az, amikor az ember megnéz egy ilyen csodálatos filmet, valahogy egy másik világba kerül… a saját maga „belsejébe” (ha ennek van bármi értelme is :))
elkezdi érezni, hogy a vér áramlik az ereiben, minden kis sejtje él, mozog, a tüdeje végzi a munkát és a szíve kérés nélkül is dobog, mindezeket a bonyolult folyamatokat koordinálva
lehet, hogy sokaknak ez a mozi lassú, uncsi és nem szól semmiről, de nekem pont az ellentettje
iszonyatosan szeretem azokat a filmeket, amelyek magáról az életről szólnak
nem akarnak többek lenni, többet mutatni, elvinni egy alternatív univerzumba (bár érintőlegesen szó van erről is ;), de nyugi, csak a beszélgetésekben…), nem szórnak meg akciókkal, hogy végig rabul ejtsék a figyelmemet, és hasonlók…
csak 3 ember történetét mutatja be: a találkozásukat, elválásukat, beszélgetéseiket
és még abból sem mindent
nem tudjuk meg pl. teljes egészében, hogy hogyan is telt életük minden napja, milyen szuper projekten is dolgoznak éppen, nem látjuk, voltak-e betegek, mitől boldogtalanok stb. – órákig sorolhatnám…
amiről viszont tudunk: hogy hogyan érzetek, éreznek egymás iránt
azt is szolidan, nagyon egyszerűen kifejezve
mindenki érteni fogja ezeket a mondatokat
nincsen túlcizellálva
és persze ne feledjük el, hogy 2 koreai emberről (és 1 amerikairól) van szó, az ő kommunikációs eszköztáruk nagyon más, mint a miénk, európaiaké
nem várhatjuk el, hogy ajtóstól a házba rontsanak és öntsék egymásra a „Szeretlek!”-eket…
mégis, annyira sokatmondó, annyira mély ez az egész
az, aki azt mondja, hogy lassú, megértem, MIÉRT mondja ezt, de bocsánat, hogy vitatkozom: nincs igaza :(
csodálatos minden perce, egy kicsit sem éreztem azt, hogy unatkoznék, hogy „haladjunk már!”
elfogadtam úgy, ahogy van
nagyon sok jelölést, díjat kapott – valóban, a Legjobb filmért járó Oscart én sem nekik adtam volna, mert nagy megoldások, üzenetek, világot megrengető igazságok (vagy épp igazságtalanságok) nincsenek benne
csak maga az élet
annak minden lelki rezdülésével
szóval, ja, állapodjuk meg abban, hogy ez egy „lelkizős” film, aki pedig nem szeret lelkizni, nem fogja élvezni
no, de ennél azért többről akarok most beszélni, hozza magával azt, hogy én is lelkizzek egy kicsit :D
nem minden kritikámban szoktam ilyet – általában csak „ledarálom” :D mit gondolok az adott moziról, sorozatról…
ez most másként lesz
akit érdekel, olvasson tovább!
az In Yun mellett ugyanis nem mehetek el szó nélkül…
nem tudtam, hogy Koreában erre van külön egy kifejezés, de ez is mutatja, milyen szép nyelv, milyen kifejező
lecsupaszítva nagyjából mondhatnánk, hogy ez a „lelki társ”, de nem, mert ennél több
igazából azokat az embereket jelenti, akiknek van valami dolguk egymással (pontosabban a helyzeteket...)
vagy VOLT, valamelyik korábbi életükben (innen a film címe + innen a párhuzamos univerzum, amire fent utaltam :) - ennél sci-fibb nem lesz, nyugi :P)
lehet ez olyan apró dolog is, hogy elmennek egymás mellett az utcán és összeér a ruhájuk – valami közük VAN vagy VOLT egymáshoz
dolguk van egymással, kellett találkozniuk
ez a Sors, valami karmikusan meghatározott, elkerülhetetlen Végzet
nagyjából erre utal…
az meg, ha két ilyen ember találkozik, szerelmes lesz, összejön, és esetleg még össze is házasodnak… hú, az már nagy dolog
azt mondják, akkor 8000 In Yun (amúgy koreaiul: inyeon) réteg pakolódott egymásra a 8000 korábbi élet során
…és ezzel akár el is lehet játszani – ahogy a főhőseink is teszik –, mert lehet, hogy az egyikük egy faág volt, a másik meg egy madár, ami egy kis időre rászállt
nem kell, hogy feltétlenül emberek legyenek mindketten
és az sem, hogy OLYAN kapcsolat legyen közöttük
mondom, ez az utcás példa a legjobb – csak elmennek egymás mellett
már ennek is oka van
én ezekben nagyon hiszek, maximálisan vallom, hogy így van, és rengeteg ilyen élményem van
az egyik nagyon meghatározó talán akkor volt, amikor középiskolás koromban először voltam Londonban (amit elismerek, tisztelek, de nem különösebben kedvenc városom); sétáltunk az utcán egy diákcsoporttal és elment mellettem egy pasi
nem emlékszem a kinézetére, sem az életkorára… szerintem amúgy helyes volt
ugyan nem értek egymáshoz a ruháink, de egymásba fonódott a tekintetünk és végig néztük egymást, elhaladás közben és utána is
persze, hívhatjuk ezt egy klasszikus „szemezésnek”, megállhatunk itt, de ez 100x több volt
nagyon mélyen érintett, és lásd: a mai napig is emlékszem rá
arra nem, mit láttam a British Museumban (na jó, múmiákat – ez is megvan ;) :P), de erre igen
az ÉRZÉS a fontos
az volt bennem, hogy ismerem, valahonnan nagyon mélyről, de tudom, hogy ismerem
persze elmentünk, mindenki folytatta az életét, és soha azóta nem találkoztunk (vagy ki tudja, lehet, hogy igen…)
nem volt fontos az arc, hogy hú de szexi pasi… semmi ilyen… de tudtam, hogy ez nem véletlen
talán ez az első ilyen emlékem, ami bennem maradt; de sztem. ezt fiatalabban is átéltem (-hettem), max. nem emlékszek rá
biztosan tapasztaltátok ti is
de ez csak egy utcai történet
gondoljatok csak bele, micsoda súlya és komolysága van annak, amikor valakivel tényleg igazi kapcsolatot kezdesz, amiből szerelem lesz
az In Yun persze nem csak ezt jelentheti, ebben benne vannak a családi kötelékek, hogy miért lettél éppen ANNAK a két embernek a gyermeke stb.
minden, ami 2 ember között lehetséges
és persze, ’past lives’, vagyis az elmúlt életek, de ott van még a jövő is...
amikor újra találkozhatnak, újjászületve ismét egymásba futhatnak
hogy mindig megtörténik-e?! nem biztos...
de ezek a pillanatok a bizonyítékok az elrendeltségről
hányszor történik az – ami a filmben is… (és ezért zseniális, ezért IS zseniális, mert olyan sztorit mond el, ami szinte mindannyiunkkal megesik –, hogy valami fiatalkori szerelmedbe később belefutsz és akkor jöttök össze igazán?!)
tudok most is ilyen párokat
már mindketten túl vannak váláson, gyerekeken – találkoztak és bumm! azóta is boldogok…
ezek nem véletlenek
a „baj” csak akkor van, ha valamiért ez a kapcsolat nem bontakozhat ki, mert nem most van itt az ideje, valamiért nem jók a „csillagállások”
és persze olyan is van, hogy az egyik ember „előrébb” tart, ő tudja, hogy ez valami nagy dolog, de a másik még nem
nem akarom túlmisztifikálni… de aki átélt már ilyet, tudja, miről beszélek
pocsék érzés, lássuk be
tudod, hogy együtt lehetnének, együtt KELL lennetek, de nem jön össze…
millió oka lehet, hogy miért
itt a filmben a nő már férjnél van, ilyen egyszerű az indok
és szó sincs arról, hogy ne szeretné a férjét, ne lenne boldog vele
az is egy In Yun
viszont amikor kiderül, hogy mennyire „adta magát” az, hogy összejöjjenek, mennyire egyszerű, szimpla és szinte célszerű (!) volt, akkor az olyan ridegnek hangzik
de közben nem, mert boldogok, szeretik és kiegészítik egymást
a másik szálon meg a régi, iskolai szerelme bukkan fel Koreából, és hiába telt el egyszer 12 év, majd újabb 12 (vagyis végül 24 év után találkoznak újra, New Yorkban; mert a pasi eljön a csajhoz, korábban csak Skype-olnak), látjuk, hogy u.az van, u.ott folytatják
hogy mekkora az összhang, az összecsengés
az, amikor találkoznak a parkban és csak állnak és ’whoa”-znak :D
kész! őrült jó!
szép és megható
mert hát lássuk be, egyikükből sem lett egy megroggyant, csúnya ember, a vonzalom felnőttként is megvan közöttük
ez a pár azonnal kapcsolódik, megvannak a kicsi viccek, minden tényleg u.az
és az a nézés – a találkozáskor, majd az újra elválásról
ott nem kell mondani semmit
nem kell csók, semmi
ez így tökéletes és hatalmas erejű, ahogy van
annyira értettem…
miért is hagyná el a férjét, akivel minden jól működik valakiért, akivel bizonytalan a jövő?! bizonytalan, de valahogy mégis, mindketten érzik, hogy ez nagyon nagy lenne
persze: nem lehet biztosra mondani
és igazából azt sem, hogy a férjével örökre boldog marad és együtt lesznek életül végéig
arra sincs garancia…
szóval akkor adj fel mindent?! válaszd a kiszámíthatatlan, de jelenleg vonzóbb utat?!
mindenki maga dönti el
sztem. kevés ember merne ilyenkor „ugrani” és változtatni
sokkal könnyebb lenne a döntés, ha most nem lenne boldog és egy xar házasságban élne – de nem így van
szereti a munkáját is, okkal jött ide (Amerikába), éppen azon van, hogy megélje az álmait, és jó úton halad feléjük
céltudatos, igen – de ez sosem baj
viszont látszik rajta, hogy mennyire elsodorják az érzelmek…
és az a „Sorry!” a végén mindent elmond…
ő is tudja, a férje is tudja, mi van itt, mi történt
egy hatalmas MI LENNE, HA…
a két egymásra nézős (1. találkozás, elválás) jelenet mellett még TOP erős az a báros szitu, ahol egy ponton csak ketten beszélgetnek egymással, koreaiul (az amerikai férj ért és beszél valamennyit, de kizárt, hogy ezeket értené…), HÁTTAL ülve a férjnek
és róluk van szó, kettejükről, illetve egy ponton hármójukról
nagyon komoly…
hú, hidegrázós
hogy a csaj sem veszi észre magát
eleinte még csak-csak bevonja a férjét, fordít, tolmácsol, aztán azt is elengedi és full háttal van neki
ott nem lettem volna a férj helyében
hogy pár technikai infót is mondjak a „lelkizés” mellett:
Celine Song írta és rendezte a mozit (ez az első rendezése), és mivel ő maga is forg.könyv- és drámaíró, mint a főszereplő csaj, nem vagyok biztos benne, hogy ez nem önéletrajzi jellegű…
na, utánanéztem és az… ha nem is 100%-ban (de az alapsztori igen)
jóóóóó… ez még jobban tetszik így… :)
bátor, hogy papírra vetette
amúgy amikor a férj az ágyban ezt mondja is, hogy ez milyen jó sztori, meg kéne írni, akkor már volt bennem egy ilyen érzés
és nagyon mély abból a szempontból is, hogy az ember gyökerei hol vannak, honnan jött
ezt a mondatot külön kiírtam, mert mindent lefed: „You dream in a language that I can’t understand.” – mondja a férj a csajnak, aki az álmában koreaiul beszél
milyen szép… <3
mármint, nem a férj szempontjából
az, amit ott, akkor este, az ágyban beszélnek – az rettenetesen fontos, igazából az a lényeg
de mégis: hoznak egy döntést, és aszerint mennek tovább
a főszerepben Greta Lee, aki nagyon jó (és teljesen más karakter) volt már a ’The Morning Show’-ban is, és láthattuk a ’Russian Doll’ sorozatban is
mindkettőben főleg vagány csajszikat alakít
itt meg egy okos, céltudatos, de romantikus nő (azért itt sem csöpög…)
a férje John Magaro (’The Big Short’, ’Carol’ stb. – számos filmben láttam már, de bevallom, nem maradt meg bennem), a 3. „fél”, a Koreából felbukkanó régi szerelem pedig Teo Yoo, aki 43 éves (nem látszik rajta) és btw Németországban született, aztán Londonban és New Yorkban tanult
németül, angolul és koreaiul is perfekt
sztem. fogunk még hallani róla…
nagyon jó a hármas, mindenki pont olyan, amilyennek lennie kell – tökéletes választások voltak
tényleg egy hibátlan film, nagyon szerettem, sokat adott <3
a végére meg még bedobok egy személyes kis nyalánkságot, azoknak a hősöknek, akik ezt végigolvasták :D
egyszer egy ilyen In Yun sztorim kapcsán – a barátaim unszolására, akik szerint AZ a történet nagyon az Égben íródott (vagyis, közünk volt egymáshoz azzal a sráccal; és az csak egy apróság, hogy nonstop egymásba futottunk, teljesen váratlan helyeken, a szakításunk után is) – elmentem egy ingás nőhöz (ne nevessetek!! :), vagy legalább ne ilyen hangosan! :P)
ő mondott egy iszonyat nagy számot, mármint, hogy x mennyiségű életben közünk volt egymáshoz (no, nem volt meg a 8000… :D), és emiatt érzem azt, hogy ez sorsszerű és lelki társak vagyunk
azt is mondta, hogy az előző életünkben (és itt most nem volt fontos, hogy ez mikor volt és ki milyen szerepet töltött be, milyen konstellációban voltunk – lehet, hogy anya-fia, lehet, hogy testvérekként… bármi…) egy olyan szitu volt, hogy neki nagyon szüksége lett volna rám, én viszont sajna meghaltam és fentről azt néztem, hogy ő mennyire hiányol, mennyire szenved
én meg amiatt éltem meg bűntudatot, hogy nem lehetek vele, nem segíthetek, kvázi: cserbenhagytam…
a mostani életemben emiatt érzem, hogy itt akarok lenni neki, mutatni, hogy vagyok, számíthat rám, DE (! és ez egy nagyon fájdalmas ’de’ volt…) a jelen életben, ebben a síkban ez ennyi volt, nincs közünk egymáshoz
puff!
nem hittem neki, világos… :D
de igaza lett, jelenleg sincs közünk egymáshoz és valszeg’ én képzeltem csak be ezt a „szálat” – vagyis én hittem benne, ő nem… vagy az is lehet, hogy ő is érezte, csak mást akart
márpedig ehhez mindenkinek megvan a joga, és az is a helyes, ha úgy éli az életét…
ki balra, ki jobbra
mint a film legmeghatározóbb pillanataiban
fájdalmas ez az In Yun, lássuk be, de közben meg olyan csodálatos is! <3
csakúgy, mint ez a film, ami elmesél 1 ilyen történetet a millióból…

(Fotó: nytimes.com)

(2024. április 28.)