2021. jan 27.

Téli menedék / The Lodge (2019)

írta: Petra mozizik
Téli menedék / The Lodge (2019)

the_lodge-1.jpg

egy kedves barátnőm, Eszter azzal a szöveggel „ajánlotta” (no, azt azért nem… inkább csak mesélt róla…) ezt a filmet, hogy annyira depis és befordulós, hogy a végén kb. öngyilkos akarsz lenni
nem túlzott...
eléggé komoly pszicho-horror, amiket én sokkal jobban szeretek, mint a „hentelős” mozikat :)
eléggé baljós már az alapsztori is – szóval, azonnal érzed, hogy sok jóra nem számíthatsz (és hidd el, SOKKAL rosszabb lesz, mint amire számítasz :P)
mivel nem akarok nagy bla-bla általánosságokat írni a filmről, így sajnos az írásom NEM lesz spoiler-mentes, szóval csak óvatosan… (ilyenkor szoktam azt javasolni, hogy a megnézése után olvassátok el ;))
tehát: az alapszitu is elég gáz
házasság megromlott, szülők elválnak, anyukánál (Alicia Silverstone - alig ismertem rá :P) maradt a kislány (alsós korú) és a kisfiú (kiskamasz) (a ’Knives Out’-ból ismert, nagyon helyes Jaeden Martell)
apuka meg felszedett egy jóval fiatalabb csajszit, akit anyuka (logikus módon) és a gyerekek is utálnak
nem túl kedves szavakkal emlegetik (kb., hogy egy pszichopata)
OK, tegyük félre, hogy anyuka féltékeny is, boldogtalan is, de azért van alapja az utálatuknak ezen túl is
a fiatal nő ugyanis egy durva vallási szektában nőtt fel, és a tagok egy ponton mind öngyilkosságot követtek el – kivéve őt, az akkor olyan 17-20 év körüli lányt
nem túl jó indítás, ugye?!
tök jó a rendezés, mert mi sokáig nem is látjuk a nőt (az első 20 percben egyáltalán) – csak a hátát, amikor megy el, vagy egy homályos foltot az autó jeges ablakán keresztül
ehhez képest, amikor beül a kocsiba – ugyanis apuka és a 2 gyerek + az ő elmennek egy kis telelésre, egy téli kunyhóba, a semmi közepén… szóval, akkor látjuk meg
és milyen?! egy tök normálisan kinéző, helyes nő (Riley Keough parádés, tökéletes alakításában!! – épp a minap emlegettem őt a ’Petra mozizik’ Facebook-oldalon is… sok filmben játszik, és JÓL)
szinte el is kezdtem sajnálni, hogy miért utálják ennyire?!?!
DE!
még mielőtt ez az utazás megtörténik, anyuka megtudja, hogy apuka el akarja venni az új csajt (Grace), ez még annál is jobban összeroppantja, ahogyan előtte volt és egy nagyon váratlan pillanatban fejbe lövi magát
iszonyat durva jelenet: ül, szomorúan, kávézgat (a gyerekek szerencsére az apjuknál) és bumm
mellékesen nem is tudom, hogyan forgatták ezt le, annyira valósnak tűnik – de nem volt erőm (sem kedvem) visszatekerni, hogy megnézzem
addig csak csordogált a szürke-kék színben úszó film, szinte uncsi volt, de ez taccsra tett
a baljós árnyak (haha :P) azért az elejétől ott lebegnek, ugyanis a gyerekeknek van egy babaházuk, ami inkább egy horrror-ház
remek rendezői és operatőri munka, hogy onnan, ABBÓL indul a film – és utána látjuk csak, hogy ez nem egy igazi ház
a film és a kamera is sokszor visszatér erre a házra (még akkor is, amikor a gyerekek már nincsenek otthon), és mindig olyan fura, darkos az elrendezés… a babák fura pózokban vannak benne, stb.
az volt az érzésem, hogy vagy maga ez a babaház a gonosz vagy pedig a téli menedék, ahová mennek, és a babaházban csak „leképezve” látjuk, ami ott történik majd
spooky, az tuti
jó húzás volt…
nos, a temetés után elindul az új család a házba, mondván, Grace szeretne közelebb kerülni a gyerekekhez
a pasi hazajön majd a városba pár napra, ők 3-an meg összeszoknak: nagyokat filmeznek, popcornt esznek, ilyenek
értem én azt, hogy ez jó ötletnek tűnhet a pasi és a csaj szemszögéből, de mégis, HOGYAN jut valakinek eszébe egy ilyen drámai sorssal megáldott, beteg lelkületű nőre rábízni két gyereket a semmi közepén, a legnagyobb hóviharban?! mindezt úgy, hogy a kölykök ki nem állhatják és nem akarják ezt az egészet?!
1 napot elbohóckodnak közösen, de a gyerekekből süt a gyűlölet és folyamatosan érzékeltetik G.-szel, hogy az anyjukat szeretik, hiányolják
G. pedig elkezdi dobálni magába (nyugi?!)bogyikat – amikről a pasi nem is tud (hogyan?! eddig hogyan éltek együtt?! ennyire jól eltitkolta?!)
pasi – off the map, csak 3-an maradnak
a kölkök kb. szóba sem állnak vele, enni sem mennek le, néha a kislány vált vele 1-1 szót
az azonban jól látszik, hogy a gyerekek nagyon összetartanak, támogatják egymást
igazából botladozik a film, kicsit uncsi is, de azt érzed, hogy valami trutyi kezd beúszni… szépen, alattomosan
G. happy: egy este közösen filmeznek (összejött!! :D), mondjuk, talán jobb filmet is választhatott volna, mint ’A dolog’, ami nekem ugyan abszolút favoritom (az egyik legjobb horror EVÖR), de nem ennyi idős gyerekeknek való :P
befűtenek, a gázos fűtőtesttel is, mert nagyon hideg van... majd bealszanak
… és utána beindulnak a furcsaságok
eltűnnek a cuccaik, ruháik a házból, az összes kaja, leállt a generátor – nincs se áram, se semmi
para
G. azt hiszi, hogy a gyerekek szórakoznak vele, akik ugyan nem tagadnak durván (direkt figyeltem), inkább olyan, mintha le lennének fagyva
több teória is felmerülhet az emberben, hogy mi történt; ebből az első 3 a legerősebb:
1. ahogy írtam, a gyerekek szórakoznak G.-szel, „büntiből”, mert utálják, és mert az anyjuk miatta gajdult be + lett öngyilkos
eldugtak mindent, ennyi – ez azért elég esélyesnek látszik
2. G. kattant be, hallucinál, éjszaka jár-kel, furcsa rémálmai vannak (a szektáról és a halottakról), esetleg a bogyói kavarnak be – lehet, hogy ő csinált mindent, csak maga sem tud róla
lehetne persze az is, hogy ő tette, tudatosan, hogy megszívassa a gyerekeket, de erre kevés esély van
inkább az, hogy ő tette, csak nem tud róla
3. nem sokáig tartotta magát ez az elmélet (de nálam inkább az 1. volt erős, meg logikus), ugyanis amikor a kissrác elmeséli, hogy volt egy olyan rémálma, hogy kiégett a gázláng és mindannyian megfulladtak… akkor azonnal arra váltottam át, hogy ez tényleg megtörtént, mind meghaltak és szellemként élnek itt
az óra jan.-nál megállt, holott karácsony van, 1 ruhájuk maradt, nincs kaja – ezek mind arra utalnak, hogy ezekre nincs is szükségük, hiszen szellemek
valszeg’ az apuka sem keresi őket, itt maradtak, végleg
(sok ilyen filmet láttunk, közülük is a legjobb a ’Más világ’, meg persze a ’Hatodik érzék’)
felmerülhet egy olyan, 4. variáció is, hogy az apuka – kívülről – szívatja őket, de annak semmi értelme, lássuk be
+ egy olyan 5. is, hogy ez egy szellemjárta ház és esetleg az anyuka „tért vissza”, stb.
én egy kicsit hagytam volna, hogy efelé menjünk el, viszont minden jel a 3. teóriára utalt (hogy mind meghaltak) és a kissrác ki is mondja ezt, elég hamar
utána pedig ő és a húga átvált egy vallásos „üzemmódba”, nonstop térdelnek és imádkoznak, mondván, a purgatóriumban vannak és meg kell vallaniuk a bűneiket, különben nem jutnak a Mennybe
ezt nagyon hitelesen tolják, komolyan mondom
full fanatikusan
ekkor már meg sem fordult az 1. teória a fejemben
emellett G. talál olyan papírt, fényképet, ami arra utal, hogy meghaltak (’In Loving Memory’, stb.)
(miután kiderül, hogy mi történt valójában, azt kell, hogy mondjam: le a kalappal a lángelmék ellőtt, hogy mindezt kitalálták, kinyomtatták, valszeg’ tök tudatosan készülve rá… - mindjárt mondom, mi a megoldás ;))
sőt!!! a legdurvább! a kissrác odáig elmegy, hogy felakasztja magát G. szeme láttára, majd abból „feltámad”, mutatva, hogy lám, ő egy szellem, nem él, és nem is halt meg még…
mindez azért eléggé megviseli G.-t (naná!!! minket, nézőket is) – már pusztán a magát felakasztó gyerek látványa is (a húga előtt…)
rettenet volt, komolyan!!
Grace-nek van egy olyan próbálkozása, hogy ő elgyalogol a városba (mondom: a semmi közepén vannak, hóvihar), 1 ruhában, 1 pokróccal, de világos, hogy ez totális katasztrófa
hallucinál akkor is, és majdnem halálra fagy
amikor megtalálja a kiskutyája megfagyott tetemét (a kislány engedte ki a házból, állítólag véletlenül – de ezt én már utólag nem hiszem el, hiszen a kutya ellopta a kedvenc babáját, amin eléggé kiakadt), kint ül a lépcsőn és kb. katatón állapotba kerül
ekkor – és ez is baromi gyorsan történik, amit sajnáltam – a gyerekek bevallják, hogy „vicc” volt az egész, ők dugtak el mindent
hozzák is a kabátokat, stb.
de akkor már tökmindegy, ugyanis G. bekattant
egyrészt a gyógyszerei hiányától, másrészt ezt az egészet átélve, megélve
hogy utálják, kiközösítik, lexarják, meg a folyamatos múltbéli emlékek, rémálmok, bűntudat…
a gyerekek hiába bizonygatják, hogy ők voltak (a mocsok kis szemetek – már bocsi, de tényleg! ez egy nagyon rossz „vicc” volt), G. vált most át egy vallási fanatizmusba, parázson térdel (sajnos mutatják is...), imádkozik, bűnhődik, könyörög Istenhez
és nem hisz a gyerekeknek
olyannyira nem, hogy amikor a pasi visszatér hozzájuk, neki is bizonygatni akarja, hogy ők már rég halottak – és lelövi 
gondolta, „kipróbálja”, de hát a pasi élt… meg ők is…
az utolsó képkockák nagyon felkavaróak, kb. az ’Egy szent szarvas meggyilkolása’ jutott eszembe róla (írtam róla a blogon)
rettenet…
nem is tudod, pontosan mi történik majd, de eléggé sejthető (már csak a szájakra ragasztott 'SIN' felirat miatt is – mert azt tudjuk, hol láttunk ilyet előtte… :()
hogy maga G. is meghal-e?! passz
mindkét válasz és megoldás esélyes és sztem. nem is fontos
rettenetes tortúrán ment át, kb. az egész életében – amikor pedig egy kis esélye lett volna a boldogságra, akkor rossz közegbe került
pont, mint a ’Dogville’ szintén Grace nevű főhőse (lássuk be, nem véletlen ez a vallási töltetű névválasztás), Nicole Kidman szenzációs alakításában
más sztori, picit más a vége – ott bosszú van, itt büntetés
ami – lássuk be - picit azért összecseng…
nem kellemes, nem könnyű film, de pszicho-horrornak jó
vannak uncsi, lassan csordogáló percek, de amikor beindul, onnan nem lesz megállás, és ígérem, minden pillanat fájdalmas lesz :P
szeretnél menekülni, kívánod, hogy legyen már vége ennek a sok szenvedésnek, és amikor (kb.) vége lesz, akkor sincs megkönnyebbülés
„kedves” filmecske a télies, hideg napokra… :D
(Fotó: cinefest.hu)
(2021. január 27.)
Szólj hozzá

Nicole Kidman Menedék Alicia Silverstone The Thing Dogville A dolog Hatodik érzék Riley Keough Más világ Egy szent szarvas meggyilkolása Jaeden Martell Téli menedék The Lodge Knives Out Severin Fiala Veronika Franz Lodge Thimios Bakatakis