Ifjúság / Youth / La giovinezza (2015)
rég láttam ilyen jó filmet...
és én vagyok a hülye, hogy eddig nem néztem meg
nem is értem, miért
pedig sokan mondták, hogy szuper
valamiért elmaradt
most bepótoltam
hogy nekem mi jut eszembe a fiatalságomból?
sok minden
még... :)
a filmet nézve kiderül, hogy mindez szép lassan el is tűnik majd
nem tudom, mi lesz az az 1, vagy 2 momentum, ami megmarad
remélem, csak a szép emlékek
a "biciklizés", pl. ;)
de ha 1 olyan dolgot ki kéne emelni, ami mondjuk ennek a filmnek a kapcsán jutott eszembe, akkor az a selyemcukor lenne
megvan, ugye?
átlátszó, zizegős papírban
fehéres színű, csillogó édesség, színes csíkokkal az oldalán, amelyek körbefutnak
szép, guszta... persze tudod, hogy cukor és ártalmas, meg egyszer vége is lesz, de azért csak eszed, szopogatod
ki lassabban, ki mohóbban
aztán beüt a nagy meglepetés: a csokis krém a közepén
fantasztikus csoda elsőre... és igazából minden alkalommal
ez a film is ilyen
meseszép
lassan hömpölyög
és rengeteg érzelmet kivált
minden egyes karakter és az azokat játszó színészek telitalálat, tökéletes választás
számos életút
számos történet
és mindez egy olyan csodálatos helyen, ami valóban létezik (Waldhaus Flims)
Luca Bigazzi-nak olyan szeme van, amilyet kívánnék magamnak is
mármint a látásmódját...
fantasztikus képek, színek, szimmetria, vagy asszimetria
testek ráncokkal, vagy éppen ennek az ellenkezője: a rugalmas szépség, a fiatalság
hát, igen
mondhatni, hogy kicsit olyan, mint a 'Bakancslista', ami egy szuper film, de ez még annál is 100x jobb
tényleg nem akarok azon rugózni, hogy Keitel és Caine mennyire eszméletlenül nagyok és jók - mert azok
de ahogy írtam, mindenki más is
és ami a legjobban tetszett, hogy senki sem fekete vagy fehér
illetve, de: mindenki fekete és fehér
hol egy hisztis, akaratos gyerek - hol egy bölcs
hol egy pocsék házaspár - hol vad kamaszok
hol egy rajongó Miss Universe - hol egy mondattal valakit megsemmisítő ember
hol egy szenvedő színész - hol maga Hitler
hol egy elhízott focista - hol egy focizni vágyó gyerek
hol egy nyikorgó hegedűn tanuló kisfiú - hol egy mély érzésű, melegszívű gyerek
hol egy @va - hol egy kislány, aki kézen fogva sétál az anyukájával
és így tovább...
mindenki kettős szerepet játszik, kettős életet él
és ettől csodálatos
meg a vágyaktól
amit Paul Dano tökéletesen megfogalmaz Hitler (a szerep, amire készül) kapcsán
hogy nem azt kell nézni, hogy valaki rossz, vagy jó, hanem a vágyakat mögötte
(persze, most ne menjünk bele a morális kérdésekbe Hitlerrel kapcsolatban - mert nem is erről szól a film)
egyszerűen sírtam a boldogságtól!
és akkor még nem beszéltünk a 10/10-es soundtrack-ről, meg David Lang zenéjéről
eleve, az a film, ami Florence and the Machine-nal kezdődik, az nem lehet rossz :D
hogy 2 aprócska negatívumról is beszéljek: a végén minden összeért, érthetővé vált
nekem ez nem hiányzott feltétlenül
szóval, egyáltalán nem kellett volna mindent "megmagyarázni"
OK, NEM szájbarágós!!
de ha bizonyos szálak nem lettek volna elvarrva, nekem akkor is rendben lett volna... úgy is 100%-os
illetve a végén a nagy MŰ nekem nem ütött akkorát - az ének miatt
nem tudom megmagyarázni miért
valahogy nem
de tényleg apróság
mert akkorra már rég betalált a film
igazából az első percektől betalált és nem engedett
nagyszerű jelenetek és képek vannak benne, amelyeket remélem, hogy soha, de soha nem fogok elfejeteni
talán még öregen sem... :)
pl. a tehenek legelése közben vezénylő Caine
az valami földöntúli... szavakba sem lehet önteni
1-2 szürreális pillanat is van, amin sztem. erősen érezhető Fellini hatása, de nem akarok okoskodni :P
meg össze sem tudnám mondjuk hasonlítani a 'Casanova' 1-2 jelenetével (az operaelőadással a gazdag pasi házában, pl. - na, AZ szürreális!)
az ember amikor nézi, csak azt érzi, hogy még, még, még
többet akarok
sose érjen véget
pont, mint az élet...
(Fotó: telegrap.co.uk)
(2016. júl. 18.)
