2019. nov 23.

Megszállottak viadala (2. évad) / Killing Eve (season 2) (2019)

írta: Petra mozizik
Megszállottak viadala (2. évad) / Killing Eve (season 2) (2019)

villanelle-and-eve-wallpaper-killing-eve-41400741-1280-800.jpg

igaz, hogy a 2. évadot kicsit kevesebben nézték meg, mint az elsőt, de még így is hasított + remek kritikákat kapott
a baj velem lehet - nekem sajnos nem igazán jött be
persze, megnéztem, viszont néha azt éreztem, hogy uncsi és jellegtelen
máskor meg, hogy a sztori full káoszos és olyan irányokba megy el, ami szükségtelen
ja, és sokszor volt olyan is, hogy nem is értettem, mi miért történik (a motivációkat)
az első évadot ugye nagy kedvencem, Phoebe Waller-Bridge írta, és ha nem is volt olyan (hiszen tök más sorozat…), mint a védjegye, a ’Fleabag’, de így is imádtam
viszont itt új írót kapott az évad, Emerald Fennell személyében
a 3.-at meg megint más írja majd
sztem. a történelem többször bizonyította már, hogy ez nem jó döntés
persze, lehet olyan ok, ami miatt így határoznak az alkotók, de ha valaki megszeret valamit, akkor azt úgy akarja mindig kapni
én egy tipikus törzsvendég vagyok (Bika-tulajdonság)
képes vagyok éveken át ugyanoda járni – mondjuk, ha egy étteremről beszélünk -, sőt, ugyanoda ülni és ugyanazt enni
monotonnak hangzik, de én erre azt mondom: biztonságot ad és „otthon”-érzést :D
ezt azonban sajnos nagyon könnyen el lehet cseszni egy tulajdonos-, vagy szakács-cserével :(
azok a helyek, ahol azonban ezek az alap dolgok nem változnak – évtizedek óta a vendégeik között tarthatnak számon
kicsit így vagyok a ’Killing Eve’-vel is: nem örültem a változásnak
peeeersze, tudom, az kell, az izgi – az élet bizonyos területein én is így érzek ;)
de itt a jól bevált receptet nem cseréltem volna le semmivel
ennek a két nőnek a fura, beteg viszonya bőven elég lett volna
nekem nem kellett volna bele egy másik női bérgyilkos (Ghost), sem egy idióta pasi, aki fogva tartja Villanelle-t
jesszus, az übergáz volt!!
jó, nem akarom az egészet lehúzni, voltak benne jó pillanatok - Jodie Comer pl. remekelt… - de hiányoltam azt az izgalmat, ami az elsőben elkapott
visszatérve Jodie-ra: nekem most lemosta Sandra Oht is a vászonról (aki azért ettől még jó, nyugi)
annyi színt, annyi karaktert láttunk tőle, hogy az valami döbbenet
imádtam, amikor bemutatta, hogy hány arca van – mikor válogatták, hogy ki és „mi” legyen az AA-meetingen
és a „nyertes” figura is állat volt
továbbra is bírtam Fiona Shawt, viszont a motivációi, a szerepe, a Konstantinnal való pontos viszonya és szövetsége nekem követhetetlen
egyszer kiszúrnak vele, de nagyon, majd utána hagyja, hogy a pasi minden további nélkül visszasétáljon az életébe
és mondom: NEM ÉRTEM, hogy akkor mi van itt
most mit akarnak?
mert elkapni Villanelle-t tutira nem
néha úgy tűnik igen – hiszen az egész első évad erről szólt -, aztán meg felbérelik (egy aktív, ÜLDÖZÖTT bérgyilkost) arra, hogy segítsen nekik
amivel nem lenne alapból baj – sok ilyen filmet láttunk már -, csak ott mindig az van, hogy elkapnak vkit., aztán alkut ajánlanak
ha besegít nekik egy ügyben, akkor kicsit finomítanak a büntetésén, stb.
ezt értem
de itt ŐK lesznek azok, akik felbérelik ezt a csajt mindenfélére (és ebben természetesen gyilkosság is van) és NEM kapják el :P
vicc
és nem hiszem el, hogy ilyen van, hogy ilyen lehet
az is fura volt, ahogyan Eve állt az előző évad végén elkövetett „dolgához”
egyedül a reptéren volt 1 jó jelenet, amikor azt hitte, egy ügynök elkapta és átlát rajta
az izgi volt és vicces is
de az, ahogyan ezt „kezelte”, ahogy ezen „túllépett”  (elég gyorsan) mindenféle lelki trauma nélkül, azt egyszerűen nem hiszem el
ha már ilyen xarul fejezték be az 1. évadot (OK, értem, miért: kellett egy ok, hogy lehessen folytatás :P), akkor legalább EZT néztük volna, hogy Eve mennyit szenved, vívódik, és V. meg megkeresi (utóbbi megtörtént)
ehhez képest Eve eléggé könnyen túltette magát ezen
nem értem a kis liezonját sem a kollégájával… fölösleges volt
a férjét ugyan nem bírom (ez a bajusz, jesszus!!!), de inkább hittem volna el, hogy Carolyn fiával kavar, mintsem ezzel a sráccal (aki amúgy dögös)
ha már Eve férjénél tartunk!
ha már elköltözik otthonról – amit értek, OK -, akkor sem egy olyan nőhöz költözik, aki full rá van állva, HA tényleg szereti a feleségét (amit váltig állít)
szerencsétlen, gyenge féreg
költözzön szállodába vagy vmi. férfi kollégához, de nem ehhez a szánalmas, pióca Gemma-hoz
mit gondolt, mi lesz majd?! hogy ÍGY megjavítja házasságát??
és az nem jutott eszébe, hogy V. itt is megtalálja majd, ha akarja?!
fölösleges volt pl. ez a szexuális rágalom sztori is Nico ellen – az sem futott ki sehová
szóval, mint látjátok, egy nagy katyvasz az egész
Eve magánélete, Carolyn és Konstantin viszonya, Carolyn „célja” az egésszel (mert szerintem nem „csak” ennyi volt…), a sok-sok buta mellékszál/melléksztori, az egész Amber/Aaron-szál (Aaron iszonyat beteg)
tele van túlzásokkal
de ami a legeslegeslegeslegszomorúbb, az Eve és V. kapcsolata
amikor már azt gondoltam, hogy talán lesz valami izgalom – akkor azt kell megélnem, hogy a találkozásuk messze nem olyan jó és kidolgozott, mint az első évadban (és most nem a kórházas, első talira gondolok, hanem arra, amikor V. elmegy Eve házába)
itt ez messze nem volt olyan izgi már
V. szenvedését értettem, meg azt is, hogy hiányzik neki Eve
viszont Eve hol barátilag kezeli, hol meg aggódik érte és 100 üzenetet hagy a postafiókjában, mint egy szerelmes nő…
WHAT??
amikor meg a végén már együtt vannak, együtt „dolgoznak” (az a baltás jelenet inkább volt ciki, mintsem durva, iszonyatosan gáz volt sztem. :P), valahogy akkor sem igazi az egész
nem hiszem el
és nem is értem
megint azt tudom mondani: Villanelle-t értem; hiába ő a pszichopata, azt jobban átlátom és elfogadom, hogy ő mit akar Eve kapcsán
de Eve váratlan (és egymásnak teljesen ellentmondó) döntései nem világosak
egyszer öl azért, akit szeret (??), utána meg lelépne a francba (holott már ő is bűnöző lett…)
a végéről meg inkább tényleg nem mondok már semmit
ez még rosszabb, mint az első évad vége
megint csak azt mondom: ÉÉÉÉRTEM, hogy kell egy cliffhanger, kell valami, ami miatt nézed majd a 3.-at is, de ez túlzás volt
szomorú vagyok
és nem értem, mi baj van velem
mindenkinek baromian tetszett, de én picit elkeseredtem ettől :(
(Fotó: fanpop.com)
(2019. november 23.)
Szólj hozzá

sorozat series Sandra Oh Fiona Shaw Phoebe Waller-Bridge Emerald Fennell Killing Eve Megszállottak viadala Jodie Comer Fleabag