Malcolm és Marie / Malcolm & Marie (2021)
attya ég! attttttya úr ég! csak én látom úgy, hogy ez a film tökéletes?! egy mestermű?!
tudom, hogy a kritikák megosztottak róla, de nem értem, miért
semennyire…
ennyire csodálatos dolgot régóta nem láttam
olyan érzelmi hullámvasút, olyan utazás, amit kicsiben vagy nagyban mindannyian átéltünk már a párkapcsolatainkban – a szerencsésebbek talán nem ennyire durván
emlékeztet a tavalyi ’Marriage Story’-ra, ami szintén nagy kedvencem és szuper film, de ott vannak szereplők, van más történés is, mint a két karakter egymáshoz való viszonya szeretetük és utálatuk a másik iránt
ott is döbbenetesen jó a két főszereplő, brutál erősek az alakítások, de az, hogy EZ ITT egy kamaradarab, 2 emberrel… az kész…
egyszerűen tényleg nincs más, csak az, hogy beszélgetnek
és én mennyire szeretem ezt!
eszembe jutott a ’Before’-trilógia is, természetesen, ami nagy szerelmem
ott is (főleg az első 2 részben) a környezet csak backdrop… a szereplők sétálgatnak és beszélgetnek
az elsőben egy vonaton, majd Bécsben; a másodikban Párizsban
nem nagyon kell történnie semminek – magukról van szó, meg a világ dolgairól
(a 3. rész már a házasságukról szól és annak az elején vannak más emberek is (baráti összejövetel))
ITT azonban szinte CSAK róluk
erről a két emberről, aki szereti és utálja egymást
egy aktuális problémáról, egy sértettségről, ami azért elég mélyen gyökerezik, és amikor kirobban, magával ránt minden más problémát, neheztelést, elnyomott, elhallgatott feszültséget is, méghozzá egy tornádó erejével
talán kicsit túlzásnak tűnhet, hogy a szereplőink, Malcolm és Marie 2 óra leforgása alatt vagy 5x összevesznek és 5x kibékülnek, többször eljutnak oda is, hogy szerelmeskedjenek (ami nem jön össze)… de aztán mindig jön egy újabb vádakozási-hullám
mindezt ne úgy képzeljétek el, mintha egy olasz filmet néznétek, csapkodással, stb. – ezek a veszekedések iszonyatosan komolyak, mélyre hatolnak és nagyon-nagyon csúnyán megbántják egymást
előszedve, előkaparva minden szennyet, amit a másik félről tudnak vagy éppen amivel megsérthetik
soha az életben nem volt ilyen veszekedésem egyik pasimmal sem, szerencsére
és nem is szeretnék ilyet átélni
borzalmas volt nézni is
néha tényleg az volt bennem, hogy hogyan képesek emberek ilyen aljasságra, de nem akarok naiv lenne, teljesen bizonyos, hogy vannak ilyen és ehhez hasonló veszekedések bizonyos kapcsolatokban, házasságokban
döbbenetes volt látni azt, hogy a szereplők, Malcolm (John David Washington) és Marie (Zendaya) – csakúgy mint mi, nézők – szintén mindenféle érzelmet átélnek és bemutatnak nekünk
van, hogy az egyikük támad, vagdalózik, kiabálva, káromkodva, a másik pedig remegő szájszéllel, szemlesütve tűri mindezt és hallgat
teljesen megalázottan, megsemmisülten
kis szünet, kis zene, vágóképek
az egyik cigizik, a másik levegőzik, stb. – aztán fordul a kocka és aki eddig hallgatott, most ő támad, ha lehet, még aljasabb eszközökkel
azt látni, amikor a szavak célba érnek, látszik, hogy a másik betalált
a gyenge pontját célozta az "áldozatnak" és bejött neki VAGY mert igazat mond (ami még fájdalmasabb…) rettenetes
és utána mégis képes ez a nyomorékká taposott ember „felállni” és megfordítani az egész vitát úgy, hogy most neki legyen igaza!!
no, de a levegőbe dobált mondatok helyett nézzünk a film mélyére – történet, szereplők alakítása és mindezek megjelenítése, ott ugyanis erős a magyar érdekeltség ;) <3
Malcolm (akinek a neve azért is izgalmas, mert az őt alakító John David Washingtonnak van egy tesója ezzel a névvel, plusz, az apja, Denzel W. alakította anno a ’Malcolm X’ főszerepét… (amúgy a fiútesó emiatt kapta ezt a nevet :D)) egy elsőfilmes rendező, akinek most mutatták be a filmjét
a mozi egy 20-on éves drog-addict lányról szól, a viszonyáról a pasijával, az életéről… és a film nem zárul happy enddel
mi ebből nem látunk semmit, csak utalnak rá
a párocska ugyanis most ér haza a premierről, kb. hajnali 1 van és Malcolm szeretne ünnepelni, ugyanis a film bomba-siker volt, mindenki imádta
fel van pörögve, lelkes, be nem áll a szája, meséli, ki mit mondott, hogyan reagált, pláne egy fehér, női újságíró – itt eléggé komolyan belemegy a fekete-fehér témába (afroamerikai rendező, afroamerikai női főszereplő a filmben), és ez többször is felmerül az este során
mondván: a nő a következő Spike Lee-ként aposztrofálta őt (ami azért is fontos, hiszen S. L. tényleg erősen társadalomkritikus filmeket csinál, és igen, sokszor a fekete-fehér problémáról; az ő neve azért is király itt, ugyanis John David Washington nemrégiben épp az Ő filmjében szerepelt – az általam is imádott és magasztalt ’Csuklyások – BlacKkKlansman’-ben szerepelt… írtam róla a blogon is ;))
illetve Barry Jenkins-szel is egy lapon emlegette, aki szintén egy legendás afr.am. rendező, elég ha csak az ’If Beale Street Could Talk’-ra vagy az Oscar-díjas ’Moonlight’-ra gondolunk, amiről szintén írtam a blogon
no, szóval Malcolm boldog, dübörög benne az adrenalin
Marie azonban ideges, feszült, nem túl elégedett
ennek ellenére főz a pasijának egy mac&cheese-t, amit utána párszor felemleget neki, tök jogosan :D
Malcolm (mostantól Mc.; Marie pedig Ma.) elkezdi faggatni, mi a baj, és ugyan Ma. nem akar belemenni ebbe, mert szerinte egy parttalan vita lenne (és milyen igaza van…), Mc. kiprovokálja belőle
kiderül, hogy a bemutatón Mc. a köszönőbeszédében mindenkit megemlített, kb. a postást is, kivéve Marie-t
persze, érthető, hogy ez fáj neki – de ekkor még azt hisszük, hogy „csak” a barátnője, mit hisztizik ezen… aztán később kiderül és egyre erősebbé válik az, hogy mennyire JOGOSAN van kiakadva és mennyire, de mennyire meg kellett volna köszönnie Mc.-nak mindent
nos, itt Mc. lazán elnézést kért, mondja, hogy véletlen volt, és a film vetítése alatt is 1000x elnézést kért már… sajnálja…
de ekkor már letépték a ragtapaszt Ma. régóta nem gyógyuló sebeiről és lassan minden kiderül, a múltjukról, a kapcsolatukról, az évek óta hordozott fájdalmaikról
elkezdenek ömleni a vádak, amelyek hol jogosak, hol pedig „csak” sértőek és az a céljuk, hogy a másikba kést döfjenek
nagyon fájdalmas nézni, sokszor összeszorult a gyomrom
a szüleimet sem láttam így veszekedni… soha…
rengeteg dolog a napvilágra kerül: Ma. fájdalma eleinte „csak” ebből adódik, hogy jólesett volna neki, ugyanis a film (elvileg) az ő életének a története, vagyis szerinte Mc. kb. csak azért van vele, hogy megfigyelje, mert egy jó sztori… amit megfilmesített…
ami persze nem igaz, hiszen épp Mc. volt az, aki kivakarta őt a legnagyobb xarból, elvitte az elvonóra stb.
oda-vissza megy ez az adok-kapok
Mc. persze azzal vág vissza, hogy egyáltalán nem minden Ma.-ről szól a filmben és felemleget múltbéli exeket, akiken alapult a főszereplő lány karaktere (a járása, a szex a filmben, a biciklizés az esőben stb.)
világos, hogy ez nagyon taccsra teszi Ma.-t
nem fogok minden kicsi vitát leírni, de kb. azon a vonalon halad, hogy ki mennyire használta ki vagy csak használta a másikat, ki mit köszönhet a másiknak és ezt mennyire respektálja, köszönte vagy köszöni meg
ki az erősebb, ki a birtoklóbb, kinek van nagyobb hatalma a másik felett
Mc. „needy”, nem tud egy percre sem meglenni Ma. nélkül, aggódik, amikor 2 percre eltűnik, mert kiment levegőzni…
sosem volt féltékeny Ma.-re, készpénznek veszi, hogy ott van és érte rajong + kiszolgálja
Mc. pedig azt hozza fel, hogy Ma.-re folyton vigyázni kell, figyelni, hogy mit csinál, jól van-e, illetve, hogy nem hiszi el, hogy ő (Mc.) szereti… nem képes befogadni a szeretetet, a szerelmet, mert annyira sérült és roncs ember
ahogy elnézzük őket, mindkettejüknek igaza van
vagyis igen, nagy igazság, hogy az érmének mindig két oldala van
a vitának újabb és újabb rétegei kerülnek elő, illetve kiderül az, hogy Ma. is egy színésznő, és ha már „róla” szól a film, miért nem őt választotta Mc. a főszerepre (persze erre is van magyarázat…)
nem tudsz kinek igazat adni, kivel egyetérteni
sokáig Mc. felé húztam, mert ő összeszedettebb, illetve többször is mondja a filmben, hogy mennyire szereti Ma.-t
viszont ahogy haladtunk előre, egyre inkább átfordult ez bennem és tényleg oda jutottam a végére, hogy Ma. drogos múltja ellenére rengeteget tett ezért az emberért… és sosem kapott érte megbecsülést, köszönetet
hogy kicsit a helyszínről és a külsőségekről is beszéljek: a filmet pár hét alatt forgatták, szigorú óvintézkedések (Covid) közepette a gyönyörű Caterpillar House-ban, ami egy privát ház Kaliforniában
a film fekete-fehér, 35 mm-es filmre vették, ami nagyon szép…
az eleje tök retrós, a régi hollywoodi mozikat idézi; szerettem <3
nagyon jók a zenék, amiket a párocska hallgat (James Brown, Duke Ellington, Dionne Warwick vagy nagy kedvencem, az Outcast) - ja, és szövegben mindig nagyon passzolnak az adott jelenthez
szuper a perspektíva, a látvány: hol a nagy üvegablakokon keresztül látjuk őket, hol közelről…
és ami a lényeg, mindezt Sam Levinson (’Euphoria’ – a blogon írtam róla) értő és kitűnő rendezése alatt Rév Marcell operatőrnek köszönhetjük
őt mindenképp jelölném Oscarra, de nem csak őt, a két főszereplőt, a rendezőt és magát a filmet is; sőt, talán még a forgatókönyvet is <3
látva a Golden Globe-jelöléseket, sajnos erre nem sok esély van: 1 kategóriában sem nominálták a filmet, amit nem tudok megérteni és elfogadni
szerintem valami tökéletes született itt… de ez szubjektív műfaj, tudom…
az biztos, hogy Marcell olyan szemmel (:)), olyan hozzáértéssel vette fel a filmet, amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni
annyira szeretném tudni, hogy ez mennyiben a rendező, mennyiben ő
a rendező megmondja, hogy ez így vagy úgy legyen, vagy esetleg ő is dob be ötleteket?!
gondolom, mindkettő
mindenesetre csodálatos lett – és köszönet érte mindkettőjüknek
az meg, amit Zendaya és az ifj. Washington csinál – az nem csak ebben a filmben szuper, hanem mindenben, amiben láttam őket
mégis, nekem most voltak, vannak a csúcson
Zendaya csak 23 éves, és döbbenet, milyen komoly szerepei (drogos, depis, öngyilkos, önpusztító) vannak, hogyan játszik!!!
J. D. W. meg sokkal tehetségesebb, mint az apja, ezt a vak is látja <3
nekem az idegeskedő jelenetei között is volt kettő, ami TOP-kategória: az egyik, amikor Ma. megbántja és kimegy az éjszakába, föl-alá sétálgat a „pusztában”, hogy levezesse az idegességét… atya ég! nagyon komoly…
kb. azt érzed, hogy üti-veri a levegőt, hogy ne a nőt üsse
a másik meg az, amikor megérkezik a fehér (MINDIG kihangsúlyozva!!) újságírónő kritikája, ami igazából remek, dicsérő, de ő mégis nagyon felhúzza magát rajta, hogy miket merészelt beleérteni az ő képeibe, történetébe (amiknek nagy része tök jogos... erre Ma. is rávilágít :P)
egy olyan speech-et nyom le, amit követni is alig tudtam; néha tényleg nem értettem, hiába beszélek jól angolul (nem felirattal néztem)
teljesen felpörög, kiborul és csak úgy vagdalózik, fröcsög
ezen a végén már csak röhögni lehet, ahogy Ma. is teszi… mégis, iszonyatosan nagy színészi alakítás
de nagyon hiteles akkor is, amikor őt alázzák és sír…
Ma.-nek szintén mind a két arcát látjuk, nála is mindkettő teljesen valóságos, de a legjobb jelenete az, amikor bebizonyítja Mc.-nak, hogy Ő hogyan játszotta volna el a film főszereplőjét… (saját tapasztalatból)
baromian átveri Mc.-ot, és minket is, hiszen VALÓSNAK tűnik, amit tesz, mond, aztán katt! átkapcsol, és kiderül, hogy ez egy színészi alakítás volt, egy impró
bakker, csodás volt
1 pici negatívum vele kapcsolatban: nekem néha kicsit hihetetlen volt az, hogy ennyire művelten és választékosan beszél, a kifejezések, amiket használ + a nagyon intelligens humora is, hiszen tudjuk, honnan jött… ismerjük a múltját…
a filmben végig megy ez a verbális birkózás, amelynek kb. nincs győztese, vagyis de, valamennyire mégis…
ezt azért már nem lőném le, hogy hogyan végződött a mozi
szerencsére senki nem hal meg - ennek igazán örültem :D (félő volt, hogy Ma. öngyilkos lesz… rettegtem, hogy erre fut ki az egész)
nekem tetszik a „megoldás”, a vita kimenete, még ha nagyon mélyre is vitt
aztán egy új nap virrad… ahol Mc. ismét keresi Ma.-t; ezt azt mondatta velem, hogy „minden kezdődik elölről”, mert nagyon úgy tűnt…
de ezt mindenki döntse el maga
az biztos, hogy ők kipakoltak, megbeszéltek mindent – a nagy kérdés már csak az, hogy tudnak-e, akarnak-e majd változni
mert egy kapcsolaton folyamatosan dolgozni kell, a másikra figyelve
ez a film – továbbra is állítom – egy remekmű, egy masszív 10/10-es és én brutális mennyiségű díjjal megszórnám
épp azért, mert annyira „egyszerű”, annyira nem akartak semmi másról beszélni, mint ennek a 2 embernek a viszonyáról
és miért kell, hogy minden filmben politikai vagy társadalmi üzenet legyen (azért itt is van kevés; írtam…), valami nagy megfejtés?!
miért nem lehet egyszerűen csak 2 emberről szó?!
nekem ez nagyon működött…
(Fotó: hollywoodreporter.com)
(2021. február 14.)
