedig erre bazíroznak…
csak nem túl sikeresen – sztem.
de van létjogosultsága, persze, az említett korosztály miatt…
a film amúgy egy könyv alapján készült (Lauren Oliver a szerző, RENGETEG ilyen tinikönyvet írt…)

(Fotó: cinemagazine.nl)

(2023. július 9.)

Szólj hozzá

Sikoly Bill Murray FOMO Palm Springs Bajos csajok Idétlen időkig Groundhog Day Halston Sage Zoey Deutch Before I Fall Happy Death Day Boldog halálnapot Logan Miller Végtelen matrjoska Russian Doll Elena Kampouris Mielőtt elmegyek Lauren Oliver Ry Russo-Young Mean Girls