Daniel / Ser du månen, Daniel (2019)
a ’Daniel’ egy nagyon megrázó film
teljesen felkavart
tudjátok, hogy bármilyen horror után nekem nyugodt az álmom, de ez most belekúszott a gondolataimba…
sokkoló
hogy miért?
mert IGAZ
és nagy igazság, hogy a legjobb témákat az élet dobálja (könyv, film)
emellett persze filmként is zseniális – nagyon jó a történetvezetés (rendezők: Niels Arden Oplev – ’A tetovált lány’, Anders W. Berthelsen) és az is, ahogyan Puk Damsgard újságírónő nagysikerű könyvét forgatókönyvvé adaptálta Anders Thomas Jensen (nem mellékesen: Oscar-díjas)
a film főszereplője, Esben Smed – mindamellett, hogy pont az esetem :P, nagyon élethűen alakítja a karaktert
maga is részt vett a film előkészítésében
mellette pedig szintén kiemelkedik az amerikai újságírót, James Foley-t játszó brit Toby Kebbell (róla még lesz szó)
a film rettenetes pontossággal és kendőzetlenül mutatja be, milyen az, ha rosszkor vagy rossz helyen
egy sérülés miatt megfeneklett sportkarrier – új hobbi/szerelem/munka: a fotózás – majd hopp, benne is vagy egy olyan katyvaszban, amire sosem számítottál
a srác nem azért ment Szíriába, hogy a háborút fotózza, sőt, kerülte Aleppot, a szélső területeken akart pár képet kattintani arról, hogy hogyan élnek az emberek, mégis, valaki olyan területére tévedt, ahová nem szabadott volna
hiába volt kísérője, engedélye, az mit sem ér, ha van ott egy olyan főnök, aki azt mondja, csak ők adhatnak erre zöld jelzést és lexarja, mit beszélsz
ha szerinte dán kém vagy, a CIA embere – akkor „az vagy”
nincs apelláta
a kísérői is rosszul járnak, de ők megszöknek, viszont főszereplőnk, Daniel élete leghosszabb 1 éve, vagyis 13 hónapja kezdődik
leghosszabb és legrosszabb is, valószínűleg
arról nem is beszélve, hogy a családja is hasonlóan sokat szenved és gyötrődik, hiszen próbálják előteremteni a váltságdíjat (először 700.000 USA dollár, majd (okkal) felugrik 2 millió Eurora)
a történet 2013-as és nem csak Daniel Rye volt az, aki ezt megélte – több más társával (mindenféle náció) együtt tartja fogva az Iszlám Állam
viszont ő volt az UTOLSÓ, akit élve elengedett az ISIS :(
természetesen pénzt remélve…
vannak országok, akik vallják (a mai napig is), hogy nem tárgyalnak terroristákkal
és Dánia pont ilyen
vagyis a családnak tényleg semmilyen segítsége nincs
ha viszont akarják látni a fiúkat/testvérüket, akkor nekik kell spórolni, mindent pénzzé tenni, kérni, kuncsorogni, mindenfélét kitalálni, amiből pénz lehet és közben nem „eladni” és kikotyogni a sztorit a sajtónak
horror, komolyan
(ezek közül a leginkább megindító, amikor az édesanyja beszél azzal a milliárdos vállalkozóval, akit ismer a felesége révén… megható…)
de persze ez sehol nincs attól, amit Daniel átél
először egyedül tartják fogva, ütik-verik, megalázzák minden módon
embertelen körülmények között tartják, alig eszik, iszik
egy ponton sikerül megszöknie (csodával határos módon), de szinte már akkor tudod, hogy ennek nem lesz jó vége
fut, fut, fut, majd egy család „segít” rajta – ruhával, élelemmel
de közben máris leadják a drótot D. fogva tartóinak, hogy náluk a srác
1-2 telefon, és gondolom, kiderült, kinek a foglya
ők pedig nem akarnak ujjat húzni a helyi maffiával, logikus módon…
utána hurcolásszák mindenféle helyre, kis lyukakba – csoda, hogy nem kattan bele ebbe
végül a legdurvább „bugyorba” kerül, ahol a többi újságíró, fotóriporter is van – olyan 7-8 ember
itt legalább tud beszélni valakivel!
annyira szép és megható, ahogy az emberség, a segítőkészség megnyilvánul a társai részéről (2 francia)
nekik is van elég bajuk, fájdalmuk, mégis, azonnal D. segítségére sietnek – hogy ne fázzon, ne éhezzen, stb.
a brutalitás és a kínzás itt még durvább, mint előtte – 4 brit, kigyúrt srác (őr) miatt, akik mindig símaszkban járkálnak a foglyok között
a sors fintora, hogy a fogvatartottak a The Beatles 4 tagjáról nevezi el őket :) (John a legdurvább)
igazából valamennyire céljuk a rabok életben tartása, hiszen csak akkor jön a lóvé
ha esetleg a hozzátartozó fotót/videót kér a szeretett családtagról, akkor persze felöltöztetik, takarják a sebeit – de még így is látszik, mennyire soványak, betegesek
hatalmas változást hoz a csoport életébe, amikor hozzájuk csapják a korábban említett amcsi újságírót, James Foley-t, akiről mi, nézők már régóta tudunk, hiszen ezerrel keresteti a családja
James egyszerűen nem tört meg
kivan, persze, de annyira pozitív ember, hogy az felfoghatatlan
hiába ütik-verik (rá különösen rászállnak a brit srácok), ember tud maradni
és valahogy vele visszatér az élet is mindenkibe (egy főt leszámítva – ő nagyon fura, különc arc… és ebből még lesz is baj…)
sakkozni tanít mindenkit, közösen jógáznak (igen, a földalatti cellájukban), igazságosan elosztják a beküldött ételt, stb.
fantasztikus ember!
az ő elvesztése (a film végén) különösen megviselt, de sajnos lehetett rá számítani…
megtaníttat Daniellel egy levelet (a szövegét), amit a családjának szánna, a temetésén pedig D. elmondja a templomban, az USA-ban
végig zokogtam… mondjuk, nem először a film során :(
a borzalmak, a folyamatos verés, megalázás mellett a legszörnyűbb az, amikor a társadat a szemed előtt ölik meg – és tudod, hogy akár te is lehetsz a következő
D. is lepergeti ezt maga előtt, és önkezével is véget akar vetni az életének, de nem sikerül neki
ami jó – ismerve a történet kimenetelét (hogy mégis sikerül kiszabadítaniuk) -, de az az igazság, meg tudom érteni, hogy ide jutott… :(
többször utaltam már arra is, hogy a családja mit élt át a másik oldalon
csodálatos látni az összefogást, ami – annak ellenére, hogy ez nem jellemezte őket D. eltűnése előtt – a bajban összehozza őket
különösen a nővére indul be – pont ő, akivel a legtöbbet marták egymást
érdekes módon, D. barátnője (aki szinte családtag) nehezen tudja ezt megemészteni és kivonja magát a pénzgyűjtési akcióból
sztem. jó volt látni ezt az oldalt is
hiába, nem mindenki u.úgy dolgozza fel a dolgokat…
szegény, tök kivan, mondja is, hogy suliba jár, vizsgázik, miközben 1 év leketyeg…
ennyi idő alatt pont el lehet veszíteni a reményt :(
a családnak van egy „belsős” segítsége is, a túsztárgyaló Arthur (Anders W. Berthelsen – az egyik rendező), aki nélkül esélyük sem lenne D.-t visszakapni
a leginkább őt csodáltam a filmben (az amcsi újságíró mellett)
nem kevés veszélynek teszi ki minden nap az életét, hogy elrabolt embereket felkutasson, informátorokkal beszéljen, nyomozzon, mindenkivel tárgyaljon, egyezkedjen, majd lefizessen – azért, hogy olyan arcokat mentsen ki, akikhez (kvázi) semmi köze
döbbenetes bátorság és tartás kell ehhez!!
A. ismeri a tárgyalások menetét, a határokat, hogy meddig mehet el, viszont a család – kétségbeesésében, hogy a 700.000-ret sem tudják összekaparni – kevesebb összeget akar eljuttatni a fogva tartókhoz
ez nagyon felbosszantja őket (A. ezt mondja is előre, hogy személyes sértésnek veszik majd…)
D.-re ekkor fájdalmas napok várnak :(
és az összeg - amit érte kérnek - is megugrik, de durván
de persze a szülei is a legjobbat akarták…
borzalmas, fájdalmas és sokkoló mindezt nézni, és TUDNI, hogy a valóság
„az USA bombázgat itt-ott?! rendben, akkor mi kivégezzük az amcsi újságírót, példát statuálva”
közben meg az országban ott él egy csomó ártatlan ember, család, gyerekek, akik a folyamatos háborúzás miatt meghalnak, elveszítik az otthonaikat, szétszakadnak egymástól
szívet facsaró, komolyan
nem tudom, ki kezdte ezt, talán már nem is számít, de hogy abba kéne hagyni, az bizonyos
és mondom, nem csak az újságírók, fotóriporterek miatt, akik emiatt bajba kerülnek (volt ismerősöm, aki hasonlóan járt, csak ő Egyiptomban), hanem az ott élő emberek miatt, a szomszédos országok miatt is
értem én, hogy már az ősember is lecsapta a szomszéd ősembert, ha valami nem tetszett neki, meg hogy, amióta ember az ember, azóta háborúzik – de tényleg nincs más megoldás? nincs más módszer?
nem hiszem…
na, szóval, emiatt voltak rossz álmaim
sokaknak meséltem a filmről és ezekről a gondolataimról is, pl. apukámnak, aki megkérdezte: „de akkor minek nézel ilyeneket?”
azért, mert ez a realitás
ez IS a realitás (még ha a csatatér részben változott is...)
és nem lehet mindig a homokba dugni a fejünket, bármennyire is szeretném :(
* köszönet Bettinek és a Vertigo Médiának, hogy megnézhettem a filmet, és magát az élményt is, hogy hosszú hónapok óta először ülhettem moziban <3
(Fotó: port.hu)
(2020. augusztus 4.)
