Csodálatos fiú / Beautiful Boy (2018)
borzalmasan nehéz erről a filmről írni, mert van személyes érintettség (egy barátnőm kapcsán), amitől lehetetlenség elvonatkoztatni
nagyon felzaklatott...
de azt hiszem, senkit sem hagy majd érzések nélkül...
egy iszonyatosan komoly témát dolgoz fel, amiről KELL, MUSZÁJ beszélni, méghozzá minél többet és minden fórumon
ez a drog
mármint nem az, amikor az ember elszív 1 füves cigit (bár valszeg' sokaknál ezzel kezdődik), hanem az, amikor egy lelkileg labilis ember belecsúszik ebbe és egyre mélyebbre kerül
amikor már a környezet sem tud mit tenni
amikor hiába próbálsz segíteni szép szavakkal, kedvességgel, türelemmel - nem használ
akkor megpróbálod erőteljesen, erőszakosan, proaktívan - de az sem használ
amikor évek óta próbálsz valakinek segíteni ebben, mellette a családja, a párja és persze más barátai is... de nem működik
amikor megkérdezel egy pszichológust, hogy mondja már meg, mit tehetsz, mert ezt NEM HAGYHATOD, ő meg azt feleli, hogy nem tudsz megmenteni egy embert, ha Ő nem akarja
amikor azt látod, hogy van remény, hogy megpróbál változni
amikor bekíséred az elvonóra (ahová saját döntéséből vonul be végül) és előtted elmeséli a dokinak, hogy nem, nem csak a bulikban dob be ezt-azt, hanem már a reggele is egy ekivel indul... anélkül nem tud kikelni az ágyból sem
amikor a szórakozóhelyen bemész vele a WC fülkébe, és háttal állsz neki, amíg végzi a dolgát, de nem mered egyedül beengedni, mert félsz, hogy valamit bevesz, felszív...
nem folytatom
igazából az én "bajom" semmi ahhoz képest, amit ő átélt
hiába próbálsz ott lenni mindig mellette, támogatni, segíteni, tanácsokkal ellátni, vagy csak meghallgatni - olyan, mintha ő egy másik világban élne, egy másik nyelvet beszélne
minden, amit momdasz, falra hányt borsó
nem érti meg, nem hiszi el, nem fogadja el :(
sok esetben (ahogy itt a filmben is - mindjárt rátérek, becsszó...) ehhez még társul egy borderline-betegség, pánikrohamok vagy depresszió is
arról nem is beszélve, hogy maga az addikció átterjed másra is: alkohol, gyógyszerek, van néha pusztán az, ahogy emberekért rajong, kapaszkodik beléjük (és nem látja reálisan ezeket a viszonyokat)
nos, nemrégiben elvesztettük ezt a barátot :(
amit kb. azóta sem bírtam feldolgozni
szerintem sosem fogom
rengeteg közös élményem van vele, fantasztikus, pozitít emlékek és persze a gödör mélye is (amit én csak kívülről láttam)
hiába nem beszéltünk az élete utolsó jópár hónapjában (nem vesztünk össze, nem volt harag, csak éppen más társaságát kereste), maximálisan felelősnek érzem magamat az elvesztése miatt
mert lehet, hogy nem tettünk meg mindent
biztosan lehetett volna még valahogyan segíteni
nehezítő tényező, hogy felnőtt, saját döntései vannak, nem lehet erőszakkal "bedugni" egy kórházba, lekötözni egy ágyhoz... nem is ilyenre gondolok...
de valamit még biztosan lehetett volna tenni
nem tudom...
nos, ezek a gondolatok kavarogtak bennem a film nézése közben... és mint látjátok, most is :(
ebben a filmben Steve Carell is végigmegy ezeken a fázisokon
hiszen a fiáról (Timothée Chalamet) van szó
mellékesen az ő apa-fiú viszonyuk a megszokott, az átlagos felett van... magasan...
nagyon jóban vannak, nagyon szeretik egymást
és amit az apa megtesz a fiáért, az valami fantasztikus, csodálatos
igazából Ő a csodálatos, nem Nic
(a film címe a John Lennon dal miatt lett ez - az apa énekli a fiának)
hogy magáról a technikai oldalról is beszéljek: nekem a film első 1/3-a picit zagyva, kapkodós volt
tele van vágásokkal, apró jelenetekkel, amelyek csak úgy "vannak", nincs túl nagy szerepük
(elvileg volt is valami kavarás a vágás körül... hát, lehet, hogy nem kellett volna újraszabni ennyiszer...)
rengeteget ugrálunk az idősíkokban: Nic hol tini, kamasz, hol kicsi és vidám, hol nagy és épp az apja kaparja ki valami sz*rból, stb.
nem azt mondom, hogy nem értettem, hol vagyunk, melyik korszaka ez, de nem értettem, hogy miért kellett ennyi vágás, ugrálás
persze, nem kell egyenes vonalban haladnia egy filmnek, ez okés, de kicsit túl volt pörgetve ez
hozzátenném, hogy a kisfiú Nicet alakító Jack Dylan Grazer valami fantasztikusan játszik!
a zenék, a soundtrack őrült jó! minden darabja! a végén az a szimfonikus zene... áááá... ütött... (Dawn Upshaw, London Sinfonietta, David Zinman — Symphony No. 3, Op. 36: II. Lento e Largo — Tranquillissimo)
ahogy a Massive Attack, a Nirvana vagy a 'Sunrise, Sunset' is Perry Comotól
Steve Carell és Timothée Chalamet alakítása 10/10-es, mindketten tökéletesen játszanak
számomra az egyik legdurvább jelenet az volt, amikor Carell maga is kipróbálja a drogot... mármint a döntés, hogy meg akarja ismerni és épp készül rá, hogy felszívja
a legpozitívabb (olyan is sok van) pedig amikor Nic játszik a féltestvéreivel a locsolónál
igazából folyamatos hullámvasúton ülsz, ahogy maga a droggal küzdő ember is: hol iszonyatosan vidám, pozitív, felpörgött - és világos, hogy MINDIG ezt az érzést akarja -, hol pedig a legsötétebb pokol mélyén fekszik összegörnyedve
hisz neki bárki is? nem...
mindenki megkérdőjelezi, hol volt, mit csinált - akkor is, ha éppen igazat mond
eljut oda, hogy azokat (is) okolja, szidja, akik szeretik, támogatják
sőt, ha kell, meglopja őket
az, amikor találkozik az apjával, totál be van lőve és minden szava az, hogy pénzt kér
próbál beszélgetni, de minden mondat azzal végződik, hogy neki kell "a few bucks"
amikor a saját kisöccse összegyűjtött 8 (!!!) dollárját is ellopja
az mi?? arra mit tudsz mondani??
hogy ez az ember nem önmaga
eljut oda az apa, hogy feladja, inkább megpróbál a "másik", a jelenlegi családjával foglalkozni (új feleség, 2 gyerek)
akkor "átveszi" az anyja (a szülők elváltak és nincsenek jóban egymással)
mindenki vergődik
de végül az apa és a mostohaanya sem tud nem törődni vele, elfordulni tőle, mert érzik, hogy segíteniük kell
Nic esete egy szerencsés történet
de nem mindegyik végzőik így
amúgy valós sztorin alapul: Nic Sheff könyvén ('Tweak') és az apja által írt könyvön ('Beautiful Boy: A Father's Journey Through His Son's Addiction')
Nic jól van, 8 éve józan
az apjával a mai napig is több könyvet írtak, próbálnak segíteni a szülőknek és a gyerekeknek, a fiataloknak is
iszonyatosan megindító a történet
és a végén a számok, az adatok
hogy mennyi ember szenved ettől... vagy hal bele ebbe :(
javaslom, hogy ha megnézitek, várjátok meg a film teljes végét (stáblista)
én azért tettem, mert nagyszerűek a zenék alatta is
egy ponton Timothée Chalamet felolvassa teljes egészében a korábban már emlegetett Charles Bukowski verset ('Let It Enfold You')
érdemes meghallgatni, meg utána rákeresni a versre és elolvasni
iszonyatosan jól leírja ezt az egész szitut
és senki ne feldje a 3 C-t:
"You didn't cause it
You can't control it
You can't cure it"
ez a film egy kincs, egy kötelező darab
mindenkinek, aki benne van: mert ettől szenved, vagy mert valaki ettől szenved a környezetében
(Fotó: nationalreview.com)
(2019. január 19.)
