2024. dec 01.

A hullahó-akció / Red One (2024)

írta: Petra mozizik
A hullahó-akció / Red One (2024)

red-one-blogroll-1731600280577.jpg

elsőként is: mindenkinek Boldog Adventet, így, dec. első vasárnapján!
pikk-pakk elszállt ez az év is…
a film kapcsán viszont sok mindenről kell beszélni!
egyrészt, különösen öröm volt számomra, hogy a Tesómmal együtt néztem meg ezt a filmet és közösen hangolódtunk a Karácsonyra (amit tudom, nem kéne nagy kezdőbetűvel írni, de basszus, én azzal fogom, OK?! :D)
az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyan nem „valódi” tesóm, de 14 éves korunk óta ismerjük egymást, megéltünk sok mindent együtt. és valahol – már nem is tudom hol – egy ponton elkezdtük egymást így hívni
ő Huginak engem, én Tesónak őt
mint elmesélte, a Covid óta nem volt moziban, és ez nem csak a vírussal függ össze, hanem az életmódjával is – külföldön dolgozik, sokat jön-megy, legtöbbször fix helyhez kötve (ahol bizony nincs lehetőség mozizásra)
szóval nekem külön élmény volt, hogy Petra mozizik – immáron a Tesójával <3
tudom, hogy imádja a karácsonyi filmeket (meg a romantikus filmeket is – vagyis nem teljesen hasonló az ízlésünk… ezen most is sokat röhögtünk :D :P), nekem is EZ az év kedvenc ünnepe, szóval ez mindenképpen egy win-win akció volt
mondhatni, Hullahó-akció :)
apropó, ha már itt tartunk: tudjátok, hogy sokszor hepciáskodok a filmek magyar címei miatt
sajna, most sem tudok elmenni mellette...
az eredeti angol cím, a ’Red One’ a Mikulásra utal, aki kb. jobb védelmet kap, mint az Egyesült Államok elnöke – és emiatt van ez az akciófilmes kis kikacsintás
kérdem én: MIÉRT nem lehetett ’Piros Egyes’-nek hívni a filmet?! "biztosan a magyar emberek nem értik ezt"– gondolhatták a fordítók (de tényleg nem?!?!) 
sajnos a ’Mikulás-mentőakció’-t már egy korábbi film kapta címként, az kiesett…
eszembe jutott a ’Mentsük meg a karácsonyt!’ is – hiszen sok a viccelődés ezen a mondaton –, nem hiszitek el: ilyen film is van már :(
értem én, hogy nehéz helyzet
nem akarom nagyon bántani a magyar stábot, mert tényleg minden foglalt... olyan hatalmas, kreatív ötlet nekem sem ugrik be, hogy mi lehetne jobb ennél, de én sztem. maradtam volna a ’Piros Egyes’-nél – talán senki nem hiszi azt, hogy egy tanár írja be ezt egy gyengén tanuló diáknak :D
erről kellett beszélnünk, bocsi!
ahogy arról is kell, hogy Dwayne Johnsont mennyire szeretem – cuki, vicces, kedves; eddig csupa jól láttam vele kapcsolatban (és ez alatt a privát embert is értem, nem csak a színészt)
nos, ehhez képest, itt, ennél a filmnél eléggé gáz volt a viselkedése (ez nem a moziban derül ki, nyugalom, hanem cikkekből)
állítólag eléggé kiszámíthatatlanul viselkedett, pedig a szerepéért 50 millió amerikai dollárt kapott, amivel a legjobban fizetett színész címét is „elnyerte”
D. J. konkrétan xart a forgatásra, volt, hogy 8 órákat késett…
EZÉRT a gázsiért azért picit jobban beletehette volna magát, nem?! :D :P
a film emiatt 2023 februárjától idáig csúszott – mondjuk, a karácsonyi bemutató abszolút kell… de értitek, lehetett volna ez 2023. decembere is, nem pedig 2024-é
ciki… :(
nem nagyon tudom, ez mire vélhető, eddig zseniális dolgokat olvastam róla – jótékonykodik ezerrel és hasonlók…
most meg ez :( sajnálom…
de ami fontos: a filmen tényleg nem látszik ebből semmit – sztem. ott hozza a szokásos formáját, vagyis, amit kell ;)
arról is beszélnünk kell, hogy mindenki nagyon lehúzza ezt a mozit, mondván: iszonyat gagyi
ritka, hogy kiállok egy film védelme mellett (tudjátok, hogy eléggé szarkasztikus vagyok), de szerintem azért ez nem olyan szörnyű, sőt!
2 negatívumot tudok kiemelni belőle: a CGI, a szörnyek eléggé gagyik voltak – de sztem. ez a korosztályos besorolás miatt van így, vagyis, hogy gyerekek is megnézhessék (márpedig a moziban elég sokan voltak… jah, és 5 percenként ment valaki p*silni… :D hála ég, nem a mi sorunkból :P)
a másik pedig az apa (Chris Evans – Jack) és a fia (Wesley Kimmel – Dylan) „vergődése” volt, főleg a vége felé
persze-persze, értem én, hogy bele kell vinni valami kis feszkót + minden karácsonyi film a családról, a szeretetről szól… de ez a „nem vagyok elég jó apa, de a jövőben majd jobban csinálom” olyan uncsi már (nekem)
BŐVEN elég lett volna a vicces akciózás (elrabolják, majd megmentik a Mikulást), nekem nem hiányzott volna ez a „jó/jobb ember lettem”… de jajajaja, vágom, ez KELLETT a mágiához is pl.
ez a kettő, ennyi… (pedig én téééééényleg nem szoktam spórolni a kritikákkal :P)
a jó oldalon viszont el tudom azt mondani, hogy mindamellett, hogy vicces és akciódús, sztem. tök aranyos, jópofa magyarázatot ad arra, hogy vajon a Mikulás hogyan képes a szánjával és a rénszarvasokkal (akik mind nőstények – a versike és a dal ellenére is (Rudolf meg a többiek) –, hiszen a hímek elhagyják/elvesztik (nem tudom, mi a szakszó erre :P) az agancsaikat, a nőstények viszont nem) a világ minden pontjára, minden gyerekhez eljutni 1 este alatt és otthagyni az ajándékokat
sztem. cuki ez a „megoldás” a kicsinyítés-nagyítással
igazából talán minden kérdésre választ ad, amit egy gyerek (joggal! :D) kérdezhet ilyenkor a szüleitől
a „hogy fér bele a kéménybe?”-től a „mit esznek a rénszarvasok?”-ig :)
jópofa a Mikulás világa, a kis manók, elfek (akik amúgy portugálul beszélnek az eredeti filmben – MI magyarul láttuk), a sok szalag, elosztó, a munkafolyamatok… és igen, az is kiderül, hogy bizony a Mikulásnak van felesége is (Mrs. Claus – Bonnie Hunt; magyarul: NÉNE… ááááá! horror! :P :D)
Dwayne Johnson (Callum Drift) a Mikulás (J. K. Simmons – aki egyszer alakította már ezt a szerepet ;)) biztonsági főnöke, 1. számú testőre
mindenhol ott van a szeme és a keze, szuperül megírták a karakterét
de amúgy sztem. Miki bá’ is aranyos, kedves, okos, vagány
tényleg jól ki van találva az egész világ, a környezet (OK-OK, itt is van pár faramuci maszk és CGI, de erről meg már írtam)
Chris Evans zseniális ebben a rosszfiú szerepben
eszméletlen az elején az a jelenet, ahogy zűrzavart kelt, bejut abba a központba, és jah, a babától is elveszi a nyalókát – ahogy azt sejteni lehetett ;)
dögös pasi, meg kell vallani – nem véletlen, hogy 1-2 éve ő lett a ’Sexiest Man Alive’… vagy valami hasonló, még akkor is, ha nekem egy másik Chris, Marveles csapattársa, Thor, vagyis Chris Hemsworth az igazán nagy kedvencem (mint pasi, mint karakter)
tény, hogy AZ a Marvel-csapat már sosem lesz u.olyan Amerika Kapitány (és sokan mások…) nélkül :(
nem is vagyok kíváncsi az újra :(
ahogy Tesó mondta: Amerika Kapitány megmentette a Karácsonyt, nekem viszont az volt vicces kikacsintás, hogy Wonder Woman figurát akart magának a játékboltban, és az ugye D.C. :P
tudjátok, hogy az én kritikáim sosem sztori-leírósak, tele vannak spoilerrel, és általában azoknak szólnak, akik már látták a filmet
vagyis nem megyek bele az elmesélésbe, csak leírok 1-2 dolgot, amik eszembe jutottak
most ezek voltak azok
akik már látták, sztem. minden szavamat értették – és talán (részben vagy egészben) egyet is értettek velem…
akik meg nem, őket biztatnám, hogy nyugodtan nézzék meg: ez a film nem akar több lenni, mint ami
egy kellemes, szórakoztató családi film a Karácsonyról, a szeretetről, a családról, és arról, hogy próbáljuk meglátni a jót az emberekben, még ha manapság ez egyre nehezebb és nehezebb is <3

* Tesónak pedig még egyszer köszi a "családi" (:D) élményt... és hogy ezzel "offisölli" is megnyitottuk az idei karácsonyi szezont ;)

(Fotó: ign.com)

(2024. december 1.)

Szólj hozzá

Dwayne Johnson Chris Evans Thor Wonder Woman Chris Hemsworth Bonnie Hunt Amerika Kapitány J. K. Simmons A hullahó-akció Hullahó-akció Hullahó akció Red One Piros Egyes Mikulás-mentőakció Mentsük meg a karácsonyt! Wesley Kimmel