2021. dec 11.

Dűne / Dune (2021)

írta: Petra mozizik
Dűne / Dune (2021)

dune-timothee-chalamet-paul-atreides-rebecca-ferguson-lady-jessica.png

nem sok emlékem van az első ’Dűne’ filmről, hiszen nagyon kicsi voltam, amikor a mozikba került
világos, hogy nem ott láttam gyerekként, hanem később, a TV-ben
kb. annyi van meg belőle, hogy Cooper ügynök, vagyis a szexi Kyle MacLachlan játssza a főszerepet, Sting is szerepel benne, és hogy a regény hiányában (amit illene elolvasni!!) maradt pár szürke folt bennem
kicsit utánanéztem, és ezek az érzések amúgy teljesen jogosak
akkoriban a kritika vagy éltette, imádta, rajongta a filmet (főleg a látványa miatt) VAGY éppen nagyon lehúzta, pont azért, mert nem érthető
Frank Herbert író sci-fi sorozatának a ’Dűne’ az első része, és már az is elég komplex
elkezdte folytatni a sztorit, de sajnos elhunyt, szóval a fia, Brian és Kevin J. Anderson fejezte be, Herbert jegyzetei alapján – de azért ez így nem az igazi, lássuk be…
(ja, és amúgy Brian + Kevin utána számos „spin-off”-ot készített a regényhez…)
amikor felmerült a legkorábbi megfilmesítés, még úgy volt, hogy Alejandro Jodorowsky rendezi, olyan szereplőkkel, mint Salvador Dalí (Shaddam császár) és Orson Welles (Harkonnen báró) – elég komoly, nem?! eszméletlen lett volna az egész film és mindezt a Pink Floyd zenéjére képzeljétek el...
már a hideg is kirázott, amikor ebbe belegondoltam
szenzációs lett volna!!
1980-ban máshoz kerültek a jogok és először Ridley Scottot kérték fel a rendezésre, majd jött David Lynch (és innen értitek Cooper ügynököt is, hiszen a ’Twin Peaks’-ből hozta magával ;))
azt tudjuk, hogy Lynch filmjeit nem egyszerű megérteni, amúgy sem… szóval ezen sem kéne meglepődnünk :P (én ennek ellenére bírom őt – nem mondom, hogy mindent meg tudtam tőle emészteni, de bírom ;))
voltak ott azért nagy nevek, K. McL. és Sting mellett is, pl. Patrick Stewart, Max von Sydow vagy a Toto zenekar, aki végül a zenét szerezte hozzá
kicsit azért egyszerűbb lett, kevésbé grandiózus, mint az eredeti tervek, nem?!
amúgy széljegyzetként elmondom, hogy Lynch nagyon nem volt elégedett a saját filmjével, ezt millió helyen el is mondta… a mai napig is egy fájdalmas pont az életében (és pont ezért nem is nagyon érdekelte, hogy készült egy 2021-es változat; szeretné ezt elfelejteni, a múltat lezárni)
épp emiatt nagyon méltó, hogy újra hozzányúltak
tudjátok, hogy kivagyok a remake/reboot-hullámtól, nem értek vele egyet (újabb bőr, sok pénz, fiatal szereplők…), ezt sem támogattam, de be kell lássam: csodálatos lett
Denis Villeneuve eszméletlen látásmódja és Hans Zimmer Oscar-esélyes (!!) zenéje olyan atmoszférát, hangulatot teremet, ami beszippant, pont mint a sivatagi homok
szinte érzed, hogy ott vagy…
a sztori pedig 2 filmben lesz feldolgozva – ezt már az elején bejelentette -, szóval van esély arra, hogy aprólékos és érthető legyen
nem kell úgy végigrohanni mindenen, mint a Lynch változatban
nagyon szerettem <3
hiába 156 perc – míg ugyanez zavart a Gucci-moziban (leírtam miért; kritika a blogon), itt nem
minden percét élveztem, nem volt unalmas, nem voltak fölös körök
a zene és a látvány mellett a sztori adott, azt kár is méltatnom – Herbert mesterművet tett le az asztalra -, viszont az új szereplők is annyira jók, hogy kész vagyok:
* Timothée Chalamet, mint Paul: kellően érzékeny, közben pedig erős…
de az ő alapjelleme mégis ez a lágy, ábrándozó, kitűnő képességekkel, jövőbelátással megáldott fiú, akin ott a teher, hogy ő a „Megváltó” (Kwisatz Haderachról)
T. C. korunk egyik legjobb, legtehetséges színésze, aki bármit eljátszik: drog-addict srácot vagy éppen hős szerelmest…
nagyon bírom ;)
* az anyja, Rebecca Ferguson hideg, hűsvös, pont amilyennek lennie kell – várom már, amikor a fermenek teljesen befogadják őket (most ott ért véget a filmet, hogy találkoztak velük és indulnak a telephelyükre) és ő legyen Sayyaddina
* Jason Momoa (Duncan Idaho) dögös és szexi, mint mindig, de nagyon fura volt szakáll nélkül látni :D, nagy kár, hogy az lett vele, ami… :(
* Oscar Isaac, mint Paul apja – szintén tökéletes volt, szintén kár, hogy rövid a szerepe
* Josh Brolin (Gurney – Paul tanára + katonai vezető) erős, karakteres
* jó volt látni Stellan Skarsgardot is, pedig elég ronda volt :D :D (ő Harkonnen és őt bezzeg nem tudta kinyírni Paul apja :P) – a napi 7 órás maszkolás megtette a hatását :P
* Dave Bautista ’A galaxis őrzői’ óta nálam jó helyen áll és naggggyon neki való ez a szerep (a báró unokaöccse)
* Charlotte Rampling jelenléte abszolút megtisztelő, szerintem nagyon szuper, hogy rábeszélték erre, baromian passzol hozzá ez a kegyetlen, de közben nagyon okos, mindent látó és érző papnő szerep
* Javier Bardem, mint Stilgar szerintem a 2. részben lendül majd bele igazán, bár itt is erős volt – fair és őszinte vezető (fermenek)
* és hát ott van Zendaya, aki olyan most színésznőként, mint T. C. – felkapott, futtatott, de joggal
aki csak a ’Pókember’-ből ismerné, javaslom, hogy nézze meg az ’Euphoria’ sorozatban is (írtam róla) vagy a ’Malcolm és Marie’-ben (kritika a blogon)
őrületesen tehetséges és nagyon bírom, hogy van egy „dark side”-ja az egész karakterének
és még mindig csak 25 éves!! (csakúgy, mint T. C.)
amúgy szerintem annyira jó párost alkotnak, fantasztikusan passzolnak egymáshoz (és szinte kár, hogy a valóságban nem járnak), nagyon működik a kémia
sajnos tudjuk, hogy a sztorijuk hogy ér majd véget, vagyis mi lesz ezzel a románccal a legvégén, de most szép és jó nézni őket
arra azonban kíváncsi vagyok, hogy ki lesz Irulan (Emma Robertset akarták, de nagyon örülök, hogy végül nem ő lesz!! el sem tudom ebben a filmben képzelni…)
összességében azt tudom mondani, hogy még mindig teljesen a hatása alatt vagyok
gyönyörű, varázslatos film – bármikor újranézném
masszív 10/10, és alig várom már a folytatást (ami valszeg’ 2023-ban jön csak, sajnos)
addig is, ha esetleg a stáb visszatérne Mo.-ra forgatni (mert itt is sokat voltak, Fóton, Etyeken – a stúdiókban), kérlek, szóljatok nekem… bárkivel lepacsiznék közülük… <3
(Fotó: denofgeek.com)
(2021. december 11.)
Szólj hozzá

Ridley Scott Gucci Stellan Skarsgard Hans Zimmer Pókember Euphoria Max von Sydow Zendaya Salvador Dalí Sting Pink Floyd Javier Bardem David Lynch Oscar Isaac Josh Brolin Dűne Eufória Patrick Stewart Orson Welles Twin Peaks Jason Momoa Emma Roberts Dave Bautista Dune Alejandro Jodorowsky Rebecca Ferguson A galaxis őrzői Denis Villeneuve Frank Herbert Kevin J. Anderson Brian Herbert Kyle MacLachlan Toto Timothée Chalamet Malcolm és Marie Malcolm & Marie